ÖMKi: A helyi ellátási rendszerek fejlesztésével és a pazarlás csökkentésével fenntarthatóbbá tehető élelmiszerellátásunk

Az egészséges élelmiszerek fogyasztására, élelmiszerbiztonságunk megőrzésére és a kiváló minőségű, helyben termelt bio élelmiszerekre hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) az élelmezési világnapon, amelyet a kenyér világnapjával együtt, október 16-án ünneplünk. Nemrég láttak napvilágot a kutatóintézet országos, kisparcellás őszibúza fajtateszt kísérleteinek legfrissebb eredményei, amelyek tovább növelhetik a hazai, ökológiai művelésben vetett búzaterületek szántóföldi részarányát, valamint a biobúza lisztből készült termékek jelenlétét a hazai pékségekben és a fogyasztók asztalán.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO adatai alapján a globálisan előállított élelmiszerek majdnem egyharmada veszendőbe megy. Megállapításaik szerint ebben a pazarlásban a mezőgazdasági termelőknek, a feldolgozóknak, a kereskedelemnek és a háztartásoknak is komoly szerep jut. Az EU-ban évente mintegy 87,6 millió tonna élelmiszerből válik hulladék, Magyarországon csak a háztartásokban évente körülbelül 600 ezer tonna élelmiszer kerül a szemétbe. A nemzetközi élelmezési szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy az élelmiszertermelés és ‑fogyasztás a jelenlegi működésével – amellett, hogy jelentősen hozzájárul a globális válsághelyzetekhez, így például a klímaváltozáshoz -, nem biztosít mindenki számára hozzáférést elegendő és megfelelő minőségű élelemhez. Ahhoz, hogy világ- és nemzeti szinten egyaránt csökkenteni tudjuk az egyenlőtlenségeket, és garantálni tudjuk, hogy a globálisan növekvő népességszámot el tudjuk látni élelmiszerrel, az agrárélelmezési rendszereink átalakítására van szükség.

Fotó: ÖMKI

Kulcstényező a változásban: globális helyett lokális élelmiszerállátás

Az olyan mindenkit érintő kihívások, mint a klímaváltozás, a természetes élőhelyek csökkenése, a talajdegradáció, a COVID világjárvány, vagy éppen a körülöttünk zajló háború, fokozottan rávilágítanak a biztonságos élelmiszerellátás fontosságára, vagyis a helyben, fenntartható módszerekkel megtermelt, egészséges és elérhető élelmiszerek stratégiai szerepére. Hazánkban is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerekre és műtrágyákra alapozott mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó termelés felé mutat.

Ezt hajtja többek között az agrártámogatási rendszer is, melynek köszönhetően a biogazdálkodásba bevont területek részaránya az elmúlt években dinamikusa emelkedett, elérve 2020-ban a 6,12 százalékos területrészarányt.

Ugyanakkor a kémiai növényvédőszerek és szintetikus műtrágyák exponenciális árnövekedése is arra sarkallja a gazdálkodókat, hogy alternatív megoldásokat keressenek. Mindennek, valamint nem utolsó sorban a tudatosabb fogyasztói igények fölerősödésének tükrében, egyre több figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások. 

„Az ökológiai gazdálkodás lényegesen több mint vegyszermentesség, és komoly alternatívát nyújt agrárélelmezési rendszereink átalakításában. A szkeptikusok gyakran hangoztatják, hogy az ökológiai termelés hozama alacsonyabb a kémiai alapú mezőgazdaságénál, ezért a jelenleginél is több agrárterületre lenne szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson élelem. Ez valójában nem így van, hiszen az ökológiai átállással nagyon sok, jelenleg az ipari állattartás takarmányigényét kiszolgáló szántóterület szabadulna fel. E területek élelmiszertermelésre való használata már önmagába ellensúlyozná az öko műveléssel járó terméshozam csökkenést. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az éhezés legfőbb oka a globális ellátási láncoktól való függőség, az élelmiszer önrendelkezés hiánya.

Nem azzal fogjuk fölszámolni az éhséget, hogy még több, szabadalmak által védett, génmódosított, és kémiai inputanyagok használatához kötött növényt termelünk a szegényebb országok földjein, hogy azután a termést eladjuk máshová.

A helyi erőforrásokra épülő, a helyben élő lakosságot élelmező, rövidebb ellátási láncokra kellene alapoznunk. Valójában ez lenne az egyik fontos megoldás, vagyis a fenntartható, lokális élelmiszerrendszereket kellene előnyben részesíteni és erősíteni” – hangsúlyozta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője az élelmezési világnap kapcsán.

Az ökológiai gazdálkodás és a biotermékek fogyasztása nemcsak az emberi egészség szempontjából fontos, hanem aktív környezetvédelmi tevékenységnek is tekinthető. Hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez, fokozza a talaj termékenységét, valamint takarékosan bánik a nem megújuló erőforrásokkal. A biológiai sokféleség pedig mára szinte elsőszámú meghatározójává vált földi jólétünknek. Az ökogazdálkodáshoz szükséges bölcsesség és ismeret itthon is megtalálható, azoknál a kiváló gazdáknál, akik szívből, tapasztalattal és kitartó munkával, nap mint nap művelik a földjeiken, vagy etetik és gondozzák az állataikat, ezzel pedig egészséges élelmiszert állítanak elő ökológiai gazdaságukban. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet azzal támogatja munkájukat, hogy hazánkban egyedülálló módon, hálózatot hozott létre a fenntartható gazdálkodási technológiák megosztására és továbbfejlesztésére, a tudományos kísérletek eredményeinek elterjesztésére.

Legyen egészséges a mindennapi kenyerünk!


Az ÖMKi 2012 óta folytat vizsgálatokat annak érdekében, hogy a magyar gazdák a területükhöz legjobban alkalmazkodó, jó hozamú gabonákat termeszthessék meg, ökológiai minőségben. A kutatómunka fontos lépéseként, 2020 novemberében, a Magyar Tudomány Napján új, országos ökológiai őszibúza fajtateszt-hálózat indítását jelentették be. Az első két év kutatómunkájának eredményeit a napokban publikálták a szakemberek.  A kutatásban ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelték a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búza- és tönkölyfajtákat, országosan hét helyszínen (Debrecen, Karcag, Kiszombor, Martonvásár, Szár, Fertőd és Szemely), összesen több mint 20 különböző búzafajtával. A hiánypótló kutatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint vetőmagforgalmazó cégek és kiemelkedő hazai gabonakutató- és nemesítő központok bevonásával, valamint gazdák közreműködésével történik.
A kisparcellás kísérletekben többek között a fajták télállóságát, gyomelnyomó-képességét, betegség-ellenállóságát, terméshozamát, beltartalmi minőségét, valamint hosszabb távon, több év átlagában ezek stabilitását vizsgálják a szakemberek. A kutatás idén ősszel további fajok bevonásával bővül: a tönke és alakor ősgabonák fajai is bekerülnek a kalászos tesztelő hálózatba.

Fotó: ÖMKi



A kisparcellás fajtatesztek jól kiegészítik az ÖMKi által 2012 óta országosan koordinált üzemi, azaz on-farm fajtakísérleteket, melyek működő ökogazdaságokban, a gazdák bevonásával valósulnak meg, nagyparcellákon.A szakemberek abban bíznak, hogy e kutatások tovább erősítik a termelők sikeres átállását az ökológiai termesztésre, amelynek egyik alapvető feltétele a termőhelyhez alkalmazkodó, ellenálló fajták megválasztása. Minél több az elvetett bio gabona, annál több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerülhet a hazai pékségekbe és a fogyasztók asztalára, ezzel erősítve a helyi élelmiszerellátási láncokat. A fajtatesztek nem titkolt célja, hogy ösztönözze az általában exportra termelő hazai vetőmag vállalkozásokat az itthon termesztett ökológiai vetőmagok hazai piacon való forgalmazására.

A kutatóintézet – kenyérbúza fajtatesztjei mellett -, több mint hat éve foglalkozik ősgabonákkal. Hitvallásuk szerint a kiváló biobúza megtermelésén túl az is lényeges, hogy a teljes ökológiai termékpálya, azaz az őrlés és a feldolgozás is hazai vállalkozásoknál valósuljon meg, valamint a helyben előállított biotermékekre rátaláljon a magyar vásárlóközönség és a gasztronómia. Az ÖMKi saját termékpálya-fejlesztésének részeként, a szántóföldi kísérletekben legjobban szereplő, on-farm partnereik által termesztett ősgabonák lisztjei időszakosan elérhetőek a hazai vásárlók számára.
Szűken vett kutatási területükön túllépve, de ugyanezen célok mentén hozták létre gazda-molnár-pék adatbázisukat, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes bio búzaliszt.

WWF: Táplálkozzunk egészségesebben

A WWF Magyaroszág Élelmezési világnaphoz kapcsolódó közleménye szerint ha egészségesebben táplálkozunk, azzal egyszerre találhatunk megoldást a klímaváltozásra és a biológiai sokféleség csökkenésére

  • A globális élelmiszer-ellátás fenntarthatatlan rendszere a biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő okozója
  • Az egészséges táplálkozás és az élelem fenntartható forrásokból való beszerzése segít a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése elleni küzdelemben, valamint hozzájárul a jelen és jövő nemzedékek testi-lelki jóllétéhez
  • A WWF fenntartható táplálkozással foglalkozó szakértőinek tanácsaiból kiderül, hogy mi jó az egészségünknek és a bolygónknak

Mint a WWF fogalmaz: enni mindnyájunknak kell, jókat enni mindannyian szeretünk. Élelmiszer-fogyasztásunk meghatározó szerepet játszik egészségi állapotunkban, mezőgazdasági termelésünkkel pedig évezredek óta alakítjuk a tájat, ami körülvesz bennünket. Nem mindegy hát, hogy mit eszünk és élelmünket honnan szerezzük be.

Világunk elképesztő egyenlőtlenségei rámutatnak élelmiszer-ellátásunk fenntarthatatlanságára: miközben a Föld minden tizedik lakója éhezik, csaknem minden negyedik felnőtt túlsúllyal küzd. A nem fenntartható élelmiszer-termelés a biológiai sokféleség csökkenésének is az egyik fő okozója, a veszélyeztetett vörös listás fajok több mint felét fenyegetik egyes mezőgazdaságból eredő problémák.

Forrás: WWF

Az élelmiszer-termelés nemcsak a vadon élő fajok hanyatlásának legfőbb felelősei közt szerepel, de hozzájárul a klímaváltozáshoz is: a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy negyede hozható összefüggésbe az élelmiszerekkel. 2050-re Földünk népessége várhatóan meghaladja a 9 milliárd főt. Nyilvánvaló, hogy élelmiszer-ellátásunknak sürgősen meg kell változnia.

A napokban megjelent WWF Élő Bolygó Jelentésben 1970 és 2018 között a gerinces vadon élő fajoknál mért 69 százalékos állománypusztulás megmutatja, hogy nem jó úton haladunk

– figyelmeztetett az október 16-i élelmezési világnap apropóján Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Ha egészségesebben és fenntarthatóbban étkezünk, az segít a klímaváltozás és az élelmiszer-ellátási bizonytalanság elleni küzdelemben, mérsékli a biológiai sokféleség csökkenését, hozzájárul egészségi állapotunk javításához, jelentősen csökkenti az idő előtti halálozást és hozzájárul a jövőbeni világjárványok kockázatának csökkentéséhez

– tette hozzá.

Számít, hogy mit eszünk. A saját és a bolygónk egészségének szempontjából is fontos, mert étkezési szokásaink határozzák meg az élelmiszer-ellátást, vagyis hogy mit termelünk, hol és hogyan. Élelmiszer-ellátásunk fenntarthatóbbá és ellenállóbbá alakítása hozzájárul ahhoz, hogy előre lépjünk a Fenntartható Fejlődési Célok elérésében saját lakóhelyünkön és globálisan

– mondta Irene Lucius, a WWF közép- és kelet-európai regionális természetvédelmi igazgatója.

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet több olyan táplálkozási javaslatot dolgozott ki, amelyek egyszerre bírnak jótékony hatással az egészségünkre, és csökkentik az élelmiszer-ellátás környezeti hatásait:

Egyél több növényi eredetű ételt!

Fogyassz több gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát! Túl keveset fogyasztunk rostban gazdag, egészséges zsírokat tartalmazó növényi táplálékból, miközben túl sokat eszünk a hús-, tej- és tojástermelésből származó élelmiszerekből. Pedig utóbbiak túlzásba vitt fogyasztása is egészségtelen, növelik a koleszterinszintet és az elhízás kockázatát, miközben nagyobb a víz- és termőföldigényük, illetve az üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk is, mint a növénytermesztésnek. Több növény – és kevesebb hús, tejtermék és tojás – fogyasztásával csökkenthetjük étrendünk bolygónkra gyakorolt hatását, és a közérzetünk is garantáltan javulni fog.

Étkezz változatosan!

Fogyassz változatos ételeket! Globális szinten az élelmiszerek szűk palettájára támaszkodunk. Az elfogyasztott élelmiszer 75 százaléka mindössze 12 növény- és 5 állatfajtól származik. Az egyhangú étrend hatással van a mezőgazdaságban használt növény- és állatfajok sokféleségének csökkenésére, veszélyezteti élelmiszer-ellátásunk ellenálló képességét, valamint korlátozza az elfogyasztható élelmiszerek választékát. A kevéssé változatos étrend nem biztosít elegendő vitamint és ásványi anyagot. Helyi és szezonális termékek fogyasztásával sokat tehetsz a fenntarthatóságért és az egészségedért. A szezonális termékek általában frissek és tápanyagban gazdagok, alkalmazásukkal változatos és színes ételeket készíthetsz.

Figyelj rá, hogy kevesebb élelmiszert pazarolj!

Közel 570 millió tonna élelmiszer-hulladék termelődik a világon a háztartásokban9. Ez azt jelenti, hogy a természeti erőforrásokat és a pénzt is kidobjuk vele együtt. Az élelmiszer-pazarlás elkerülése érdekében a tervezés, az okos vásárlás és a jó tárolási gyakorlat segíthet.

Mérsékeld a húsfogyasztásod!

Fedezz fel alternatív fehérjeforrásokat, mint például a gomba, borsó, bab és dió. Ha napi szinten állati eredetű fehérjeforrásokra támaszkodunk, az további terhelést jelent környezetünkre, és a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlatok hosszú távon nem fenntarthatók. A mezőgazdaság üvegházhatásúgáz-kibocsátásának jelenleg mintegy 60 százaléka az állattenyésztésből származik. A hús-, tej- és tojástermelésnek nagyobb a víz- és termőföldigénye, illetve nagyobb az üvegházhatásúgáz-kibocsátása, mint a növénytermesztésnek. Ha kevesebb húst fogyasztunk, akkor sem maradunk fehérje nélkül, hiszen az a növényekben és gombákban is megtalálható.

Ha nem szeretnéd feladni a húsfogyasztást, válassz olyan fenntartható húsféléket, mint a fenntartható termelésből származó hal és vadhús vagy extenzíven tartott haszonállatok húsa.

Európában az iparszerű intenzív állattartás a nagyrészt Dél-Amerikából importált szójára támaszkodik. A legnagyobb európai szójaimportőrök az ipari méretű sertés- és baromfitenyésztők. A szójatermelés felelős a gazdag növény- és állatvilággal rendelkező brazíliai esőerdők jelentős hányadának pusztulásáért10. Ezzel szemben az extenzíven, helyi legelőkön tartott állatok importtáp-igénye nulla vagy legalábbis nagyon alacsony. A legelő állatok pozitív hatással vannak a biológiai sokféleségre, szerves trágyával járulnak hozzá a talaj megújulásához, valamint fontos szerepet töltenek be a talaj regenerációjában. Emellett a szabadon tartott állatok húsa tápanyagban gazdagabb, mint az ipari módon előállított hús és így egészségesebb is.

Fogyassz élelmiszer-tanúsítvánnyal ellátott termékeket!

Természetesen a legfenntarthatóbb megoldás, ha minél rövidebb élelmiszer-ellátási láncon keresztül szerzed be az élelmet: próbálj megbízható helyi gazdálkodóktól vásárolni, csatlakozz bevásárlóközösségekhez! Amennyiben azonban erre nincs lehetőséged, segítenek csökkenteni az ökológiai lábnyomodat a tanúsítványok. Az élelmiszerek csomagolásain különféle tanúsítványok ikonjai találhatók, amelyek garantálják, hogy élelmiszereink fenntartható forrásából származnak, vagy fenntartható módon állították elő őket. Amikor vásárolni mész, keresd a következő logókat: Rainforest Alliance (fenntartható mezőgazdaság), Fairtrade (etikus kereskedelem – a gazdálkodók és dolgozók védelmére), Freedom Food (állatjólét), MSC és ASC (Marine Stewardship Council – Tengergazdálkodási Tanács és Aquaculture Stewardship Council – Akvakultúra-gondozási Tanács a tenger gyümölcseiért), valamint RSPO (Kerekasztal a Fenntartható Pálmaolajért).

Fogyassz kevesebb magas zsírtartalmú, sós és cukros ételt!

A finomított szénhidrátok (pl. fehér liszt, kristálycukor) túlzott fogyasztása roppant egészségtelen, növeli többek között a cukorbetegség és az elhízás kockázatát. Csak alkalmanként fogyassz süteményeket, édességeket és csokoládét, valamint pácolt húst, sült krumplit és különböző sós rágcsálnivalókat! A cukros italok helyett igyál vizet, és ne feledd, hogy a gyümölcslevek nem helyettesítik a rendszeres gyümölcsfogyasztást! A cukornádültetvényeket intenzív víz- és növényvédőszer-felhasználás jellemzi. Az újonnan kialakított cukornádültetvények az élőhelyek elfoglalásával hozzájárulnak a biológiai sokféleség csökkenéséhez. A bolygóbarát étkezés kialakításához további információ a WWF Közép- és Kelet-Európa Jó neked, jó a bolygónak elnevezésű honlapján található.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére