Kifogyunk az ivóvízből a magyar fiatalok szerint

A magyar fiatalok több mint háromnegyede szerint kifogyunk majd az ivóvízből, harmaduk szerint ráadásul ez hamarosan bekövetkezhet – derül ki a Bayer Barometer 2022 felmérésből.

Az évente elvégzett Bayer Barometer felmérésben olyan, a társadalom számára fontos kérdésekről kérdezik a magyarokat, mint például a fenntartható fejlődés, a tudománnyal kapcsolatos attitűd, valamint a korszerű megoldások az egészségügyben és a mezőgazdaságban. Ebben az évben a felmérés középpontjában olyan témák állnak, amelyekről sok szó esik mostanában: a vízellátási válság – hogy mennyire ismerik a problémát és a következményeket, valamint a lehetséges megelőzési módokat; és az egészség megőrzése, azon belül is, hogy mennyire használnak olyan alkalmazásokat, melyek a különböző egészségügyi adatokat rögzítik.

A Bayer közleménye szerint a kutatás során megkérdezett 20–30 év közötti magyar fiatalok 36 százaléka szerint hamarosan kifogyunk az ivóvízből, további 42 százalékuk szerint viszont ez csak később következik majd be.

A vízhiány felelőseiként saját magukat és az ipart jelölték meg legtöbben (49 és 30 százalék), de 25–25 százalék látja úgy, hogy a nagyvállalatoknak és a politikusoknak is felelősségük van ebben.

A vízhiány napi szintű következményei közül a legfájdalmasabbnak az élelmiszerek árának emelkedését tartják a felmérés során megkérdezettek, de a válaszadók megemlítették a növények kiszáradását, a tavak és folyók vízszintjének csökkenését, valamint az erdőtüzeket is. A magyar fiatalok többsége szerint a gazdálkodókat különösen veszélyezteti a vízhiány, és megoldásra van szükségük, például szárazságtűrő növényekre.

A huszonévesek szerint a fenntartható mezőgazdaság a leginkább víztakarékos gazdálkodási forma, és a magyar fiatalok többsége szerint a gazdálkodóknak először is szárazságtűrő növényfajokat, valamint új gazdálkodási technikákat és öntözőrendszereket kellene alkalmazniuk (37–37 százalék).

A magyar fiatalok a vízzel történő takarékoskodás jegyében fogmosás vagy borotválkozás közben elzárják a vizet, fürdés helyett többször zuhanyoznak, ritkábban mosnak, és tartályokat telepítenek az esővíz felfogására.

Ugyanakkor mindössze csak a negyedük van meggyőződve arról, hogy víztakarékossági törekvéseik növelik a rendelkezésre álló víz mennyiségét.

A válaszadók 72 százaléka szerint egyértelműen helytelen autót mosni aszályos időszakban.

A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay/13727445

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére