Katari futball vébé: a zöldre festés sem sikerült
Ígérni könnyű és semmibe sem kerül. Tudták ezt a katariak is, amikor azt ígérték, hogy a 2022-es lesz az első szén-dioxid-semleges foci vébé.
Ígérni könnyű és semmibe sem kerül. Tudták ezt a katariak is, amikor azt ígérték, hogy a 2022-es lesz az első szén-dioxid-semleges foci vébé.
A lakossági vezetékes energia átlagosan 60 százalékkal lett drágább a „rezsicsökkentés” kivezetése nyomán, és a fával, szénnel fűtők költségei is hasonló mértékben emelkedtek. Az átgondolatlan, és a legszegényebbeket az átlagosnál súlyosabban érintő intézkedések miatt az idei tél halálos áldozatainak száma a korábbi években tapasztaltaknak a többszöröse is lehet a fagyhalálok és a növekvő légszennyezés következtében.
Erős alapokra építkezik az új VIP. Az új szerkesztőség tisztelettel viszonyul az alapítók örökségéhez, ugyanakkor az olvasók számos újdonságra is felkészülhetnek.
Valamivel több mint két éve indult útjára a Very Important Planet.
A törvénymódosítás hatályba lépése a létbiztonság további csökkenésével, valamint a szegénység és a területi egyenlőtlenségek további súlyosbodásával fenyeget a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint. Ez lehet a következménye annak, ha az állam anélkül hárít további szociálpolitikai feladatokat az önkormányzatokra, hogy biztosítaná számukra az ezek ellátásához szükséges erőforrásokat.
Az ellenzéki párt szerint a szociális törvényhez benyújtott kormányzati módosító javaslatból kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya lemondott az emberekről.
Az új tárca létrehozását a kormány azzal indokolta, hogy a háború és a szankciós energiaárak miatt Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak kérdése; a brüsszeli szankciók miatt az energiaárak folyamatosan ingadoznak, ezért egységes energiairányításra van szükség.
Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.
Megállapodásuk célja az élet védelmének és az utasok biztonságérzetének, tisztasággal kapcsolatos elvárásainak biztosítása.
„Miközben a városi forgalom alkalmazkodott a felújításhoz, azt lassan elfeledjük, hogy a Lánchíd korábban az állandó belvárosi dugók és torlódások helyszíne volt.”