Barion Pixel

Az EU és az ET közös közleményben ítélte el a halálbüntetés alkalmazását

Forrás: Wikipedia Commons


Az Európai Unió és az Európa Tanács minden esetben elítéli a halálbüntetést, amely ellentétes az élethez való joggal, ezért eltörlése elengedhetetlen az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében – hangsúlyozta az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európa Tanács (ET) főtitkára pénteken.

Josep Borrell és Marija Pejcinovic Buric a halálbüntetés elleni, október 9-én esedékes európai, illetve világnap alkalmából kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az idei évfordulót a nőknek szentelik, ugyanis a nemi alapú megkülönböztetés továbbra is hatással van az igazságszolgáltatási rendszer minden szintjén.

Közölték: egyes országokban a nőket nagyon arányban ítélik halálra, mint a férfiakat a szexualitáshoz, illetve az erkölcshöz kapcsolódó bűncselekményekért, például a házasságtörésért. Ezen kívül a büntetőeljárások során ritkán veszik figyelembe a nemi alapú erőszakkal és visszaéléssel kapcsolatos enyhítő körülményeket. Üdvözölték, hogy tovább csökkent azon országok száma, amelyek még alkalmaznak halálbüntetést.

A politikusok végezetül hangsúlyozták, hogy támogatják a halálbüntetéssel és annak a családokra és a társadalomra gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatos nyilvános vitát, és folyatják a párbeszédet azon országokkal, amelyek még nem törölték el a halálbüntetés intézményét. (MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!