Barion Pixel

Zorán tavasszal dupla koncertet ad a 80. születésnapja után

Flickr


A nagy érdeklődésre tekintettel Zorán 2022. március 19-én dupla koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban. A 20 órára meghirdetett esti koncert előtt március 19-én délután, 16 órakor is színpadra lép Zorán és zenekara a BKK-ban
. Ezt a szervezők közölték az MTI-vel.

Sztevanovity Zorán a Metro együttesben töltött sikeres hatvanas évekbeli indulás, majd néhány átmeneti év után 1976-ban indult szólópályafutása során csaknem kétszáz dalt énekelt el eddig és tizennégy stúdióalbumot készített.


Zenekarának összetétele hosszú évek óta állandó, két muzsikussal, Sipeki Zoltán gitárossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel 1993 óta játszik együtt. Mellettük Lattmann Béla a basszusgitáros, Gyenge Lajos dobol, Gátos Iván billentyűzik, Csányi István szaxofonozik, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara pedig vokálozik.

Sztevanovity Zorán, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző 2022. március 4-én ünnepli a 80. születésnapját.

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!