Az Orbán-kormány Energiaügyi Minisztériuma 2026 elején újabb bányászati koncessziókat hirdetett meg nem hagyományos szénhidrogének kutatására és kitermelésére. A pályázatok határideje májusban lejárt, ám nemcsak hogy elmaradt az eredményhirdetés, de félszáz civil szervezet követel “stop palagáz” moratóriumot, vagyis, hogy a Magyar-kormány ne kössön új koncessziós szerződéseket nem hagyományos gázra. Összeállításunk reflektorfényébe a környezeti szempontokat állítottuk.
M. Tóth Tivadar geológussal, a Magyarhoni Földtani Társulat elnökével készített interjúnkban nemrég tisztáztuk, mi a különbség a hagyományos és a nem hagyományos szénhidrogének keletkezésében és kitermelésében. Bár a hazai közbeszéd a nem hagyományos gázfelhalmozódást „palagáz” néven ismeri – a környezetvédő szervezetek is ezt a kifejezést használják – Magyarországon leginkább tömött homokkőben bezáródott gázkészletekkel (tight gas) találkozunk, nem palagázzal. Cikkünkben ezzel foglalkozunk, és ahol a „palagáz” kifejezést kell használnunk, ezt értjük alatta.
Minden, ami a föld alatt van, állami tulajdon, közös kincsünk. Az Állami Ásványi Nyersanyag és Geotermikus Energiavagyon nyilvántartását a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) vezeti. Ha az utóbbi évek adatait mutató táblázat “nem konvencionális földgáz” sorát nézzük, csaknem 4 milliárd köbméter lapul a föld alatt, kemény, rossz áteresztő képességű kőzetekbe zárva. Ebből a kitermelhető mennyiség kb. 1,6 milliárd köbméter. Hogy mennyi ennek a gazdaságosan kitermelhető része, az piaci, technológiai, környezeti tényezőktől is függ.
A földtani vagyon kutatásának és kitermelésének jogát az állam meghatározott időre engedi át. Kijelöl egy-egy koncessziós területet, és pályázatot ír ki. A nyertes vállalat koncessziós szerződést köt az állammal, amely rögzíti a kutatási programot – a minimálisan vállalt beruházásokat, a kutatási és kitermelési határidőket, a koncessziós díj és a bányajáradék mértékét, a környezetvédelmi és rekultivációs kötelezettségeket. A koncesszió általában 20 évre szól, és meghosszabbítható.
Az állam bevétele egyelőre elenyésző
A kutatási és kitermelési jog megszerzéséért a vállalat koncessziós díjat fizet, egyszerre, vagy meghatározott ütemezésben, mértékét a pályázat során részben maga ajánlja meg.
Bányajáradék formájában folyamatos részesedése is van az államnak a kitermelt ásványkincs értékéből. Kőolaj és földgáz esetében a bevallás és a befizetés havonta történik. Hagyományos szénhidrogének esetében a bányajáradék mértéke a világpiaci áraktól függ. Nemhagyományos szénhidrogéneknél – palagáz, tight gas stb. – a bányajáradék 2 százalék, azért, hogy a technológiailag nehezebb, drágább kitermeléseket gazdaságosabban lehessen megvalósítani. Magyarországon az állam jelentős részesedést kap, ugyanakkor a nemhagyományos készletek kitermeléséhez (például a Makói-árok mély gáztárolóiban) kedvezőbb feltételeket biztosít.
A hazai összes földgáz termelésének nagyságrendje az utóbbi években kb. 1,8–2,0 milliárd köbméter/év. Ebből a hazai palagázkitermelés “zászlóshajója”, a legnagyobb nem-konvencionális gázkitermelési program, a Corvinus-projekt eredménye az első években összesen 0,12 milliárd köbméter körül volt, ami kb. 2-4 százalékos arányt jelent évente. A Békés megyei Sarkad-Nyékpuszta térségére koncentráló projektet – melyet nemzetgazdasági okokból kiemelt beruházásként engedélyezett az Orbán-kormány 2022-ben – nem egy nagy gázmezőként kell elképzelni, hanem több, gyorsan fejlesztett kútból álló rendszerként, melyben a termelés változó. Szakértők szerint a Corvinus várható teljes felfutása annyi lesz, mint egy-egy nagyobb hazai hagyományos mező (pl. Algyő térsége) éves termelése. Csillagászati állami bevételekről tehát jelenleg nem beszélhetünk.
A Corvinus-projekt gazdája a 2021-ben létrehozott Corvinus Energy Kft. A konzorciumban 50–50 százalék a magyar állam tulajdonában álló MVM CEEnergy Zrt. és a Horizont General LLC (USA) tulajdonrésze. A projekt célja a hazai gáztermelés növelése, főleg a Békés megyei térségben. A Corvinus a legnagyobb a palettán, de rajta kívül vannak még zalai és alföldi „tight gas” kitermelések, a MOL és kisebb hazai szereplők régebbi mélyfúrásos vállalkozásai, valamint korábbi nagy reményű próbálkozások a Makói-árok körül.
Több hazai környezetvédő szervezet kifogásolja, hogy az állam jelentős összegekkel támogatja a Corvinus-projektet. A nyilvánosan elérhető információk alapján nem ismert olyan vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet a konzorciumnak megítélt volna a kormány, az állam szerepvállalása az MVM-en keresztül, az 50 százalékos tulajdonosi befektetés, valamint a kikönnyített út (nemzetgazdasági kiemelés) formájában valósul meg.
Gázos remények
Megkérdeztük Takácsné Tóth Borbálát, a Corvinus Egyetem REKK (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) főmunkatársát, hogy az eddigiek tükrében mit lehet remélni a hazai gázkitermelés további támogatásától.
“A magyarországi gázmezők hagyományos készleteinek nagyobb részét már kitermelték – felelte a közgazdász –, az elmúlt 20 évben folyamatosan arról beszéltünk, hogy ezek kimerülőben vannak. A palagázkitermelést a repesztéses technológia nagyon megnövelte az Egyesült Államokban, Európában azonban nem vált széles körben elterjedt módszerré. Sok országban be is tiltották, többek között azért, mert a repesztésekkel járó földrengések és a technológiához használt adalékanyagok – melyek pontos összetételét a cégek sokszor üzleti titokként kezelik –, erős lakossági tiltakozást váltottak ki. A kitermeléseknek az európai gázválság adott újabb lökést. Hollandiában is, amely korábban a legnagyobb európai szereplő volt, ám környezetvédelmi okok miatt leállították a repesztéseket, a 2020-21-es gázválság után kicsit megemelték a kitermelést. Mára Magyarországon is csökkent a lakossági fogyasztás, és pár százaléknyit nőtt a hazai bányászat. Fontosnak tartom ennek folytatását, de nem támogatnám fosszilis energiahordozók kitermelését ott, ahol gyatra minőségű a gáz, és magas a környezeti kockázat. Nagy mélységekből való palagáz-kitermelésre ugyanis nemcsak Magyarországon, de másutt sem áll rendelkezésre megfelelő technológia. A nagy játékosoknak számító nemzetközi cégek közül több is próbálkozott ezzel a Makói-árokban, de nem jártak sikerrel.”
A vízhasználat kockázatai – pró és kontra
A csaknem átjárhatatlan kőzetekbe szorult nemhagyományos szénhidrogének kitermelését a környezetvédő szervezetek leginkább a rétegrepesztések környezeti kockázatai miatt ellenzik. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint súlyos és összetett ökológiai kockázatokat rejt ez az iparág – különösen a legújabb koncessziók célpontjául kielölt területeken, a Duna–Tisza közi Homokhátság, a Hortobágy, a Tisza-tó térsége, a Dunántúlon zalai erdők és lápok, valamint további Natura 2000-es területeken, illetve ezek közelében.
“A technológia területfoglalása, vízigénye és a vegyszerhasználat miatt a palagáz-projektek nemcsak a környezetre, de az élelmezésbiztonságra is kihatnak – mondja Galambos Eszter, az MTVSZ programfelelőse. – Egyetlen fúrt palagázkút teljes élettartama alatt – egy bányavállalkozó által megadott adat szerint – közel 4000 köbméter vizet használ el a fúrásokhoz illetve a többszöri rétegrepesztéshez. Békésben jelenleg 6 palagázkút működik, korábban összesen 50 kútról beszéltek – bár az aktuális tervek nem ismertek. Kiskunhalasnál pedig 100 gázkutat terveznek, miközben a homokhátsági félsivatagban a vízőrzők, a vízügy és a gazdák minden csepp víz megőrzéséért megküzdenek. Ráadásul ennyi gázkút, út és vezeték kiépítése feldarabolja az élőhelyeket, ami a beporzók visszaszorulása miatt is érinti az élelmiszer-termelést.”
A környezetvédők másik fő ellenvetése az, hogy a felhasznált vegyi anyagok idővel elszennyezhetik a vizeket, veszélybe kerülhetnek az ivóvízbázisok, a mezőgazdaság illetve akár a gyógyturizmus vízforrásai, a helyi emberek megélhetése.
Holoda Attila energetikai szakértő, bányamérnök, az Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója szerint a környezetvédők gyakran az amerikai rossz tapasztalatokat vetítik rá az európai viszonyokra, holott a viszonyok jelentősen eltérőek.
“Az európai kontinensen a nem-hagyományos szénhidrogén-termeléshez hidraulikus rétegrepesztés során létrehozott repesztési hossz a legjobb esetben is max. 100-150 méter hatósugarú, és több ezer méteres mélységben zajlik. Lényeges különbség az is, hogy az európai hidraulikus rétegrepesztések maximum néhány száz – és nem több ezer – köbméternyi vizet használnak fel, és azt tisztítást követően visszajuttatják a környezetbe. A víz több forrásból származhat, legtöbbször felszíni vizekből, illetve, ha a környéken nincsen folyó vagy felszíni víz, kutat fúrnak. A Homokhátság kiszáradásához ennek a tevékenységnek nincsen köze, mert a földgázkitermeléshez kapcsolódó folyamatok több ezer méter mélységben, egészen messze a vízadó rétegektől zalanak. Magyarországon szigorú környezetvédelmi szabályozás védi mind a felszín alatti, mind a felszín közeli vizeket, amit a bányászatnak és az olajiparnak is be kell tartania.”
“1957 óta repesztünk”
A rétegrepesztések érintik többek között Harkány környékét is. Felmerül a kérdés, hogy ez veszélyeztetheti-e a harkányi fürdő vízellátását. Holoda Attila szerint ez kizárt.
“A szénhidrogén és egyéb bányászati területeket „bányatelkek” határolják le, a geotermikus és egyéb vízbázisokat pedig „vízbázis védőidomok”. Mindenkor előzetesen megvizsgálják, hogy a repesztésre kijelölt terület és a közeli vízbázis mélységét tekintve ugyanaz a réteg-e, azaz van-e köztük bármilyen földtani kapcsolat. Hajdúszoboszlónál például van gyógyvízbázis és van földgázmező és egy földalatti gáztároló is, ám ezek teljesen különböző földtani rétegekben helyezkednek el, így kizárt, hogy ezek között bármilyen hidrodinamikai kapcsolat legyen. De hogy ez még véletlenül se fordulhasson elő, megfigyelőkutak mérik a rétegek nyomását. A gázkitermelés következtében ugyanis csökken a réteg nyomása, és ha ez a csökkenés beazonosítható valamelyik ivó-, vagy gyógyvízbázisnál, az már direkt hidrodinamikai kapcsolatra utal. Volt korábban ezzel kapcsolatosan összetűzés a szénhidrogénipar és a gyógyfürdők között a zalakarosi térségben, a Sávoly környéki olajmezőknél, ám a hidrodinamikai vizsgálatok és megfigyelő kutak igazolták, hogy nincs direkt kapcsolat a vízadó rétegek és az olajmező között.”
A szakember elmondta, hogy a rétegrepesztést, mint rétegserkentési technológiát nem a palagáz-kitermeléshez “találták fel”, hanem már a XX. század elejétől alkalmazzák. Magyarországon 1957 óta több mint 2500 repesztést végeztek, bármiféle kimutatható, dokumentált környezeti károkozás nélkül.
” Egy-egy nem-hagyományos kút lefúrása általában egy-másfél év, hiszen nagy mélységbe kell hatolni, és nem úgy zajlik, mint az USÁ-ban, ahol szakmányban fúrnak és repesztenek. Nálunk két repesztési időszak között eltelik jó néhány hónap, vagy inkább év, nincsenek sorozatban végzett rétegrepesztések. A Kiskunság szénhidrogén-kitermelés szempontjából az 1960-as évektől az egyik legfontosabb térség. A tevékenység velejárója, hogy az olajjal meg a földgázzal együtt vizet is ki tudunk nyerni, de nem abból a rétegből, ami a mezőgazdaság szempontjából fontos, hanem 1800-2000 méteres mélységből. Ez az ún. „rétegvíz” alkalmatlan arra, hogy a felszíni vízhiányt pótolja, mert tele van mindenféle ásványi anyagokkal és sókkal. Ezért például tilos is a felszíni vizekbe engedni, vissza kell sajtolni abba a rétegbe, ahonnan kiszedték.”
Az MTVSZ szakértői a vizek szennyeződését említik az egyik jelentős kockázatként, az élelmezésbiztonsági, területhasználati kockázat mellett. A vízre gyakorolt hatásnál fontos tényező a rétegrepesztéshez használt „koktél”, amely többféle vegyszert tartalmaz.
“Emellett a kitermelés és feldolgozás során benzol, metán, illékony szerves vegyületek, nitrogénoxidok, szén-monoxid és por kerül a levegőbe – mondja Galambos Eszter. – A rákkeltő benzol jelenlétét és a metánszivárgást hazai mérések is igazolták. Nemzetközi tapasztalatok szerint a palagáz-kitermeléshez köthető környezetszennyezés légúti és idegrendszeri problémákat okozhat. Az infrastruktúra kiépítése, működtetése és a kitermelt olaj szállítása megnövekedett teherforgalommal, zaj- és porszennyezéssel jár, és tönkreteszi a helyi úthálózatot és élőhelyeket, mindez Natura 2000-es és más védett területeken is folytatódna az új koncessziók számára kijelölt helyszíneken.”
Az iparági kockázatokat elemző irodalom bőségesen foglalkozik azzal, hogy a rétegrepesztéshez használt vegyi anyagok, maga a repesztés és az azt követően visszasajtolt víz felszabadíthat-e a mélyebb rétegekben természetesen jelenlévő toxikus nehézfémeket (pl. arzén, ólom, bárium) és radioaktív elemeket, ezek bemosódhatnak-e a vízkészletbe. Ezek a kérdések túlfeszítik e cikk kereteit, ám körültekintő vizsgálatuk aligha nélkülözhető.
Mi van a koktélban?
Magyarországon a Natura 2000-es és nemzeti parki területeken szigorú szabályok mellett lehet ipari tevékenységet végezni, állapítja meg Holoda Attila, aki szerint a technológiai szabályok betartása mellett a rétegrepesztések nem jelentenek kockázatot a természeti környezetre.
“A környezetvédelmi hatóságok feladata a speciális feltételrendszer megállapítása és betartatása, ám túlterheltség és szakemberhiány miatt jellemzően inkább marad az egyértelmű tiltás, indoklás nélkül, holott a Natura 2000-es EU-s irányelvek szerint nem tiltani, hanem gondosan szabályozni kellene az ipari tevékenységet. Például, ha egy madárfajnak költési időszaka van, akkor zajvédő falat kell építeni arra az időszakra. Ha az alapos és indokolható szabályozásból adódóan aránytalanul sokba kerülnének a műszaki intézkedések, olyankor a beruházók inkább igyekeznek elkerülni a Natura 2000-es területeket. De nem mindig lehet, miután a természetvédelmi és Natura 2000-es területek több mint 27 százalékát fedik le Magyarországnak, ami nemzetközi összehasonlításban egészen magas, az átlag 15-18 százalék.”
Galambos Eszter úgy tapasztalja, elméletben mindig minden jól hangzik, a valóság azonban néha másként fest, mint a határozatokban.
“Van monitoring, fölszerelnek mérőeszközöket, csak éppen nem mindig oda, ahol probléma van. Súlyos szennyezések történhetnek felszíni kezeléskor, felmerülhetnek szivárgások, balesetek, tárolás, szállítás közben. A repesztéshez használt vegyi anyagok egy része káros az egészségre. A cégeknek erre általában az a válaszuk, hogy a háztartásokban is meglevő anyagokat használnak – ami leegyszerűsítő, nem is mindig igaz. Ráadásul itt tonnányi mennyiségben, sokféle vegyületből álló koktélként használják ezeket.”
Úgy tűnik, a fő probléma itt is az – akár a hazai akkumulátoripar esetében -, hogy az ipari szereplők nem tartják be a szabályokat, a kapacitáshiánnyal küzdő hatóságok pedig nem ellenőrzik, vagy ha igen, a projekt egy-egy részletét, és minimális szankciókkal meg lehet úszni a környezetszennyezést. A lakosság pedig eleve gyanakvó és elutasító, pláne, ha nyílt kommunikáció helyett titkolózással, tagadással találkozik. A helyiek egyszer csak arra eszmélnek, hogy történik valami a határban, és ha kérdeznek, senki nem válaszol. Mind a sajtó, mind a civilek falakba ütköznek, a közérdekű dokumentumokat hiába kérik ki, a hivatalok – jelen esetben a bányahatóság, az SZTFH – visszatartják az információkat. Ez történik most éppen Zala megyében, ahol a helyiek új bányászati tevékenységet észleltek.
Az sem elhanyagolható baj a helyieknek, hogy a bányászati tevékenység maradandó sebet üt a tájon, ám sokan rétegrepesztések okozta földrengésektől is tartanak. Bár tudományosan nem bizonyított, és jogilag is nehéz az ok-okozati összefüggés kimutatása a rétegrepesztés és a földrengések gyakorisága, mértéke között, a környezetvédők szerint nem elhanyagolható a kockázat. Amerikai tapasztalatairól Takácsné Tóth Borbála így beszél.
“Oklahomában mondta el nekem az ottani hatóság embere, hogy, bár nem lehet egyértelműen bizonyítani az összefüggést, de az tény, hogy korábban Oklahomában nem voltak földrengések, és mióta gázkitermelés zajlik, azóta vannak. Úgyhogy az a döntés született: amennyiben a földrengés erőssége meghaladja a 4-es szintet, a gázkitermelő cégek kapacitását 20 százalék-kal csökkenteni kell. Ha pedig az 5-ös szint fölé megy a föld mozgása, teljesen abba kell hagyni a kitermelést.”
Szökik a metán
A palagáz-kitermelés velejárójaként nem elhanyagolható mennyiségű metán kerül a levegőbe. Ezt a cégek fáklyázással kezelik, vagyis a kiszökő metánt elégetik. A Világbank adatsorait elnézve szörnyülködhetünk azon, hány milliárd köbméter gázt fáklyáznak el évről évre a nagy termelő országok (Oroszország, Irán, Irak, Venezuela, USA). De mellé tehetjük kis országunk e tekintetben is “zászlóshajó” Corvinus-projektjét is, amely 2024-ben elnyerte volna a legpazarlóbb fáklyázó díjat, ha osztanának ilyet. A Nyékpusztán elégetett 36,5 millió köbméter metán ugyanis az összes hazai fáklyázás 62 százaléka volt az energiaszektorban.
Az EU-ban 2026 februárjától betiltották a fáklyázást, leszögezve, hogy erre kizárólag vészhelyzet vagy üzemzavar esetén kerülhet sor. Bízhatunk benne, hogy ezt a rendeletet Magyarország is betartja. Civil szervezetek a Corvinus-projekthez kapcsolódóan próbálnak erről megbizonyosodni, miután a helyiek szerint szabad szemmel is látható az éjjel-nappal égő lángcsóva. Még várják a metánrendelet betartatásáért felelős SZTFH tájékoztatását.
Holoda Attila szerint a fáklyázást azért alkalmazták az új feltárások időszakában rutinból, mert a feltörő nyers és előkészítetlen gázt nem volt képes a meglévő gázinfrastruktúra befogadni, a vezetékek és előkészítő technológiák ebben a beruházási szakaszban még ki sem épültek, emiatt biztonságosabb volt egyszerűen elégetni. Azóta, hogy életbe lépett az európai, majd a magyar metánrendelet, jó esetben már kizárólag biztonsági, balesetmegelőzési indokból fáklyáznak, és a vállalkozót komoly büntetés terheli, ha megfelelő indok nélkül enged ki metánt a levegőbe, vagy éget el fáklyán.
“Ma az alacsony nyomású gázokat egy úgynevezett fáklyagáz kompresszorra engedik rá, és ott visszakomprimálják a nyomását, hogy vissza tudjon kerülni a technológiába, azaz hasznosításra kerül elégetés helyett – magyarázza a szakember. „Ma már a korábban elmaradottnak tartott Közép-Ázsiában, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán térségében is a szigorúbb európai szabályozást kezdik bevezetni, Szibéria felett azonban még javában égnek a fáklyák, a gáz és olajbevételek elsődlegessége mindent felülír. A fosszilis energiaipar környezeti hatásainak teljes megszüntetése nem lehetséges, de azok csökkentése technológiai és szabályozási eszközökkel elérhető.”
Kell-e nekünk palagáz?
Végső kérdésként föltettük szakértőinknek, hogy mit gondolnak, a környezeti kockázatok ismeretében is megéri-e Magyarországon nem-hagyományos szénhidrogéneket kitermelni.
Holoda Attila szerint igen, mert Magyarország importkitettsége annyira nagy, hogy minden itthon talált gáz aranyat ér, mert csökkenti az energiafüggőséget.
“Most nagyjából 8,3 milliárd köbméter gázt fogyasztunk el, ebből a hazai termelés 1,8 milliárd, azaz kb. 20-22 százalék. Ha a teljes felhasználásunkat tovább tudjuk csökkenteni, és a jelenlegi szinten marad a hazai termelés, már az jó, mert tovább erősíti a szuverenitásunkat, növeli a hazai termelés arányát. Világviszonylatban is nyilvánvaló, hogy földgáz és kőolaj nélkül egyelőre nem tudunk működni. Borzasztó nehéz beadni az embereknek, hogy kevesebb energiát fogyasszanak, így a világ energiafelhasználása folyamatosan nő, és a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) aránya még mindig 75 százalék feletti. A megújulók térnyerése egyelőre csak a világ energiaigényének növekedését tudja fedezni. Azaz sokkal kevésbé csökkent a fosszilis energiahordozók aránya a felhasználásban, mint azt sokan feltételezik – és ez tartósan így is lesz.”
Megkérdeztük erről Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót is, a CEU professzorát, az IPCC (kormányközi testület a klímáért) alelnökét.
“Mivel az éghajlatváltozással foglalkozom, onnan tudom nézni, miként viszonyul ez a kérdés a legfőbb klímacélunkhoz, miszerint a fosszilis energia kibocsátásával a nullára kell lemennünk. Az átmeneti gázfelhasználásnak nem vagyok ellene, de amikor invesztálásról van szó, akkor arra kell gondolni, hogy az ilyen befektetések 10-40 év alatt térülnek meg, tehát hosszú távon elköteleznek minket arra, hogy kitermeljük, használjuk, eladjuk a gázt. Ezek tehát befagyott beruházások lesznek, ha a klímacélokat komolyan vesszük. Azt kellene megnézni, hogy mi másba lehetne invesztálni. A palagázkitermeléshez használt repesztéses technológia alkalmazásával például sokkal gazdaságosabbá vált a földhő energia előállítása. Még nem versenyképes, de mivel Magyarországon vékonyak a kőzetlemezek, viszonylag keveset kell repeszteni ahhoz, hogy nagy hőmérsékletű kőzet hőjét tudjuk használni. Ennek az energiafajtának kisebb a környezeti lábnyoma, mint a palagáznak, és remekül kiegészíthetné a napenergiát, amiből szinte világnagyhatalom lettünk. Amibe még biztos hogy megérné befektetni, az a napenergia tárolása, hiszen annak a költsége már jelentősen csökken.”
Takácsné Tóth Borbála egyetért azzal, hogy az ország ellátásbiztonságát növeli, ha a gázellátást hazai kitermelésből lehet erősíteni, de ha a gáz minőségileg nem ér el olyan szintet, hogy a piacon eladható legyen, ráadásul túl drágán kitermelhető, akkor nem kellene még támogatni is.
“Megértem, hogy 2022-ben ellátásbiztonsági vészhelyzetben fokoztuk a kitermelést, de ha hosszú távon nem arra fordítjuk a forrásainkat, hogy csökkentsük a hazai gázfogyasztást, hanem drága és nagy kockázatú vállalkozásokat támogatunk, akkor szerintem rosszul gazdálkodunk a javainkkal.”
Galambos Eszter szerint a palagáz-kitermelés keveset ad és sokat vesz el. Magyarországon a kiemelt beruházási státuszok, a gyorsított engedélyezések és a hatásvizsgálatok elégtelensége felerősíti az iparág kockázatait. Márpedig a döntéshozatalnak az elővigyázatosság elvére kell épülnie.
“Óvatosságra kellene, hogy intsen minket az, hogy több európai ország már betiltotta vagy korlátozta a technológiát. A palagáz nem egyszerű energiaügyi kérdés, hanem egy komplex környezeti kockázati csomag, ami a vízkészleteket, termőföldeket és a helyi közösségeket is érinti. Nem elég hatósági szinten kezelni, ezért indítottuk el a STOP PALAGÁZ! kezdeményezésünket, amihez eddig több, mint 50 civil szervezet csatlakozott. Azt kérjük a kormánytól, hogy Magyarország energiahatékonyságra és megújuló energia alapú, helyben hasznosítható megoldásokra építse energiapolitikáját. A hazai palagáz-kitermelés környezeti, társadalmi és gazdasági kockázatairól készüljön független, átfogó vizsgálat, és az eredményekről legyen nyilvános konzultáció, szakmai egyeztetés.”
