Rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság Németországban a harmadik negyedévben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint.
A 84,1 milliós országban 45,6 millióan végeztek kereső tevékenységet a július-szeptemberi időszakban. Ez 490 ezerrel, 1,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az előző negyedévhez képest pedig 123 ezres, 0,3 százalékos növekedés.
Alkalmazottként 41,7 millióan dolgoztak a harmadik negyedévben Németországban, számuk 546 ezerrel, 1,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az egyéni vállalkozók száma csökkent, 56 ezerrel, 1,4 százalékkal, 3,9 millióra.
Az ágazaton belül az információs és kommunikációs szolgáltatások területén mérték a legnagyobb mértékű, 4,8 százalékos növekedést, ez 69 ezer új dolgozó belépését jelenti.
Folytatódott a növekedés az iparban is, de csekélyebb mértékben. A feldolgozóiparban dolgozók száma 40 ezerrel, 0,5 százalékkal, az építőiparban dolgozók száma 10 ezerrel, 0,4 százalékkal nőtt. A mezőgazdaságban a foglalkoztatottság visszaesésének trendje folytatódott, az ágazatban dolgozók száma három hónap alatt 10 ezerrel, 1,7 százalékkal csökkent.
A foglalkoztatottság mellett az elvégzett munka mennyisége is növekedett. A foglalkoztatottak fejenként átlagosan 342,1 órát dolgoztak a harmadik negyedévben, ami 1,1 százalékos növekedés éves összevetésben. A német gazdaság egészében teljesített munkaórák száma 2,2 százalékkal nőtt, 15,6 milliárd órára – áll a Destatis jelentésében. (MTI)
Kiemelt kép: Pixabay

