A fővárosiak több mint fele támogatja az új kerékpársávokat

A budapesti autósok érdekeiért leginkább a megyeszékhelyen élők állnak ki, derült ki egy közvélemény-kutatásból – írja a hvg.hu.

Teljesen megosztja a magyar társadalmat a márciusban ideiglenesen kialakított budapesti kerékpársávok sorsa – derült ki a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

Az egyik legnagyobb „konfliktusgóc” a Nagykörúti kerékpársáv, ahol mintegy 3 kilométeren az autósok az eddigi két sáv helyett csak egyet használhatnak. Felfestettek sávokat a Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton, a Villányi úton is.

A kutatás szerint a megkérdezettek 32 százaléka mindenképpen támogatná a sávok állandósítását, míg 23 százalékuk abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt támogatja. Tehát az emberek 55 százaléka hajlik arra, hogy maradjanak a felfestések.

Ezzel szemben 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy ez túl nagy problémát okozna az autósoknak, míg 32 százalék a különálló kerékpárutak létesítését támogatja. Utóbbi nem jelenti a kerékpárút hálózat fejlesztésének elutasítását, de biztonságosabb formában tenné azt.

A budapestiek körében 29 százalék mondta azt, a kerékpározást minden esetben támogatni kell, és 27 százalék hagyná a sávokat abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt szeretné. Mindössze 9 százalékuk aggódik az autósközlekedés miatt, ugyanakkor 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy önálló sávok kellenek, tehát a felfestéseknek ebben a formában el kell tűnniük.

A Budapesti Közlekedési Központ augusztus végéig várja a véleményeket az új sávokról, miközben a Budapest Közút figyelemmel kíséri a teljes útszakasz összes sávjának használatát és ennek fényében dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről.

Borítókép:Pixabay/FabricioMacedoPhotos

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére