Közélet

Többet használjuk a bankkártyát

A lezárások és az utazási korlátozások átalakították, részben elérhetetlenné tették, vagy teljesen felszámolták a pénzköltés fizikai tereit.

Nemzeti ügynek tartja a Lánchíd felújítását a főpolgármester

Még mindig nem érkezett meg a Lánchíd felújítására ígért kormányzati támogatás.

Kemenesi Gábor biztos a negyedik hullámban

A járvány új elszenvedői szerinte a védettséggel még nem rendelkezők lesznek, vagyis azok, akik még nem oltatták be magukat.

Szerdától egy évig csak bámuljuk a Lánchidat, minden forgalom megszűnik rajta

A kerékpáros-forgalom dinamikusan növekszik. Naponta hétezren utaznak a MOL Bubi kerékpárokkal.

Napjai vannak hátra a szívószálaknak, de még nem szabadulunk az egyszer használatos műanyagoktól

A biológiailag lebomló műanyagból készülő termékek továbbra is a szemétbe kerülő kategóriába esnek.

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bojkottálja az Országgyűlésben a keddi szavazásokat

Semmilyen szinten sem lehet támogatni azt, hogy a Fidesz bűncselekményekkel mossa össze az emberek nemi identitását.

MTA: Az Akadémiának nem közfeladata bérlakások szociális alapon történő bérbeadása

Az eddigi szociális alapon kiadott bérlakások díja helyett piaci árat kér az intézmény.

Jakál Adrienn: Kormányváltáskor leállítjuk a Fertő tavi pusztítást

Az ifjú településmérnök szerint a népszerű nyugat-magyarországi város is sokkal jobb hely lehetne, de hiányzik a komplett tervezés, a hivatalos statisztikák ellenére túlnépesedett a város, aminek hátterében országos gond áll. Ezt pedig csak országosan lehet megoldani.

Dorosz Dávidot támogatja a Jobbik az országgyűlési választásokon

„A fideszes rezsimet csak közösen, összefogással lehet legyőzni. Nincs B-válaszlehetőség. Ezt ismerték fel a kormányváltást akaró magyar emberek is. Ők bíztak meg minket, hogy működjünk együtt. Mi megtettük Pest megyében is”
Oldal Tetejére