Közélet

Ezer adag kristály a kukában – videóval

A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint foglaltak le.

Nincs sérültje a szállodatűznek – videóval

A szálloda épületét 85 embernek kellett elhagynia.

Karácsony Gergely: Magyarországon a szegénység és a szeretet forradalma zajlik

Márki-Zay Péter közel 88 ezer szavazattal előzte meg Dobrev Klárát.

Antigén gyorsteszteket kapnak a háziorvosok

Gyanú esetén a beteget jelentkezéskor a háziorvosi rendelőben tesztelni kell.

Párbeszéd: Támogatjuk Márki-Zay Péter zöldpolitikai törekvéseit

Párbeszéd üdvözöli, hogy Márki-Zay Péter kiállt az önálló, klímaügyet is magában foglaló zöldminisztérium mellett; egyértelművé tette, hogy felmondaná Paks2 szerződését; átfogó, megújulós beruházásokat is integráló épületenergetikai felújítási programot javasolt.

Túl drága a magyaroknak az egészségügyi szolgáltatás

Éves szinten átlagosan 113 ezer forintot költenek a magánegészségügyben.

Magyarországra is hoznak román fertőzötteket

Az ötven fertőzött intenzív terápiás kezelést kap majd Magyarországon, két kórházban, Szegeden és Debrecenben.

Kocsis-Cake Olivio: Mészáros Lőrinc megúszta

Nem nyomoz tovább a rendőrség.

Kukacos rizst vontak vissza

Ha visszaviszik, kifizetik az árát.

Elhunyt 17 beteg, 455 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Kórházban 733 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen.
Oldal Tetejére