Egy év alatt közel 300 minősített bringabarát szolgáltató regisztrált a MAKETUSZ Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózatába. A rendszerben olyan éttermek, szállodák, kempingek, látnivalók és más turistacélpontok találhatók meg, ahol kerékpárosbarát szolgáltatásokkal készülnek a biciklisek fogadására. A bringabarát szolgáltatók között a maketusz.hu-n és az ingyenes Kerékpárosbarát applikációban is kereshetünk.
„Ma már közel 300 minősített szolgáltatónk van, akik megfelelnek a külföldi minták alapján meghatározott kritériumoknak” – mondja Tombor Katalin, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) operatív vezetője. A szövetségük tavaly, két EU-s kerékpáros turisztikai térségfejlesztési projekt kapcsán indította el az Országos Kerékpáros Szolgáltatói Hálózat projektet.
Hogy számokat is említsünk: ma már többek között 57 szálloda, 46 vendégház, 5 kemping, 86 vendéglátóhely és 28 különböző attrakció minősül kerékpárosbarátnak.
Ezek között van látványsörfőzde a Fertő-tónál, de olyan Somogy megyei vendégház is, ami a biciklizés történetét mutatja be.
„Amióta megjelent a Kerékpárosbarát applikáció, ugrásszerűen megnőtt az érdeklődők száma. Az együttműködés előnyös a kerékpárosoknak, akik az applikáció segítségével láthatják, hol fogadják őket jó szívvel, és hol tudják a biciklit biztoságosan tárolni. De előnyös ugyanakkor a szolgáltatóknak is, hiszen bekerülnek a kerékpárosok számára elérhető adatbázisba, így ez kölcsönös haszon” – fűzi hozzá a vezető.
De mivel is kedvezhet egy hely igazán a bicikliseknek?
Minden bringás számára elsődleges szempont a kerékpár biztonságos tárolása, legyen szó éjszakai szállásról, vagy egy gyors kávéról a túra közben. Jól jön, ha menet közben meg tudják tölteni a kulacsukat, és legalább ilyen fontos a telefon töltöttsége is, hiszen a készüléket navigációs célokra is használják út közben.
A szolgáltatói jelentkezéskor különféle kritériumoknak kell megfelelni, amelyek meglétét a MAKETUSZ szakemberei ellenőriznek is. Ezek között szerepel például, hogy milyen egy kerékpárosbarát biciklitároló, vagy állvány. Hiányosság esetén a szakemberek javaslatokat tesznek és segítik a szolgáltatókat, hogy bekerülhessenek a rendszerbe.
A regisztráltak közül sokan magasnyomású mosót is üzembe helyeznek, így igyekeznek a valós igények alapján fejleszteni. A legjobb “lefedettséggel” egyelőre a Sopron környéke, Felső-Tisza és a Szigetköz bír, ahol elsőként indult a szolgáltatók bevonása.
„Az ország területéről bárhonnan várjuk a jelentkezéseket. Az adatbázis a turisták számára is fontos lehet, így idővel idegen nyelven is megjelenhet majd” – mondja Tombor Katalin.
Fontos, hogy a regisztráció idén még díjmentes, és a jövő évben is a későbbi díj töredékébe kerül majd a szolgáltatók számára.
2024-től regisztrációs és éves díj is lesz, ami magában foglalja a segédletet, tanácsokat és támpontokat is a kerékpárosbarát helyek kialakításához.
Az eddig regisztráltak már mindannyian megtalálhatók a MAKETUSZ újonnan megjelent Kerékpárosbarát applikációjában. Ez tartalmaz vendéglátó- és szálláshelyeket, attrakciókat, bringaparkokat, vízvételi helyeket, szervizpontokat, bringás pihenőket: mindent, ami hasznos lehet egy kerékpáros túra során.
A felhasználók különböző, a hazai útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek és térképrétegek közül választhatnak.
Az egyes rétegek más-más információval egészítik ki az alaptérképet, a hőtérképen például megnézhetjük, az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások.
„Az appot a jövőben is folyamatosan fejlesztjük majd, hogy naprakész információkat nyújtsunk a bicikliseknek, és természetesen napról napra bővül a csatlakozó, minősített szolgáltatókkal. Terveink szerint hamarosan megjelenik egy olyan frissítés is, ami a közösség tagjainak nyújt lehetőséget új kerékpárosbarát helyek bejelentésére” – zárja Tombor Katalin.
Borítókép: Rácmolnár Milán