

Súlyos következményekkel jár az uszodák bezárása – véli a világrekorder Milák Kristóf edzője
Selmeci Attila szerint a tanfolyamokat nagyon nehéz lesz újraszervezni a világjárvány után. Az élsport is drámai helyzetbe került, amit sokan nem tudnak elviselni.

Napenergiával fűtött kapszulák hajléktalanoknak
A fűtés teljesen zöld módszerrel, a kapszulák oldalára szerelt napelemekkel lett megoldva.

A kirúgástól fél a magyar dolgozók több mint harmada
Tavaly több mint kétszeresére nőtt azok száma, akik tartanak a munkahelyük elvesztésétől.

Gyermeke begyógyszerezése miatt három év börtönre ítélték Kecskeméten az öt kiskorút nevelő asszonyt
Azért, hogy a lányát bent tartsák a kórházban, a gyógyszeréből 8-9 tablettát a gyermek baracklevébe kevert.

Elégtelennek tartják a járványkezelést, rendkívüli ülést kezdeményeznek az ellenzéki pártok
Magyarország azon országok egyike, ahol lakosságarányosan a legtöbben haltak meg a koronavírus miatt.
Szeretnék, ha a kormány beszámolna, kitől, milyen közvetítőkön keresztül, mennyiért szerzik be az oltásokat.

Állat- és sejtkísérletek alapján hatékony a magyar szer: a vírus nem fertőz, a betegség nem lesz súlyos
Az új gyógyszernél nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem 12 órán belül ellenállóvá teszi a szervezetet.

A szennyvíz alapján a járvány második hullámának lecsengő szakaszában vagyunk
Csökkenő tendenciát mutattak ki a mintákból több nagyvárosunkban.

Mégsem olyan egyszerű Balatonboglár természetvédelmi területén lombkoronasétányt építeni
Bíróság mondta ki, hogy a 383 milliós állami támogatás ellenére környezeti hatásvizsgálatra lesz szükség.

Világháborús bombát hatástalanítottak gyorsan a Kerepesi úton
Még szerdán került elő egy 1938-ban Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos, élesített, mágneses gyújtószerkezettel ellátott légibomba.

Falus Ferenc: Bármelyik oltást elfogadnám, mert jobb, mint a koronavírustól megbetegedni
Falus Ferenc szerint nincsenek hullámok a koronavírus-járványban, a betegszám csak a bevezetett intézkedések hatására ingadozik. A volt országos tiszti főorvos hiányosnak tartja a kormányzati kommunikációt, és arra figyelmeztet, hogy a betegek hosszas utókezelése sem könnyű feladat. Interjú.



