

„Nagyobb megbecsülést kapjanak, akik egyszerre állnak helyt a gyerekeik és az idős szüleik gondozása terén”
V. Naszályi Márta budavári polgármestere, az Egységben Magyarországért Nőügyi Munkacsoportjának vezetője Facebook-videót tett közzé, amelyet a nőnap alkalmából készítettek.

Új menetrendi táblákkal találkozhatnak a fővárosiak a BKK megállóiban
Mint a BKK fogalmaz: formai és esztétikai szempontból teljes mértékeben megfelelnek a fővárosi közösségi közlekedés arculatának.

Karácsony Gergely bemutatta az Információs Pontot a Nyugati téri aluljáróban
Főleg azoknak lehet nagy segítség az Információs Pont, akik tartósabban a fővárosban ragadnak.

Eloltották az égő csarnokot Hejőpapinál, Kecskemét és Kerepes külterületén pedig az égő hulladékot
A hatszáz négyzetméteres csarnok teljes terjedelmében égett, az acélszerkezetű épületben mintegy négyszáz tonna kommunális és darált hulladék, valamint egy bálázógép volt.

Hejőpapinál egy csarnok, Kecskemétnél és Kerepesen szeméttelep gyulladt ki
Kecskemét külterületén mintegy háromszáz négyzetméter alapterületen kezdett égni a hulladék egy szeméttelepen.

Háborúellenes felszólalás a klímatüntetésen
Egy Ukrajnából menekült anya, Julia a zaporizzsjai erőműről beszélt.

Jönnek újra a Google autók
A képeket egy speciális eljárás alá vetik, ez elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók.

Karácsony Gergely: Ingyenes lesz a közösségi közlekedés Budapesten az Ukrajnából menekülőknek
20 millió forintos gyorssegélyt és hasonló értékű műszaki cikkeket küldenek Beregszásznak, Budapest kárpátaljai testvérvárosának. 20 BKK busz állt szolgálatba azért, hogy segíthessen a menekültek szállításában.

Kormányinfó: kivezetik a járványügyi korlátozások többségét, a kötelező maszkviselés megszűnik
Eltörlik azt az opciót is, hogy a munkáltatók elrendeljék a munkavállalóiknak a kötelező oltást, de vannak kivételek.




