A táplálékláncban a madártojások és fiókák fogyasztásával járulnak hozzá az egyensúly fenntartásához a fészekragadozók. Nélkülözhetetlen ökológiai láncszemek, mégis sokan követelik a ritkításukat. Természetes viszonyok között nem irtják ki az énekesmadarakat, ráadásul települési fészkeikkel más fajok költését is segítik, és a férgek, ízeltlábúak, kisrágcsálók elfogyasztásával mezőgazdasági hasznot is hajtanak.
A fészekragadozók táplálékában éves szinten alig néhány százalékban szerepel a madártojás és a fióka. Éhen is halnának, ha csak azokat fogyasztanák, hiszen a mérsékelt égövben a költési időszak tojásos és kisfiókás szakasza csak néhány hétig tart.
Aratáskor és kaszáláskor pedig összeszedik az elkaszált állati tetemeket, amivel lényegében köztisztasági feladatot látnak el.
„A varjúfélék esetében a fészekragadozás a laikusok számára egy megengedhetetlen cselekmény. Sokkal nagyobb károkat okoz a madárfészekben a mókus, de az egy szerethetőbb állat. A fekete rigó is hasonlóan táplálkozik, ha találkozik a bokrok között egy kisebb termetű énekesmadár fészekaljával, minden bizonnyal megeszi a tojásokat, és a széncinege is zsákmányul tud ejteni hozzá hasonló méretű madarakat”– mondta Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ( MME) szóvivője a Very Important Planetnek.
Hiába fontos elemei a varjúfélék a táplálékláncnak, sokan tudatlanságból, vagy érzelmi alapú előítéletek miatt irtanák őket. A vetési varjú állomány harminc év alatt 90 százalékkal csökkent Magyarországon, ezt a fajt természetvédelmi oltalom alá kellett vonni.
A folyamatos üldözés miatt a szarka, a vetési és dolmányos varjú, a szajkó és a csóka is a településekre menekül.
„A lakott területen élő fajok az erdős élőhelyekről, az erdők és a nyílt területek szegélyéről, illetve a sziklás területekről származnak, mivel a városi környezet ezeket a körülményeket mintázzák. Jól érzik magukat, az életfeltételeiket megtalálják, a pazarló életmódunk miatt a táplálék szinte korlátlanul rendelkezésre áll, ráadásul a ragadozóik általában hiányoznak”– mondta a szakember.
Nem sokat segít a varjúfélék megítélésén az sem, ha lakott területen emberre támadnak. A dolmányos varjaktól a májusi fiókareptetés időszakában lehet tartani, ilyenkor elég néhány méterre megközelíteni a fészket ahhoz, hogy akcióba lépjenek.
„A vadon élő varjúfélék nagyon tartanak az embertől, ezzel szemben a településen élő szarka megtanulta elviselni a közelségünket. Támadni az esetek túlnyomó többségében a fiókák védelmében szoktak, ami természetes viselkedés, de hamar megtanulják, hogy az ember közelsége táplálékot jelent, érdemes kunyerálni, vagy erőszakoskodni” – tette hozzá Orbán Zoltán.
Az MME felmérései szerint nincs ok az aggodalomra, a településlakó cinegék, rigók, poszáták és pintyfajok állománya stabil, vagy éppen enyhén emelkedik, ráadásul a varjúfélék egyedszáma töredéke az előbbieknek.
A házi macskák viszont túlszaporodtak, a kóbor állatok száma egyes becslések szerint eléri a kétmilliót, és ezek a ragadozók sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az énekesmadarakra, mint a varjak, és ez az állapot a macskáknak sem jó.
Borítókép: Nehézy László
