Rendkívüli civil összefogás született a soha nem látott társadalmi felzúdulásból erdeink pusztítása ellen

Soha nem látott társadalmi felzúdulást keltett a múlt héten megjelent kormányrendelet, amely az energiahiányra hivatkozva szélesre tárja a kapukat valamennyi védett erdőnk kitermelése előtt. Többek között a WWW Magyarország szakemberei szerint a rendelet egyértelműen veszélyezteti hazánk legértékesebb erdeinek állapotát, és rendkívül súlyos élőhelyvesztést eredményezhet. A WWF és más zöld szervezetek nyílt levelet írtak a miniszterelnöknek, amelyhez most magánszemélyek és civil szervezetek is csatlakozhatnak aláírásukkal.

A honlapunkhoz eljuttatott összeállítás alapján a rendelet értelmében a legértékesebb állami erdőkben is lehetőség nyílik a tarvágásra. A fakitermelés akár húsz évvel is előbbre hozható, mint amit az erdőterv vágáskorként megállapít, és történhet a madarak fészkelési idejében is, védett és fokozottan védett fajokat veszélyeztetve ezzel. A rendelet szerint nem kell erdeinket a korábban elvárt gondossággal felújítani, engedély nélkül létesíthetők a fakitermelést szolgáló utak, és az agrárminiszter korlátozás nélkül dönthet úgy, hogy bármilyen erdő vágható legyen az erdőterven kívül is.

A jövő még rosszabb lehet: vágásterületek védett területen a Bükki Nemzeti Parkban. Fotó: Gálhidy László, WWF

A WWF Magyarország nem tudja elfogadni az Agrárminisztérium azon álláspontját, miszerint a rendelet nem veszélyezteti a hazai erdők állapotát.

Bár a rendelkezések értelmében az erdőként nyilvántartott ingatlanok területe nem feltétlenül fog csökkenni, azonban nem mindegy, hogy azon milyen korú, fajú és állapotú a faállomány. Az átmenetileg fellendülő fakitermelés komoly kihívást jelent a faanyagtermelés fenntarthatóságának biztosítása szempontjából is, az erdők természetessége pedig biztosan romlani fog hosszú távon is

– mondta Gálhidy László, a természetvédelmi szervezet Erdő programjának vezetője.

A tarvágások, az idősebb őshonos fafajú erdeink idő előtt történő kitermelése soha nem látott élőhelyvesztéssel járhat az ország legértékesebb védett területein. A fakitermelések utáni sarjaztatás, mint lehetőség nem csak a természetvédelmi, de az erdészeti jogszabályok értelmében is a természetesség romlását vagy a kedvezőtlen állapot fenntartását eredményezi.

A klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásai mellett az erdők természetességének, ezáltal önfenntartó képességének lerontása rendkívüli felelőtlenség, miközben a tűzifaellátás biztosítása az efféle túlkapások nélkül is megoldható lenne. Az, hogy a miniszter engedélyével gyakorlatilag bármilyen erdő kitermelhető az erdőterv lehetőségein felül, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan, precedens nélküli korlátlan felhatalmazás. Ez a lehetőség az ország legértékesebb erdőmaradványainak fennmaradását is kérdésessé teszi

– tette hozzá a szakértő.

Fotó: Rácmolnár Milán

Az ország legértékesebb védett erdeinek erőltetett ütemű kitermelése és kiárusítása akár évtizedekig, sőt egyes esetekben évszázadokig is kihathat, ez nyilvánvalóan nem áll arányban az átmeneti energiaellátási kihívásokkal. Ellenben olyan módon károsíthatja a klímaváltozástól már jelenleg is nagymértékben szenvedő erdőtakarónkat, melynek következtében nem biztos, hogy képesek lesznek erdei élőhelyeink megfelelően regenerálódni.

A magyar erdők a nemzet közös örökségének kiemelten fontos részei, védelmük az állam és minden magyar állampolgár Alaptörvényben rögzített kötelessége.

Ezért a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a 10 millió Fa Alapítvány, a Greenpeace Magyarország és a Levegő Munkacsoport közös nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben azt kérik a miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a kormányrendeletet – a nyílt levélhez most bárki csatlakozhat aláírásával, magánszemélyek és civil szervezetek egyaránt. Fogjunk össze a magyar erdőkért!

A nyílt levelet a https://peticio.wwf.hu/ oldalon olvashatod el és írhatod alá.

Kiemelt kép: A Tar-kő mellett 2018-ban kivágott védett, 180 éves erdő helye 2022 augusztusában. Fotó: Gálhidy László, WWF

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére