Szerdától ismét drágul a kenyér
A liszt nagykereskedelmi ára januárra 130 forintra emelkedhet, ami a boltokban könnyen eredményezhet 200 forintos vagy annál is magasabb kiskereskedelmi árat.
A liszt nagykereskedelmi ára januárra 130 forintra emelkedhet, ami a boltokban könnyen eredményezhet 200 forintos vagy annál is magasabb kiskereskedelmi árat.
Akár öt éves börtönbüntetést is kaphat az aki mérgező csalétket használ.
Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta az euróövezetben.
2014. április 12-én – a folyamatban lévő birtokvédelmi perek dacára – az „új bérlők” művelésbe vétel címszó alatt megsemmisítették a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság több mint 400 hektárnyi bionövényét, akkori áron kb. 117 millió forint értékben, amely ellen a helyszínen tüntettek Kishantos munkatársai és a Greenpeace aktivistái.
A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is.
Még nem tudni, hogy a gyógyszergyártóknak módosítaniuk kell-e a már engedélyezett vakcináikat a múlt héten Dél-Afrikában felfedezett, a koronavírus omikron nevű változata elleni védelem érdekében, de az uniós ügynökség készül ennek a lehetőségére.
A Pasaréti út 59. alatti ingatlan egy 2501 négyzetméteres telken álló két épületet jelent: egy 940 négyzetmétereses szecessziós villát, és egy 2008-ban épült körülbelül 400 négyzetméteres, háromszintes épületet. Az ingatlan értéke szakértői becslés szerint legalább 1,5-2 milliárd forint.
Greenpeace-aktivisták egy Pac-Man figurát ábrázoló szófelhővel igyekeztek felhívni a figyelmet a kormány számtalan természet- és éghajlatromboló tevékenységére az állam által szervezett Fenntarthatósági Expó bejáratánál.
Meghosszabbították az oltási akciót, így vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra 7 óra és 19 óra között.
A csaknem 40 tonnásra tervezett űrállomáson a TRITEL sugárzásmérő magyar műszer is helyet kap.