A Mocsolya és a Lapos – „Sok a sürgős teendő a természeti értékek megóvása területén”

Fél évszázaddal ezelőtt a Mocsolya és a Lapos egyaránt három-négy halfajta otthona volt, s a szélein ringó nádtelepek kedves madaraknak nyújtottak biztos védelmet. A vizeikben tanyázó piócákról, békákról, vidrákról még szót sem ejtettem. Mint ahogyan arról sem, hogy a Gerje éves vízhozama többszöröse volt a mostaninak –

írta a Facebook-oldalán közölt videóhoz Gér Mihály, aki Párbeszéd-MSZP-DK-Jobbik-Momentum-LMP közös képviselőjelöltje a Pest megyei 10-es választókerületben. A személyes hangvételű sorok és képsorok a Vizes élőhelyek világnapjához kötődnek, amelyet minden évben február elején tartanak. Mint kiderül, a felvétel a tavaly nyári szemétszedő akción készült, ahol a Gerje patak albertirsai szakaszát takarították az oda nem való dolgoktól. A politikus hozzátette:

Sok a sürgős teendő a természeti értékek megóvása területén. Ez a tétel igaz a világ szinte minden országára, így hazánkra is – benne szeretett kisvárosunkkal és a Gerje völgyének lakóival. A fent idézett, bő két emberöltőnyivel ez előtti állapotok teljes pontossággal már nem állíthatók vissza, ám természeti környezetünk további pusztulásának megakadályozása valamennyiünk elemi érdeke.

https://www.facebook.com/ger.mihaly.parbeszed/videos/240769411586034

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére