Drámaian visszaestünk 2010-hez képest a súlyos csontritkulásban szenvedő nők kezelésében

Az International Osteoporosis Foundation (IOF) megdöbbentő visszaesésről tanúskodó statisztikával szembesítette Magyarországot a súlyos csontritkulásban szenvedő nők ellátásával kapcsolatban. Eszerint 65 százalékuk nem kapja meg a szükséges kezelést, vagyis több mint több mint a kétszeresére nőtt az arányuk 2010-hez képest.

Magyarországon minden ötödik 50 év feletti nőnek van csontritkulása (osteoporosis), azonban 65 százalékuk nem kapja meg a szükséges terápiát. Az IOF 29 európai ország hivatalos egészségügyi adatai alapján készítette el a SCOPE ’21-jelentését. A 2019-es adatok elemzése szerint Magyarországon 559 ezer ember szenved csontritkulásban.

A leginkább veszélyeztetettek az idős emberek és a menopauzán átesett nők, ugyanis egyértelmű összefüggés van az ösztrogénszint csökkenése és a csonttömegvesztés között. Ugyanakkor a férfi betegek száma sem elhanyagolható: Magyarországon ők adják az összes érinett közel 18 százalékát

– olvasható a jelentésben, amelyet a Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) tett itthon közzé.

A csontritkulásos betegeknél már az állóhelyzetből történő elesés vagy a bevásárlás cipelése is csonttörést okozhat. A legsúlyosabb következmények közé tartozik a csigolya-, a combnyak- vagy a csípőtörés, amely tartós mozgáskorlátozottsághoz, vagy akár a várható élettartam csökkenéséhez is vezethet.

A kutatás szerint:

2019-ben 86 ezer csontritkuláshoz köthető törés történt Magyarországon. A SCOPE ’21 megállapítása szerint Magyarországon a legnagyobb hiányosság, hogy a súlyos csontritkulásban szenvedő nők 65 százaléka nem kap kezelést.

Óriási a visszalépés a 2010-ben mért 28 százalékos arányhoz képest, holott a csontritkulás napjainkban már korai stádiumban felismerhető és hatékonyan kezelhető. Ehhez Magyarországon az egészségügyi háttér biztosított, a szükséges vizsgálatokat a társadalombiztosítás támogatja, a terápiás protokoll pedig Európában az egyik leghaladóbb.

A közlemény idézi Takács Istvánt, a MOOT, az IOF magyarországi tagszervezetének elnökét, aki a hosszú távú megoldást az orvosok és a páciensek egyidejű tájékoztatásában látja. Ennek érdekében a társaság a SCOPE ’21 eredményei alapján, október 20-án, az osteoporosis világnapon széleskörű tájékoztató kampányt indított a sajtóban, a közösségi médiában és a szakmai csatornákon. Mint hangsúlyozzák:

Csontsűrűségmérésre beutalót több szakorvos is adhat, például belgyógyász, endokrinológus, reumatológus, traumatológus, ortopéd orvos vagy nőgyógyász.

A menopauzán átesett nőknek érdemes az esedékes nőgyógyászati vizsgálat során kérni a beutalót, míg azok, akik már egyszer elszenvedtek kistraumás törést, mindenképpen konzultáljanak orvosukkal a kezelés lehetőségéről a további törések megelőzése érdekében.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére