Így szaporodnak Budapesten a fákat versenyeztető Miyawaki-minierdők – FOTÓK, VIDEÓ

Mi az a Miyawakikoncepció? Egy olyan erdőtelepítési forma, amely a facsemeték természetes versengésén alapszik. A tavaly elhunyt, kiváló japán növényökológus, Miyawaki Akira fejlesztette ki ezt a módszert. Hazájában már több mint 1300 ilyen erdőt hozott létre.

Mindez a minierdőket létesítő Főkert közleményében olvasható, amely szerint kis erdőfoltról van szó. Fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy

az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben.

Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

Miyawaki erdő a Boráros téren. Fotó: Rácmolnár Milán

Mint írják, Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre a Főkert az ország első Miyawaki koncepció szerinti erdőjét. 2022 tavaszán a tabáni tapasztalatokat felhasználva a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatta a Főkert a „minierdősítést”. Három foltban 240 facsemetét ültettek el. Megfogalmazásuk szerint a telepítés sikerességének kulcsa az alapos, összehangolt előkészítés.

Miyawaki erdő az Andor utcában. Fotó: Főkert

A tervezés során a talajt a szakemberek megvizsgálták és kiszámították a szükséges komposzt és talajjavítók mennyiségét. Ezután egy méter mélységig fellazították a talajt, ami igen komoly földmunkát jelentett. A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója is részt vett ebben a munkában, teherautóikkal szállították el a kitermelt agyagos, törmelékes földet. A kiásott talaj helyére komposzt és a meglévő fellazított talaj keverékét töltötték vissza a Főkert szakemberei, ami így felkészülten várta a facsemetéket.

Miyawaki erdő az Andor utcában. Fotó: Főkert

A 240 kiültetett facsemete őshonos fajokból lett összeválogatva a közlemény szerint. Legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.

Miyawaki erdő az Andor utcában. Fotó: Főkert

A minierdők körbe lettek kerítve és a szabad talajfelszínre széna került – ez késlelteti a gyomok kikelését és megvédi a facsemetéket a rongálástól. Mire a széna lebomlik, a növények annyira megerősödnek, hogy

a gyomosodás minimális lesz és könnyen kordában tartható.

A tervek szerint a második évben már teljesen önfenntartóvá válnak a Miyawaki minierdők, és az Andor utca környéke is üdébb, zöldebb lesz.

Miyawaki erdő a Boráros téren. Fotó: Rácmolnár Milán

A minierdők pedig szaporodnak, a legújabb hírek már a Boráros térhez kapcsolódnak. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere április közepén a Facebook-oldalán videóval számolt be a fejleményekről.

Miyawaki erdő a Boráros téren. Fotó: Rácmolnár Milán

80 négyzetméteren 209 fáról írt, hozzátéve, hogy a projekt példás együttműködésben, Ferencváros, az Unicum, a 10 millió Fa és a FŐKERT közös munkája nyomán jött létre.

https://www.facebook.com/baranyikrisztinakepviselo/videos/407383537399090

Kiemelt kép: minierdő a Boráros téren. Fotó: Rácmolnár Milán

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére