Barion Pixel

Legutóbbi cikkeink

Jávor, Jordán, Gálhidy: három biológus a TTK-ról

Íme három közismert szakember rövidített kerekasztal-beszélgetése honlapunk július 19-i eseményéről.
Tovább

NOB-elnök: Az összetartozás érzése fényt jelent a sötét alagút végén

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a tokiói játékok nyitóünnepségén beszédében köszönetet mondott a rendezést a nehézségek ellenére is vállaló Japánnak, illetve többször hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát.
Tovább

Több mint 1700 fogvatartott szerzett piacképes szakmát három év alatt

2016 októberében indították az európai uniós forrásból megvalósuló, a fogvatartottak integrációját célzó projektet.
Tovább

„A Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai ne akadályozzák az igazság kiderülését!”

A Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP közös közleménye a lehallgatási botránnyal kapcsolatban.
Tovább

Magyar találmány: kerékpárra építhető nyomkövetőt szabadalmaztatnak

A kerékpárok nem csupán lopásbiztossá válnak, hanem a teljesítményünkről, útvonalunkról is pontos képet kapunk általa.
Tovább

Soha nem látott lótuszvirágzás várható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

A lótusz-hatást használják fel az iparban a legújabb öntisztuló high-tech anyagok gyártásánál.
Tovább

Nincs újabb áldozata a járványnak, 85-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Kórházban 67 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
Tovább

Nemzetközi útra indult a Munch, az egyéves magyar ételmentő alkalmazás

Az alkalmazás 11 városban szerepel a legnépszerűbb applikációk sorában.
Tovább

Elegük van az oktatógépekből a budaörsieknek

A reptér honlapja szerint egy 100 órás elméleti képzést és 45 órás repülést magába foglaló kurzusért a géptípustól függően 7000-8000 eurót is elkérnek.
Tovább

Három és félezer pedagógus hiányzik a rendszerből

Budapesten a legnagyobb a tanárhiány, a fővárosban 454 tanári szakos állást hirdetnek jelenleg.
Tovább