A Magyarországon már megépült, épülőfélben lévő vagy tervezett akkumulátorgyáraknak elképesztő vízigénye van, ami a klímaváltozás miatt amúgy is fenyegetett felszín alatti vízkincsünk elherdálásával jár. A gyárlétesítések egy részének kiemelt beruházássá nyilvánításával a megfelelő környezeti hatásbecsléseket is igyekszik megkerülni a kormány, pedig erre a Víz Keretirányelv szerint is szükség volna. Ami az akkumulátorgyárakkal ma hazánkban történik, az olyan, mintha valaki a Titanicon a mentőcsónakokat aprítaná fel tűzifának.
A napokban a debreceni városvezetés cinikus számháborúba kezdett a CATL akkumulátorgyárának várható vízigényéről. (Eltüntették a debreceni akkumulátorgyárról készült szakértői tanulmányt, amelyben óriási vízfogyasztásról írtak | 24.hu) Egyébként is hiányosak a létesülő akkumulátorgyárak tényleges vízigényére vonatkozó adatok, a beruházók és az őket támogató politikusok pedig teljesen fals információkat keringetnek, de a város saját cége által megrendelt tanulmány eltüntetése a netről, mert az nem a Fidesz hazugságait, hanem az ellenzők félelmeit támasztja alá, még magyar viszonylatban is erős húzás. Lehet azért becsléseket adni a robbanásszerűen növekvő magyar akkumulátor-ipar vízigényére. A gödi akkumulátorgyár tervezett napi vízfelhasználása 27 ezer köbméter, ez jó indikátora egy hasonló kapacitású üzem tényleges vízfelhasználásának. A debreceni üzem méretében jelentősen meghaladja a gödit, ez alapján a 40 ezer köbméter körüli napi vízigény reálisnak tekinthető, az önkormányzat és a kormányhivatal állításai a gyár napi 3400(!) köbméteres fogyasztásáról, illetve a teljes ipari park 24 ezer köbméteres maximális vízigényéről nyilvánvalóan hazugságok.
Magyarországon jelenleg – a Magyar Narancs összesítése szerint (Térképre tettük Orbán Viktor épülő akkumulátorgyártó nagyhatalmát | Magyar Narancs) – közel 30 akkumulátoripari beruházás folyik, ezek közül legalább 10 tényleges akkumulátorgyártással fog foglalkozni. Ezek mérete változó lesz, ennél fogva vízigényük is különbözik, a tudható gyártási kapacitások alapján a gödi vízfelhasználás harmada és másfélszerese közé tehetjük a különböző tényleges vízigényeket. A debreceni üzem 40 ezer köbméter körüli illetve a gödi gyár 27 ezer köbméteres igényén kívül átlagosan 15 ezer köbméter/napra becsülve egy-egy üzem vízigényét összességében mintegy 70 millió köbméter éves vízigényt kapunk. Nehéz ezekek a számokat értelmezni, és helyi értékén kezelni, ezért végezzünk egy kis összehasonlítást: Magyarország teljes éves vízfelhasználása jelenleg 450 millió köbméter körül van. Az akkumulátorgyárak betelepülése önmagában a teljes magyar fogyasztás 15 százalékával emelik meg az igényeket. A 27 ezer köbméter/nap vízfelhasználás nagyjából egy 100 ezer lakosú város, például Kecskemét vízigényével egyenlő.
A teljes akkumulátoripar napi 187 ezer köbméter körüli vízigénye ennek hétszerese lehet; ami olyan vízigényt jelent, mintha a semmiből kinőne a földből még egy Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok, Tatabánya, Kaposvár és Sopron.
Ha csak a lakossági felhasználással hasonlítjuk össze, a kb. 100 liter/nap/fő magyar vízfelhasználás alapján az akkumulátorgyárak 1 millió 870 ezer ember vízigényével azonos fogyasztást jelentenek majd, azaz mintha Budapest teljes lakosságának vízigénye hozzáadódna majd az eddigi felhasználáshoz.
Nem kérdés, hogy mekkora terhelést jelent majd ez a vízkészletekre. Miközben a klímaváltozás miatt a vízkészletek amúgy is egyre inkább veszélyeztettek, a készletek utánpótlódása romlik a csökkenő csapadékmennyiség és a növekvő hőmérséklet hatására, a talajvízszint csökkenése pedig az Alföldön az egyik legsúlyosabb probléma már ma is. Ebben az egyébként is katasztrófát előre jelző helyzetben a magyar kormány nem a hazai vízgazdálkodás teljes átalakításán, a vízvisszatartó vízgazdálkodás kialakításán ügyködik, hanem távol-keleti, kínai cégek vízzabáló nagyberuházásait támogatja közpénzből, hogy a fogyatkozó és súlyosan veszélyeztetett vízkincs feláldozásával akkumulátorgyártó nagyhatalmat csináljon az országból.
Magyarország azonban jelenleg még az Európai Unió tagja, bármennyire is nem szereti ezt Orbán Viktor. Ez pedig azt jelenti, hogy az uniós jog, egyebek mellett a Víz Keretirányelv érvényes hazánkban. Ennek 4. cikkének a felszín alatti vizek védelméről szóló pontjai szerint pedig „a tagállamok védik, javítják, és helyreállítják az összes felszín alatti víztestet, és biztosítják az egyensúlyt a felszín alatti víz kitermelése és utánpótlódása között, azzal a céllal, hogy elérjék a felszín alatti vizek jó állapotát”. A 17. cikk pedig kötelezettséget ró a tagállami kormányokra „a jelentős és tartósan emelkedő tendenciák azonosítására”. A kormány az akkumulátoripari beruházások kiemelt beruházássá nyilvánításával (Debrecen), az engedélyezések megkönnyítésével (Iváncsa, Debrecen) épp azt lehetetleníti el, hogy az akkumulátorgyárak átfogó, rendszerszintű környezeti hatásainak felmérése megtörténhessen. A gödi gyár megfigyelőkútjának betemetése világos üzenet, hogy ezek az üzemek egyébként mennyire kívánnak megfelelni az előírásoknak. Hogy a kútból 2016 óta nem vettek mintát, és ez rendben volt így, illetve hogy a veszélyes NMP szennyezőanyag jelenléte a többi kútban semmilyen intézkedést nem eredményezett, az mindent elárul arról, hogy a magyar környezetvédelmi hatóságok mennyire vannak a helyzet magaslatán.
Mindez azonban ellentétes Magyarország érdekeivel, a ma élő és jövő nemzedékek jogaival és az uniós joggal is.
(A cikk szerzője Jávor Benedek, Magyarország volt európai parlamenti képviselője.)
