Elhunyt Domschitz Mátyás
Elhunyt Dr. Domschitz Mátyás PhD szervezetfejlesztő, kommunikáció kutató, tréner, korábbi egyetemi oktató, közíró, tudós.
Elhunyt Dr. Domschitz Mátyás PhD szervezetfejlesztő, kommunikáció kutató, tréner, korábbi egyetemi oktató, közíró, tudós.
Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők.
Magyarországon sokan tekintik baloldali utópiának a lakhatás alapjoggá minősítését. Pedig a legkevésbé sem utópisztikus, ahogyan azt számos nyugat-európai nagyváros, például Párizs és Bécs több évtizedes gyakorlata bizonyítja – apró lépésekben most Budapest is megkísérelni hozzájuk.
Az a kormányzati keretezés, amely az akkumulátorgyártást a „zöld megoldással” azonosítja (szembeállítva azt a tevékenységet kritizáló zöldek és helyi közösségek álláspontjával), alapjaiban téves – fejti ki a hvg360-on megjelent elemzésében Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-listavezetője, Budapest brüsszeli irodájának vezetője.
A gyöngybaglyok az utóbbi évtizedekben nagyon nehéz helyzetbe kerültek Magyarországon. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány munkatársai költőládák százainak kihelyezésével próbálnak segíteni a ragadozóknak.
Magyarországon több klímaszimuláció szerint az aszályos területek növekedésére kell felkészülni a jövőben, ami elkerülhető, ha csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását – olvasható a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál cikkében.
A klímaváltozással foglalkozó videópályázatot hirdet a WWF Magyarország két kategóriában: „Egyperces erdő” és „Klímafilm”.
A fiatal felnőtt generáció a klímaváltozás és természetpusztítás elleni küzdelem élharcosai közé tartozik, ám a WWF Magyarország reprezentatív felmérése szerint az előző évekhez képest ez a tendencia jelentősen romlott.
Hosszas tervezést és előkészítést követően egy gigantikus beruházás keretében varázsolják újjá a Gyálai Holt-Tiszát.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, az Európai Bizottság, valamint partnereik az Európai Unió tagállamaiban, elindítják a #PlantHealth4Life kampányt.