A klímaváltozás hatásait ma már nemcsak a hőmérsékleti rekordokban mérhetjük, hanem a táj átalakulásában is. Magyarország számos térségében szemmel láthatóan romlik az út menti fasorok és erdők állapota, a tartós vízhiány pedig egyre több fát sodor a pusztulás szélére. A közelmúltban készült látványos felvételek újra ráirányították a figyelmet erre a súlyos ökológiai problémára. Dr. Tölgyesi Csabát, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusát kérdeztük arról, mi áll a jelenség hátterében, milyen fajokat érint leginkább a szárazság, és milyen megoldások kínálkoznak a hazai fasorok és erdők megmentésére.
A Magyarországon évről évre pusztító aszály hatásait a bőrünkön érezzük, de nemcsak az embereket viseli meg a hosszan tartó szárazság. Az ország számos pontján szenvednek a fák a szárazságtól. A napokban egy természetbarát látványos felvételeken mutatta be az út menti fák kiszáradását, ez adta az apropóját, hogy megkeressük Dr. Tölgyesi Csabát, aki már többször segítségünkre volt egy-egy jelenség értelmezésében. Korábban az ökológus arról beszélt, milyen hatással van a klímaváltozás a hazai vizeinkre. A Szegedi Tudományegyetem adjunktusa most elárulta, mit kellene tennünk, hogy megmentsük a szomjazó erdeinket.
Kovács Orsolya Facebook-bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy komoly bajban van az élővilág. Mi állhat az út menti fák kiszáradásának hátterében?
Az utóbbi években a klímaváltozás nyomán egyre több és hosszabb hőhullám sújtja az út menti fákat, melyhez az ország több pontján még jelentős talajvízszint-csökkenés is társult. Ezt a stresszt sok fa már nehezen viseli, és ha nem is pusztul el közvetlenül tőle, kevésbé tudnak ellenállni a kórokozóknak és kártevőknek, melyek egy részének elterjedése szintén a klímaváltozáshoz kötődik.
Leginkább mely fajokat érinti a dolog, és hogyan?
A korábbi faj- és fajtakészlet, melyet út menti fasorok létesítésére alkalmaztak, már nem mindig felel meg a klimatikus és termőhelyi realitásoknak. A döntően nyugat-európai és hegyvidéki elterjedésű fáktól érdemes elbúcsúzni. Ilyen például a korai és a hegyi juhar, melyeket még mindig telepítenek a Tiszántúlon is, ahol egyébként korábban sem voltak őshonosak.
Kihez tartoznak hivatalosan ezek az utakat szegélyező fák? Milyen szervhez?
Az utak menti fasorok az államhoz vagy az érintett önkormányzatokhoz tartoznak. Gondozásukat a területileg illetékes közútkezelő társaságok, illetve a településkezelői feladattal megbízott önkormányzati cégek végzik.
Nyáron gyakoriak a zivatarok, intenzív viharok hazánkban. Kié a felelősség, ha az egyik fa mondjuk rádől valakire?
A felelősség ilyen esetben az érintett közút kezelőjét terheli. A romló egészségi állapotú fák várhatóan egyre nagyobb kockázatot fognak jelenteni, amit csak tetéz, hogy az aszályos periódusokat a korábbiaknál gyakran intenzívebb viharok szakítanak meg, melyek még egészséges fák esetén is problémát jelentenek. Ezért különösen fontos, hogy a felújított és újonnan létrehozott fasorok fái egészségesek és stabilak legyenek.
Hogyan lehetne orvosolni a problémát? Lehet ehhez valahogy alkalmazkodni? Akár más fajokkal pótolhatók lennének az elpusztult fák?
Az elpusztult példányok helyén olyan fákra van szükség, melyek elviselik a szárazságot és a nyári hőséget. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a fák között is lehetnek inváziós jelleget mutató fajok (például a nyugati ostorfa), így a déli fajokkal való kísérletezésnek van némi kockázata. Az ország szélsőségesebb klímájú részein, elsősorban az Alföldön, célszerű az őshonos flóra ellenállóbb fajait választani, a mezei juhart, tatárjuhart vagy mezei szilt. A porszennyezés, a talajerózió és a hófúvások elleni védelem érdekében az utak mentén szóba jöhet cserjesávok telepítése is, melyek a jelenlegi klíma mellett is életerős állományokat alkothatnak. Virágzási időben egy kökény- vagy vadrózsasáv kifejezetten esztétikus is lehet. A kezelésük már munkaigényesebb, de erre vannak gépesített megoldások is.
Mire kell ügyelni a telepítéskor?
A fajválasztás mellett egy másik megfontolandó szempont a telepítés módja. Jelenleg számos út mellett árkok futnak, melyek a környező területeknél értelemszerűen jobb vízellátottságúak. Ennek ellenére sok fát a meder peremére ültetnek, távol a nedvességtől, sőt, a gyökerek növekedése is korlátozott, hiszen egyik oldalon aszályos időszakban a felforrósodott, száraz mederfallal találják szemben magukat. Az ilyen pozícióba ültetett csemeték halálra vannak ítélve. Ehelyett az árok aljába ültetve életerős, stabil gyökérzetű fákat nevelhetnénk. Az árkok tisztítása lehet, hogy körülményesebb lenne, de a fák legalább túlélnének. Elgondolkodtató, hogy az árok nélküli utak mentén is érdemes mélyedéseket kialakítani faültetés során. Az útról lecsorgó csapadékvíz megtalálná az útját ide, a fák pedig örömmel párologtatnák el, és fordítanák növekedésre.
Ha kitágítjuk a horizontot, országszerte számos helyen szenvednek az erdők. Mit tehetünk a hazai erdőkért?
Országos szinten a jelenleginél jóval progresszívebb erdőtervezési stratégiára van szükség. Ennek az alapja igen egyszerű, a klíma-előrejelzéseknek megfelelő fafajok és állománystruktúra választására kell törekedni. Ez sajnos a legszárazabb, legmostohább területeken a zárt faállományoktól való elbúcsúzást kell, hogy jelentse. Első sorban a Duna-Tisza közi homokhátságon a kiterjedt fenyvesek és lombos faültetvények helyett nyíltabb, ligetes, száraz sztyepprétekkel mozaikoló, ún. erdőssztyepp állományokra van szükség. Ezek faanyagtermelés szempontjából kevésbé produktívak, de ez elmondható a jelenleg haldokló faültetvényekről is.
Ezzel szemben középhegységeink és dombvidékeink nem túl délies kitettségű lejtői és platói alkalmasak zárt erdőknek, de természetesen itt is előre kell gondolkodnunk, és a jelenleginél szárazságtűrőbb fajokkal érdemes a felújításokat végezni. A kifejezetten délies lejtők itt is alkalmasak erdőssztyepp struktúrák irányába való elmozdulásra. Fontos megjegyezni, hogy az alacsonyabb faborítású élőhelyek (a délies lejtők vagy az Alföld szárazabb pontja) nem jelentenek visszalépést vagy értékvesztést. Az erdőssztyeppek a mozaikosságuk, a fajgazdag gyepek és erdőszegélyek következtében minden esetben gazdagabb élővilágnak adnak otthont, mint a faültetvények.
Folyóink árterei is hatalmas potenciállal rendelkeznek. Ezek hasznosításának módjáról komoly szakmai viták folynak.
Egy fontos további erdősítési stratégia az árterekben rejlik. A korábbi árterek jelentős részét a gátakkal lecsatoltuk a folyókról, így nem kapják meg a vízutánpótlásukat; jelenleg sok ilyen terület nem kifejezetten gazdaságos szántóként funkcionál. Ártereink rehabilitációjával, mely ideális esetben az árvizek gravitációs kiengedéséből, kevésbé ideális esetben alacsonyabb vizek aktív átszivattyúzásából állna, jelentős erdősíthető területeket kapnánk. Itt a klimatikus vízhiányt a folyók egészítenék ki, a fák gond nélkül megélnének, sőt olyan vizet párologtatnának el a légkörbe, mely különben kárba veszne – ellentétben a homokhátsági erdők párologtatásával. E párologtatás regionális klímamérséklő, esetleg csapadéknövelő hatással bírna. Összefoglalva tehát, klímaváltozás ide vagy oda, a hazai erdőknek van jövője, de csak akkor, ha a realitások szerint átállítjuk a korábbi berögződéseinket.
Fotó: Kovács Orsolya
