Önálló egészségügyi tárcát és a várólisták csökkentését ígéri az ellenzék

Egy önálló egészségügyi minisztérium létrehozását, az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyának eltörlését és a várólisták csökkentését ígérik az ellenzék pártok.

Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakértője egy szerdai, online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a koronavírus-járvány világosan megmutatta, mit tett a kormány az egészségüggyel az elmúlt 11 évben.

Kedden a járványban 115 beteget „vesztettünk el, év végére sajnos el fogjuk érni a 40 ezret” – fogalmazott a politikus.

Kedden botrányosan kevés, 15 ezer 500 tesztet végeztek el, ezeknek a húsz százaléka pozitív volt, ami nemzetközileg is nagyon gyenge teljesítmény – jelentette ki. Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője azt állította, hogy a járvány harmadik hullámában Magyarország egy “nem sikeresen védekező ország képét mutatta”, az élen állt az egymillió főre vetített halálozások alapján. Ez egyrészt azért történt, mert a védekezéshez fontos intézményeket nem sikerült felkészíteni a harmadik hullámra, a helyzetet pedig rontotta, hogy az év elején lépett életbe az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonya – mondta.

Az egységes ellenzéknek az lesz a dolga, hogy ha 2022 áprilisában bekövetkezik a kormányváltás, akkor visszavonja a szolgálati jogviszonyt – közölte. Hozzátette, eközben megőrzik a béremelést, sőt növelik a béreket, elsősorban a szakdolgozókét. Lukács László György arra is kitért, hogy létrehoznak egy önálló egészségügyi minisztériumot, aminek az egészségügy teljes szervezetrendszerének irányítása lesz a feladata. Havasi Gábor, a Momentum egészségügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakosság egyre többet költ a magánegészségügyre, miközben az uniós tagállamok között Magyarország áll a legrosszabbul a daganatos betegségek miatti halálozásban. Célnak nevezte, hogy ha kormányra kerülnek, akkor minden magyarnak biztosítsák az egészséghez való jogát.

Újabb célként fogalmazta meg, hogy a hatékonyság növelésével, jobb szervezettséggel akár már rövidtávon csökkentsék a várólistákat, a megelőzéssel, korai felismeréssel pedig növeljék a daganatos betegek gyógyulási esélyeit.

A tervezett intézkedéseket sorolva azt mondta, hogy a vizsgálatok és a beavatkozások finanszírozását a valós költségekhez kell igazítani, a várólisták ledolgozásáig pedig átmenetileg el kell törölni a teljesítménykorlátozó intézkedéseket.

Az egészségügyi bérekben is meg kell jelenjen a teljesítmény ösztönzése, valamint egy egyszeri jelentős, majd éves, az átlagot meghaladó szakdolgozói béremelésre van szükség – szögezte le. Végül bejelentette, hogy a szűrővizsgálatokon való részvételre államilag fizetett szabadnapokat biztosítanának. (MTI)

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére