klímavészhelyzet

Jóval nagyobb lehet a mikroműanyagok koncentrációja, mint eddig gondoltuk

A mikroműanyagok parányi részecskék, melyek vagy eleve ilyen méretűek (mikrogyöngyök), vagy a környezetbe kikerülő nagyobb hulladékok aprózódásából keletkeznek.

Karácsonykor 14 fok lehet

Azért ez nem készpénz.

A II. világháború óta nem zuhant be annyira az éves széndioxid-kibocsájtás, mint idén a koronavírus-járvány miatt

A legnagyobb csökkenést Franciaország és az Egyesült Királyság mutatta, ahol a járvány miatt szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be a kormányok még a járvány második hullámában is.

A légszennyezést is meghosszabbította a kormány január 11-ig

Továbbra is ingyenes a parkolás.

A leggazdagabb egy százalék dupla annyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a legszegényebb 50

Az ENSZ környezetvédelmi programja kibocsátási különbségekről szóló jelentése megállapította, hogy a leggazdagabbaknak sürgősen csökkenteniük kell a karbonlábnyomukat, hogy a felmelegedés ne öltsön veszélyes mértéket már ebben az évszázadban.

Mégsem tiltja be az avarégetést a kormány – számonkér a Levegő Munkacsoport

, a veszélyhelyzeti állapot adta jogi lehetőség alapján a kormányrendeletben vonta vissza ezt a törvényi rendelkezést, ami az elmúlt évek talán legfontosabb levegőminőség-védelmi intézkedése lehetne.

A csúnya karácsonyi pulcsiknak is nagy az ökológiai lábnyomuk

Az új kutatás szerint a felesleges fogyasztáson túl az is probléma, hogy mellett kimutatta, hogy a legtöbb új pulóver műanyagot tartalmaz

Felkerült a víz a tőzsdére

Az klímaváltozás, az aszályok, a népesség növekedése és a szennyezés valószínűleg az elkövetkező évek során a vízhiánnyal és az árazással kapcsolatban aktuális témát fog jelenteni.

Kocsis-Cake Olivio: „Nukleáris reneszánsz”, avagy rémálom-körkép magyar ecsettel

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese komoly atomvitába keveredett az Origó szerzőjével, Hárfás Zsolttal. Az újabb fejezet a Very Importnat Planeten olvasható.

Magyarország nemcsak a költségvetést, hanem a klímavédelmi célokat is vétózhatja

A célok eléréséhez ugyanis komoly pénzeket kapcsolnának, ám ha ezek felszabadítása nem lehetséges, akkor az egész ügy elbukhat.
Oldal Tetejére