Újrahasználati központok, házhoz menő lomtalanítás, a hulladék korábbi szétválogatása, a lomisok szabályozott bevonása, több és könnyebben elérhető hulladékudvar – javaslatok és dilemmák a lomtalanítás jövőjével kapcsolatban. Letenyei Lászlót, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docensét, Szabó Györgyöt, a Humusz Szövetség Zero Waste programvezetőjét és Ferenczi Attilát, a Reco Waste Management Kft. társtulajdonosát kérdeztük.
Évente visszatérő kép a magyar városokban, hogy bútorok, matracok, szőnyegek, ruhák és háztartási tárgyak lepik el néhány napra az utcákat, miközben a lomok körül szinte azonnal megjelennek azok is, akik még használható tárgyakat vagy értékesíthető anyagokat keresnek. Abban mindenki egyetért, hogy a lomtalanítás ingyenes és fontos közszolgáltatás, abban azonban már koránt sincs egyetértés, hogy a jelenlegi formája megfelel-e egy korszerű hulladékgazdálkodási rendszernek.
Ferenczi Attila, a Reco Waste Management Kft. alapítója és társtulajdonosa szerint a kérdés nem fekete-fehér.
„A lomtalanítás jó, és kell is, hogy legyen. Az is jó, hogy díjmentes, mert ez egy igazi közszolgáltatási feladat” – mondja Ferenczi. „Azzal viszont már van probléma, ahogyan mindez ma a közterületeken megvalósul. Koszos, sokszor tűzveszélyes, és olyan hulladékok is kikerülnek, amelyeket nem is lehetne így kidobni. Kontrollálatlan az egész, és ez nem jó.”
Ferenczi szerint nem érdemes pusztán azért ragaszkodni a jelenlegi rendszerhez, mert ezt szokta meg a lakosság.
„Ne azért csináljuk így, mert eddig is így csináltuk. Ez már nem egy modern megoldás, és nem támogatja igazán a körforgásos gazdaságot. Inkább azt kellene végiggondolnunk, milyen rendszer segítene abban, hogy minél több anyagot vissza tudjunk forgatni.”
Ami még használható, ne váljon hulladékká
A változás egyik legfontosabb eleme az lehetne, hogy a lomtalanítás ne automatikusan a tárgyak hulladékká válását jelentse. Egy használható szék, asztal, szőnyeg vagy más háztartási eszköz sok esetben még éveken keresztül betölthetné eredeti funkcióját.
„Szerintem az újraelosztásban sokkal nagyobb szerepet kaphatnának például a még jó állapotban lévő bútorok és a szőnyegek. Ami még használható, annak nem feltétlenül a hulladékban van a helye. Sokkal jobb lenne, ha el lehetne juttatni azokhoz, akiknek szükségük van rá” – mondja Ferenczi.
Ehhez szerinte olyan újrahasználati központokra lenne szükség, ahol a lakosság egyszerűen, lehetőleg díjmentesen leadhatná a számára feleslegessé vált, de még használható tárgyakat. Ezek aztán kedvezményesen vagy akár ingyenesen kerülhetnének új tulajdonoshoz.
„Valahogy pozitívan is kellene ösztönözni az embereket arra, hogy ne kidobják azt, ami még használható. Legyen egyszerűbb és előnyösebb újrahasználatra leadni, mint hulladékként megszabadulni tőle.”
Hasonló problémát lát Szabó György, a Humusz Szövetség Zero Waste programvezetője is. Szerinte a jelenlegi lomtalanítás nem jó megoldás, mert olyan dolgok is hulladékká válnak, amelyeknek nem kellene annak lenniük. A még használható bútorok, illetve az egyébként nem a lom kategóriájába tartozó, de sokszor a lomtalanításkor kikerülő elektronikai eszközök, könyvek, ruhák esetében először az újrahasználat és az újraelosztás lehetőségét kellene megteremteni.
Erre már van példa Franciaországban, ahol a bútorokra kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendszer vonatkozik, amely a háztartásokban és a vállalkozásoknál keletkező bútorhulladékot egyaránt lefedi. A rendszer ösztönzi a bútorok újrahasználatát és újrafeldolgozását, például a fa és a matracok hasznosítását. Emellett kiemelt szerepet ad a szociális gazdaság szereplőinek: hozzáférést biztosít számukra a begyűjtött bútorokhoz, hogy a még használható darabokat kiválogassák, megjavítsák és újrahasználják. A megfelelő minőségű felesleges bútorokat olyan szervezeteknek kell átadni, amelyek az átvett mennyiség legalább 60 százalékát újrahasználják.
Szabó itthon a lakossági lomtalanításnál a házhoz menő megoldást tartaná előrelépésnek: az utcára történő tömeges kipakolás helyett a lakók előzetesen megrendelhetnék az elszállítást.
Megkérdeztük a Budapesti Corvinus Egyetem lomtalanítással foglalkozó kutatásának vezetőjét, Letenyei László egyetemi docenst is, aki szerint a rendszer átalakításánál az állampolgári nevelés kérdését sem lehet megkerülni.
„Szerintem a lomtalanításnál az egyik kulcskérdés az állampolgári nevelés, vagyis hogy az emberek pontosan tudják, mit lehet és mit nem lehet kirakni. Ma sokan úgy vannak vele, hogy itt a lomtalanítás, végre mindentől meg lehet szabadulni. Így kerülnek az utcára megmaradt festékek, hígítók, akkumulátorok vagy éppen autógumik is, pedig ezeket egyáltalán nem lenne szabad kitenni. Ráadásul éppen ezek okozhatják a lomtalanítás legnagyobb környezeti kárát. A lomtalanításnak elsősorban a nagyméretű tárgyakról, például a bútorokról kellene szólnia, amelyektől más módon nehéz megszabadulni” – mondta Letenyei.
A kérdés azért összetettebb, mert az utcára kitett tárgyak egy része már most sem kerül a hivatalos hulladékkezelésbe. A lomisok sok mindent kiválogatnak, továbbértékesítenek vagy saját háztartásukban használnak fel.
A lomizás haszna és kockázatai
A Budapesti Corvinus Egyetem 2024-es kutatása ennek az informális rendszernek a társadalmi és gazdasági jelentőségére hívta fel a figyelmet. A kutatók becslése szerint egy-egy budapesti lomtalanításban több ezer ember vehet részt, a tevékenységből származó bevételek pedig ennél jóval szélesebb családi kör megélhetéséhez járulhatnak hozzá. A kutatás arra is rámutatott, hogy a lomisok tevékenysége csökkentheti a végül elszállítandó hulladék mennyiségét, hiszen számos használható tárgy és értékesíthető anyag még az elszállítás előtt kikerül a hulladékáramból.
„Érdemes lenne bevonni azokat a lomis vállalkozókat, akik egyébként is megjelennek a lomtalanításoknál. Akár a közszolgáltató partnerei is lehetnének: kaphatnának valamilyen jogosultságot arra, hogy segítsenek a lomok szétválogatásában. Már ott helyben külön kupacokba vagy konténerekbe kerülhetnének a különböző típusú tárgyak, és lehetne egy olyan rész is, ahonnan a lomisok elvihetnék azt, amiben még látnak értéket. Így sokkal szelektívebben lehetne lomtalanítani, és kevesebb minden végezné automatikusan hulladékként” – tette hozzá Letenyei.
Ferenczi Attila azonban fenntartásokkal kezeli ezt a megközelítést.„Az informális újrahasználat társadalmi és környezeti hasznát nem érdemes vitatni. A kérdés inkább az, hogy a kiválogatott tárgyak és anyagok további útja mennyire követhető. A körforgásos gazdaság szempontjából nemcsak az fontos, hogy valami kikerüljön a hulladékáramból, hanem az is, hogy utána valóban biztonságos és fenntartható módon hasznosuljon.”
Példaként egy kidobott hűtőszekrényt említ. „A hűtőből kiszerelik azt, aminek értéke van, például a fémalkatrészeket. De mi történik azzal, amit már nem tudnak hasznosítani? Hova kerül a maradék? Ez így nem nyomon követhető.” Hasonló kérdéseket vet fel szerinte a lomtalanításból származó fa felhasználása is.
„Halljuk, hogy a lomtalanított fával fűtenek. De vajon jó-e, ha egy összeragasztott, műanyaggal bevont vagy festett bútorlapot betesznek a kályhába? Vagy akár műanyagot, ruhát égetnek el? Egyértelműen nem. Az újrahasználatot támogatni kell, csak jobb lenne, ha mindez irányított módon történne.”
Ferenczi szerint azért is visszás a helyzet, mert miközben az informális rendszerben alig követhető, mi történik a lommal, a hulladékkezeléssel foglalkozó cégeknek szigorú szabályokat kell betartaniuk.
„A szabályozott hulladékgazdálkodás egyik alapelve a nyomon követhetőség: egy vállalkozásnak dokumentálnia kell, milyen hulladékot vett át, és az milyen kezelési útvonalon haladt tovább. Érdemes lenne arra törekedni, hogy a lomtalanítás teljes rendszerében ugyanez az átláthatóság érvényesüljön.”
A Corvinus kutatása során ugyanakkor az is kiderült, hogy a nagyvárosi lomtalanításoknál a kipakolás ellenőrzésének nincs egyértelmű gazdája.
„Az FKF/MOHU dolgozóinak sem és a budapesti kerületek közterületfelügyelőinek sincs kapacitása arra, hogy a lom kihelyezését felügyeljék, koordinálják a szelekciót. Van tehát egy olyan feladat, amelynek jelenleg nincs igazán gazdája. Ehhez jön hozzá, hogy maga a lomizás is furcsa jogi helyzetben van: aki hozzányúl a kirakott lomokhoz, az szabálysértést követ el. Fontos lenne legalizálni a lomizást, bevonni a lomis vállalkozókat, így a lomizás nem szabálysértés lenne, hanem egy szabályozott tevékenység” – hangsúlyozta Letenyei.
A lomot már a begyűjtés előtt szét kellene válogatni
Ferenczi szerint a korszerűbb lomtalanítás egyik alapja az lehetne, hogy a lakosság már a leadáskor különválassza a különböző anyagokat.
„Az lenne jó, ha természetessé válna, hogy nem mindent egy kupacba rakunk ki. Külön legyen a textil, a fa, a papír, a gumi, az üveg, a műanyag és a fém. Ezeket így sokkal nagyobb eséllyel lehet újrahasznosítani.”
Egy kidobott kanapé például nem egyetlen hulladékfajta: van benne fa, textil, szivacs, műanyag és fém. Ha mindez összekeverve kerül a begyűjtésbe, sokkal nehezebb később szétválasztani.
„Egy bútornál például az lenne jó, ha szétszedve, anyag szerint csoportosítva lehetne leadni. És ha valaki ezt megteszi, akkor ne kelljen érte fizetnie. Kell valamilyen motiváció, mert az anyagi ösztönzés igenis számít.”
Minél korábban választják külön a különböző anyagáramokat, annál nagyobb az esély arra, hogy azok valóban újrahasznosításra kerüljenek, és ne égetőben vagy lerakóban végezzék. Ferenczi szerint saját vállalatuk működése is azt bizonyítja, hogy a szelektív lomtalanításnak konkrét pénzügyi előnye lehet.
Magyarországon már működnek olyan rendszerek, amelyekben előzetesen bejelentett helyszínre mennek ki a lomért, bár ez egyelőre a gyakorlat kisebb részét jelenti.
„A kisebb településeken, ahol házhoz menő lomtalanítás működik, ez valamennyire megoldható, hiszen ott eleve ellenőrizhetőbb, hogy mit adnak át. A nagyvárosokban viszont más a helyzet. Szerintem ott, a kipakolás pillanatában kellene eldőlnie, hogy mi kerülhet az utcára, és mi nem. Ha már minden egy kupacban van, sokkal nehezebb szétválogatni. A bútorok újrahasznosításával kapcsolatban egyébként vannak kétségeim, szerintem ez sok esetben inkább illúzió” – fogalmazott Letenyei.
Ferenczi szerint ugyanakkor nincs feltétlenül egyetlen, az egész országban alkalmazható modell.
„Szerintem le kellene ülni, és régiónként végiggondolni, mi működne jól. Ehhez társadalmi, vállalati és kormányzati egyeztetés kellene. Nem biztos, hogy mindenhol pontosan ugyanaz a megoldás a jó.”
Külföldi példaként Ferenczi Szlovéniát említi.
„Ott például jól működik a rendszer. Több a hulladékudvar, jobb az ellátottság, autóval könnyebben elérhetők ezek a helyek. Ha azt szeretnénk, hogy az emberek megfelelő helyre vigyék a hulladékot, akkor meg is kell teremteni ennek a lehetőségét.”
Mit változtathat a MOHU-koncesszió felülvizsgálata?
Ferenczi szerint a MOHU-val szemben nagyok a várakozások, mert egy megfelelő tőkével és országos szervezési háttérrel rendelkező vállalat rövid idő alatt is jelentős rendszerszintű változásokat tud végrehajtani.
„A palackvisszaváltási rendszer felfuttatása megmutatta, hogy rövid idő alatt is fel lehet építeni egy országos rendszert, amely jelentős változást ért el a lakossági hulladékkezelési szokásokban. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ennek a szervezési folyamatnak mely elemei alkalmazhatók más hulladékáramok, így a lomtalanítás esetében is.”
A lomtalanításnál azonban szerinte nem az lenne az igazi változás, ha ugyanazt a lomot egyszerűen más módon szállítanák el. A cél az lenne, hogy eleve kevesebb tárgy váljon hulladékká, és ami mégis azzá válik, annak minél nagyobb részét anyagában hasznosítsák.
A változtatás nemcsak lehetőség, hanem egyre inkább szükségszerűség is. Magyarországnak az uniós előírásoknak megfelelően 2035-re 65 százalékos szintre kell emelnie a települési hulladék újrahasználatra való előkészítésének és újrafeldolgozásának arányát.
„Nincs mindenre kiterjedő, pontos adatunk arról, hogy most hol tartunk, de nagyjából 30–35 százalék körül lehet az újrahasznosítás. Ehhez képest kell eljutnunk a 60–65 százalékos szintig. Vannak anyagok, amelyekkel jól állunk, másokkal viszont nagyon rosszul” – mondja Ferenczi.
„A 21. századi, szelektív lomtalanítás nagyon jó eszköz lehetne erre, mert rengeteg különböző anyagot érint. Nem az a kérdés, hogyan tudjuk minél gyorsabban eltüntetni a lomot az utcáról, hanem az, hogy abból mennyit tudunk ténylegesen visszaforgatni.”
A szakmai párbeszéd minderről már elindult. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) – amelynek a Reco Waste Management Kft. is tagja – szakmai anyagot állított össze és nyújtott be az új minisztériumnak, amelynek egyik célja a szemléletformálás és a körforgásos gazdaságot támogató megoldások ösztönzése.
„Már beszélünk róla, és ez fontos. A következő lépés az lenne, hogy a vállalatok, a társadalmi szervezetek és a döntéshozók közösen gondolják végig, hogyan lehetne ezt jobban csinálni. Nem a lomtalanítás megszüntetése a cél, hanem a továbbfejlesztése. Olyan rendszert kell kialakítani, amely egyszerre kényelmes a lakosságnak, átlátható a hulladékgazdálkodás számára, és a lehető legtöbb tárgyat, illetve anyagot képes visszavezetni a körforgásba” – mondja Ferenczi Attila.
Fotó: wiikipedia
