„Egyértelműen a Balaton-felvidék a legszebb számomra. Megvan benne minden, amit egy túrázó kívánhat, vagyis a hegyek, a szellős erdők. A tó látképével bármelyik magaslati pontról ámulatba ejtő a kilátás” – nemrég így mesélt honlapunknak Borosnyay Bendegúz, az a tizenöt éves cserkész, aki a nyáron másodmagávál nekivágott, hogy egyben végiggyalogoljon az Országos Kéktúrán.
És miközben egyedi adottságaival e táj Európa szerte a legvonzóbbak közé tartozik, azon belül is talán a legszebb szakaszát tehetjük meg Káptalantóti és Badacsonytördemic között. Fotósunk, Rácmolnár Milán meg is tette október 10-én a Kéktúrázás napján és megörökítette élményeit.
Ez az a szakasz, amelyen az út a tanúhegyek ikerpárját, az egymás szomszédságában büszkén magasodó Tóti-hegyet és Gulácsot érinti. Ezen járunk „vad és sötét sziklaalakzatok között” a Kőkapun, hogy aztán a Badacsonyon – ahogyan a Kéktúrázás Napjának honlapja fogalmaz – a bükkök katedrálisába érjünk, és a tanúhegyek királyáról újra meg újra megcsodáljuk a Balatont.