Közélet

Elkészült az első pontos becslés a Weddell-fókák állományáról

Műholdfelvételek és 300 ezer önkéntes segítségével tudtak kutatók első alkalommal pontos becslést adni az Antarktiszon élő Weddell-fókák állományáról.

Párbeszéd: Orbánnak nincs válasza a súlyos válságra, gigaterhek vannak a magyar családokon

A Párbeszéd közleménye reakcióként a szombati Kormányinfón elhangzottakra.

Párbeszéd: A kormány azonnal vegye figyelembe az EU-minimálbérről szóló irányelvet!

A szeptemberben az Európai Tanács által jóváhagyandó irányelv szerint a minimálbérnek tisztességes megélhetést kell biztosítania. A minimálbér összegének értékeléséhez viszonyítási alap lehet a bruttó átlagbér 50 százaléka vagy az áru- és szolgáltatáskosár, illetve a bruttó mediánbér 60 százaléka.

A Pedagógusok Szakszervezete az energia- és élelmiszerárak kompenzálását sürgeti az iskolák számára

A PSZ szerint a 20 Celsius-fok is kevés, ezért az állami intézményekben előírt 18 Celsius-fok „semmiképp sem vonatkozhat” oktatási és nevelési intézményekre.

„No beton”: Zuglóban akciózott a Párbeszéd a kiemelt beruházások ellen

Az ellenzéki párt törvényjavaslatot nyújt be, mely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló jogszabály hatályon kívül helyezését célozza.

Karácsony Gergely: Rengeteg dolgunk van még Budapesten a levegőminőség javításával

Elkezdődött a közösségi gyűlés a Városházán, ahol a résztvevők javaslatokat tesznek, hogy milyen módon csökkentsük városunkban a légszennyezettséget.

Közösségi komposztálás kezdődött az I. kerületben

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere átadta az első komposztpontot a Tabánban, a Kereszt utca zöldövezeti részén.

Karácsony Gergely: A lakájmédia most a kormányon is gúnyolódni fog?

A főpolgármester ezzel a csütörtöki kormányinfóra utalt, amely miszerint 18 fokot írhatnak elő az állami intézményekben, és például a Miniszterelnökségen is támogatják az elképzelést.

Jámbor András: Jó hír a feltöltőkártyás áramfogyasztóknak

A politikus szerint a nyomásgyakorlás, feljelentések, kérdések után előbb elérték, hogy értelmesen változtassák meg a feltöltőkártyás áramfogyasztók rezsiszámítását, majd azt, hogy kárpótlást adjanak azoknak akiket átvert a rendszer, végül pedig azt, hogy mindenkinek automatikusan járjon.

Terézvárosi tanmese arról, hogyan lehet zöldíteni ott, ahol nincs rá hely

A nagyon beépített Terézváros sajátos kihívást jelent a zöldítés elkötelezett híveinek. Temesvári Szilvia alpolgármestert Rácmolnár Milán fotóssal is elkísértük egy sétára, hogy az élhetőséget, közösségi létet segítő új megoldásokat bemutassuk. Jártunk piacon, a Hunyadi téren, szűk utcákon, közösségi kertben és zöld falnál.