Közel három év börtönt kapott egy férfi, mert nőket közvetített ki prostitúciós tevékenységre

Két év tíz hónap letöltendő börtönre ítélt egy férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság kerítés, nők prostitúciós tevékenységre kiközvetítése miatt – tudatta közleményben a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

 A szerdán kihirdetett elsőfokú ítélet szerint az ügy elsőrend vádlottja anyagi haszonszerzés céljából lányokat közvetített ki szexuális szolgáltatásra, amelynek részleteiről ő állapodott meg az ügyfelekkel. A lányoknak keresetük egy részét közvetítői díjként át kellett adniuk a férfinak, aki azt is tudta, hogy a sértettek egy része 18 éven aluli.

Egy ízben az ügy másodrendű vádlottja bemutatott az elsőrendűnek egy 14 éves lányt, akit rábírt arra, hogy az elsőrendű irányítása alatt prostitúciós tevékenységet végezzen. A harmadrendű vádlott pedig annak ellenére folytatott szexuális tevékenységet a kiskorú sértettel, hogy tudomása volt a lány életkoráról.

A bíróság a büntetések kiszabásakor minhárom vádlottnál enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és az eljárás elhúzódását, az elsőrendű idős korát és egészségi állapotát, a másik két vádlottnál pedig büntetlen előéletüket, valamint, hogy kiskorú gyermekek eltartásáról gondoskodnak.

Az elsőrendűnél súlyosító körülmény volt büntetett előélete, a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatti elkövetés, a többszörös halmazat, a folytatólagosság, a szervezettség, valamint a hosszú időn keresztül történő elkövetés.

A kerületi bíróság az elsőrendű vádlottat 5 rendbeli – 3 esetben folytatólagosan – 18 év alatti személy sérelmére elkövetett, illetve 66 rendbeli – 50 esetben folytatólagosan – üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra, valamint több mint 9 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. A másodrendű vádlottat a bíróság bűnsegédként, 18 év alatti személy sérelmére elkövetett kerítés miatt mondta ki bűnösnek és ezért őt 7 hónap – 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, míg a harmadrendű vádlott megrontás miatt 1 millió 375 ezer forint pénzbüntetést kapott elsőfokon. Az ítélet nem jogerős.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére