Pál Ferenc és a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter házaspár is megkapta a „jó emberek Oscar-díját”

Pál Ferenc (Feri atya) katolikus pap és a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter színészházaspár kapta idén a Kopp-Skrabski-díjat, mások mellett. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom díjaival azoknak a munkáját, életútját ismerik el, akik mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein, ahogy azt a díj névadói, az orvos-szociológus házaspár tették.

Az elismeréseket csütörtökön a XII. kerületi Lóvasút Rendezvényközpontban adták át, a díjazottak személyéről közleményben tájékoztatták az MTI-t.

A méltatás szerint Pál Ferenc a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének tanáraként lelkigondozói, mentálhigiénés, valamint családtudományi szakokon is tanít. Az általa létrehozott mentálhigiénés szolgálatot teljesítő alapítvány évente több száz programot szervez.

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter társak a szakmában és a magánéletben, több mint harminc éve házasok, egyszerre mutatnak példát a munka és magánélet szétválasztása és összeegyeztetése terén, a méltatásuk szerint. A vágyott-tervezett gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet idén először tudományos elismeréseket is odaítélt, ezzel tisztelegve a névadók társadalomkutatói munkássága előtt.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke, a díj névadóinak lánya örömét fejezte ki, hogy már tudományos kategóriában is kiosztják a díjat, mert így szülei tevékenységének teljes palettáját be tudják mutatni. Mint mondta:

A Kopp-Skrabski-díj a jó emberek Oscar-díja.


A díjat a 35 év felettiek kategóriájában megosztva Túry Ferenc pszichiáter, pszichológus és Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja kapta, a fiatalabbak közül pedig Sváb-Repponi Felícia jogász, aki egy alapítvány szakmai vezetőjeként hátrányos helyzetű gyermekek és családok mentorálásában vállal szerepet.

A mozgalom közönségdíjakat is odaítélt. Az egyéni díjat Sipos József református lelkész kapta, aki Kárpátalján segíti a Munkács és Nagyszőlős kórházaiban szülői felügyelet nélkül otthagyott gyerekeket.

Házaspár kategóriában Kiss Verus egészségügyi szakújságírót és Csáki Gergő szoftverfejlesztőt díjazták.

Ők a Császárvonal alapítói, csapatuk egyebek mellett ingyenes mobilapplikációval, szakértői Facebook-csoporttal, weboldallal, YouTube-csatornával segíti a császármetszéssel szülő anyák testi és lelki felépülését. Közönségdíjat kapott tudományos kategóriában Balogh Lívia pszichiáter és Mesterházy Helga egyetemi oktató. Az egyéni és a házaspároknak szóló díjra bárkit javasolni lehetett, közülük a zsűri választotta ki a hivatalos jelölteket. A tudományos kategóriában felsőoktatási intézmények ajánlásai alapján hirdettek győztest.

A díj Kopp Mária orvos, pszichológus és férje, Skrabski Árpád mérnök, szociológus nevét viseli.

A házaspárként együtt kutató és alkotó szakemberek számos társadalomlélektani, magatartásszociológiai munkát jelentettek meg. Több országos reprezentatív felmérést végeztek a magyar egészségi állapot és életminőség pszichoszociális háttértényezőinek feltárása céljából. Kopp Mária 2009-ben megalapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat.

A mozgalom ötödik éve ítéli oda a Kopp-Skrabski-díjat, amellyel azokat a személyeket jutalmazza, akik egy egészséges társadalom, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemlélet népszerűsítéséért dolgoznak.

Kiemelt kép: YouTube

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére