

Újra jár a megfiatalodott Budavári Sikló
Karácsony Gergely: „A Budavári Sikló egyedi és fontos darabja ennek az építészeti örökségnek.”

Önálló egészségügyi minisztériumot tervez az ellenzék
Az ellenzék ismét felállítaná az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot.

Átveszi a FUTÁR helyét a BudapestGO
A digitális termékek között megjelenik az egyszeri utazásra alkalmas vonaljegy, márciusban pedig érkeznek a 30 és a 90 perces időalapú jegyek is.

Így kell majd kinéznie a letarolt tihanyi hegyoldalnak
Az ingatlanra az építési engedélyt a balatonfüredi önkormányzat adta ki Orbán Balázsnak a Miniszterelnökség államtitkárának, akinek tavaly év végén félmillió forintot kellett befizetnie az elhordott tihanyi hegyoldal miatt.

Kollégium kell a magyar diákoknak, nem kínai egyetem
Az egyetemisták inkább diákvárost szeretnének látni Budapest déli részén, mint kínai egyetemet.

A Mocsolya és a Lapos – „Sok a sürgős teendő a természeti értékek megóvása területén”
Gér Mihály: „Fél évszázaddal ezelőtt a Mocsolya és a Lapos egyaránt három-négy halfajta otthona volt, s a szélein ringó nádtelepek kedves madaraknak nyújtottak biztos védelmet. A vizeikben tanyázó piócákról, békákról, vidrákról még szót sem ejtettem. Mint ahogyan arról sem, hogy a Gerje éves vízhozama többszöröse volt a mostaninak.”

Az orvosi kamara megteszi az etikai lépéseket a hamis oltási igazolások ügyében
A Semmelweis Egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

10 kamionnyi zöldségkonzervvel segítette a rászorulókat a Bonduelle
Az adományoknak köszönhetően a nélkülözők rostban és vitaminokban gazdag, egészséges és ízletes élelmiszerekhez jutottak, amik máskülönben nem gyakran kerülnének a tányérjaikba.





