Megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat adventi cipősdoboz akciója


Pénteken megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén országszerte összesen 386 gyűjtőponton várják az adományokat december 18-ig.

A Baptista Szeretetszolgálat idén már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos Cipősdoboz akcióját, amelynek során munkatársaik és önkénteseik – támogatóik és segítőik jóvoltából – az adventi időszakban országszerte sokezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtenek össze és juttatnak el hátrányos helyzetű gyermekek számára – tájékoztatta a szeretetszolgálat pénteken az MTI-t.

Az akció egyik kiemelt eseményeként a szeretetszolgálat ma délelőtt a budapesti Városháza parkban nyitotta meg megújult, központi gyűjtőhelyét.

 
Az akciót elindító eseményen Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke kiemelte, hogy hálával és köszönettel tartoznak mindenkinek, aki eddig is igyekezett szebbé tenni a nélkülöző gyermekek karácsonyát és bíznak abban, hogy idén a tavalyinál jóval több ajándékot sikerül összegyűjteniük.

Mint írják, a rendezvényen Béres Alexandra és Király Viktor, az akció két jószolgálati nagykövete és a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tizenöt tanulója átadta az idei első dobozokat a gyűjtőpont önkénteseinek. A közlemény felidézi, hogy az elmúlt esztendőben 50 ezer 930 ajándékkal lephették meg a gyermekeket.

Kiemelt kép: PXHere

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére