Visszavágta a tűzifarendeletet az agrárminiszter, de ez kevés a zöld szervezetek szerint

A társadalmi felzúdulást érzékelve szigorított a többek közt védett erdők tarvágására is engedélyt adó, fakitermelést megkönnyítő kormányrendelet szabályain az agrárminiszter, de ezzel nem írta felül azt. A korrekció jó, de kevés – mondja a WWF Magyarország szakértője. Ma demonstrációt tartanak 30 civil szervezet kezdeményezésére a kormányrendelet visszavonásáért.

„Ez egyfajta korrekciónak tekinthető. Ezzel próbálják a közfelháborodás élét elvenni, és megfelelni a társadalmi nyomásnak. De ez még kevés ebben a formában” – értékelte röviden Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője a Very Important Planetnek azt a miniszteri utasítást, ami tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben.

Nemet mondanak a tarvágásra. Fotó: Gálhidy László

Részleges visszavonuló, társadalmi nyomásra

A Nagy István agrárminiszter által jegyzett friss jogszabály bizonyos mértékben visszakozást jelent a többek között a védett állami erdők legértékesebb részének tarvágására, vagy a vegetációs időben történő fakitermelésre is engedélyt adó augusztus 4-i kormányrendelet egyes rendelkezéseivel szemben. A kormány veszélyhelyzeti felhatalmazásával élve a két héttel ezelőtt kihirdetett rendeletében felfüggeszti az erdő- és a természetvédelmi törvény több, rendkívül fontos rendelkezését is az energiaválságra hivatkozva.

A nemzeti természeti kincseink tűzifává aprítását is lehetővé tevő kormányrendelet azonban nagy vihart kavart, és komoly társadalmi elutasításba ütközött. Múlt pénteken az LMP szervezett Budapesten egy több ezer fős demonstrációt, a WWF Magyarország tiltakozó aláírásgyűjtéséhez pedig több mint 100 ezren csatlakoztak kevesebb mint egy hét alatt. Még a világhírű etológus, Jane Goodall is videóüzenetben fejezte ki megdöbbenését és aggodalmát a kormányrendelettel kapcsolatban, ami lehetővé teszi a védett területeken zajló fakitermelést, és arra bíztat, tegyünk meg mindent a fáink védelme érdekében.

Ördög a részletekben

Nagy friss miniszteri utasítása szerint a hazai vagy uniós védelem (Natura 2000) alatt álló területeken őshonos fafajokból álló természetes, természetszerű vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú erdőben nem végezhető tarvágás, és csak március végéig – azaz a vegetációs idő kezdetéig – engedélyezett a fakitermelés. A megnövekedett tűzifaigényt pedig – amire hivatkozva a kormányrendelet megszületett – elsődlegesen akácból kell fedezni. Emellett azt is tartalmazza az utasítás, hogy a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifaigény nem elégíthető ki.

„A miniszteri utasítás alacsonyabb szinten hozott jogszabály, mint a kormányrendelet, például csupán az állami erdőgazdaságokra és a nemzeti parkokra vonatkozik, a magánerdő-tulajdonosokra nem. Így csak az erdők kisebb részét érinti”

– magyarázta az új rendelkezés hatályát Gálhidy László. Kérdésünkre megerősítette, hogy ha például állami tulajdonból magánkézbe kerülnek bizonyos erdőterületek, azokra sem vonatkozik a miniszteri utasítás. Mindezek miatt pedig egyáltalán nem vált okafogyottá az aláírásgyűjtéshez való csatlakozás – hangsúlyozta a szakember.

Szemfényvesztés, taktikázás

Ahogy nem vált okafogyottá az a tüntetés sem, amit ma szerveznek civil szervezetek a Magyar Tudományos Akadémia elé. A demonstráció egyik szervezője, a Greenpeace Magyarország is azt hangsúlyozta a friss jogszabályra reagálva, hogy a miniszteri utasítással nem lehet felülírni egy kormányrendeletet, ráadásul nem vonatkozik minden védett erdőre, például a magánerdőkre sem. Ha pedig valaki nem tartja azt be, felelősségre nem vonható mert, nyugodtan mondhatja, hogy a továbbra is érvényben lévő kormányrendelet alapján cselekedett. Ezért továbbra is az a cél, hogy vonják vissza az elhibázott, környezetpusztító rendeletet.

https://www.facebook.com/466719443898826/photos/gm.444201621054666/1181066785797418/?type=3

„Taktika. Az eddig jól megfizetett erdészek és szakértők hadával védett szempontok szerint a kormány részleges visszavonulót fújt. Ez csak egy miniszteri utasítas, ami joghierarchiában alatta van az érvényben maradó rendeletnek. Szemfényvesztés, terelés, az összefogás gyengítését szolgálja. Messze nem a végeredmény, de bátorítás arra, hogy továbbmenjünk!” – írják a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezet Facebook-oldalán a Nagy István-féle rendeletet értékelve, és mindenkit arra bíztatnak, hogy vegyen részt a szerdai tüntetésen amellett, hogy aláírja a WWF petícióját.

A „Ne vágj ki minden fát” címmel, 30 természetvédő szervezet által rendezett demostráció szerdán 18 órakor kezdődik a Széchenyi István téren.

Borítókép: Pixabay/Hans

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére