

Gyorstalpalóra küldi a Fidelitast a főpolgármester
A főpolgármester reméli, hogy a Clark Ádám térre kirakott virágot locsolni is fogják a Fidelitas aktivistái.

Karácsony Gergely minimálbér-emelést és zöld adót is akar a gazdasági programja szerint
Jóvátétel, felelősség, igazságosság – ezek a gazdaságpolitikai program alapelvei.

Elsőként Hajdú-Biharban működik az Országos Mentőszolgálat sürgősségi ügyeleti rendszere
A cél, hogy átvegyék a háziorvosoktól a sürgősségi ügyeleti ellátást.

Párbeszéd: Aláírásgyűjtést indítunk az autópályák lenyúlása ellen!
Mint a közlemény fogalmaz: a párt korábban már benyújtott egy határozati javaslatot az autópálya-koncessziós tender visszavonásáért, és a Karmelita kolostorhoz is kivonult.

BRFK: a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürödni
Tilos fürdeni hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében, vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében.

NER-től védett terület – A Párbeszéd követeli a Fertő tavi Mészáros-beruházás leállítását
Kihelyezték a „NER-től védett terület. Óvja, védje a természet értékeit!” feliratú táblát.

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közösen támogat 23 jelöltet az előválasztáson
A három párt közös közleményében azt írja, közös céljuk, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzanak létre.

Feljelentést tesz Szabó Tímea a Fidelitas ellen természetkárosítás miatt
Szabó Tímea szerint a betonfétises ifjú fideszesek képtelenek elviselni azt, hogy Budapest vezetése eltökélt abban, hogy a város területén növekedjenek a növény- és állatvilág természetes élőhelyei.

Átlagosan 3-5 kilót szedtek fel a magyarok a karantén alatt
A koronavírussal összefüggő halálozás tízszer magasabb volt azokban az országokban, ahol a népesség több mint a fele túlsúlyos vagy elhízott volt.
