Valódi volt a kitaláltnak vélt római császár egy erdélyi aranyérme tanúsága szerint


Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus – olvasható csütörtökön a BBC brit műsorszolgáltató honlapján.

A Sponsianus nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel a mai Erdélyben, amelynek a nyugati és déli része az i. sz. II. és III. században a Dacia nevű római tartományhoz tartozott. Miután hamisítványnak vélték, az érmét egy múzeum szekrényébe zárták.

A tudósok most azt mondják, az érmén mikroszkóp segítségével felfedezhető karcolások azt bizonyítják, hogy kétezer évvel ezelőtt forgalomban volt. A kutatást vezető Paul Pearson professzor, a londoni University College tanára azt mondta a BBC-nek, hogy valósággal megdöbbentette a felfedezés.

Valójában egy császárt találtunk. A szakértők eddig kitalált személynek hitték és kiírták a történelemből

– mondta a professzor.

Úgy véljük azonban, hogy valós személy volt, és szerepet játszott a történelemben.

Az érme, amely körül a kutatás folyt, egy kisebb kincslelet része volt, amelyet 1713-ban fedeztek fel. A 19. század közepéig eredeti római érmének hitték, majd az egyszerű kialakítása miatt feltételezték, hogy korabeli hamisítók műve.

A végső csapást Sponsianus pénzére Henry Cohen, a Francia Nemzeti Könyvtár (BNF) vezető érmeszakértője mérte, aki szerint ezek a római érmék nemcsak újkori hamisítványok, de szegényesen kidolgozottak és “nevetségesen megtervezettek”. Más szakértők is egyetértettek ezzel, és Sponsianus mindmáig kikerült a szakirodalomból.

Pearson professzor viszont, aki a római birodalom történetéről szóló könyvéhez folytatott kutatása közben látta az érméről készült fényképeket, feltételezte, hogy az érmén lévő karcolások arról tanúskodnak, hogy valamikor forgalomban volt.

Kapcsolatba lépett a Glasgow-i Egyetem gondozásában működő Hunterian Múzeummal, ahol az érmét egy szekrényben őrizték az eredeti kincsből származó másik hárommal együtt, és kérte, hogy kutatásokat folytathasson az ottani kollégákkal.

A kutatók nagy felbontású mikroszkóppal megvizsgálták a négy érmét, és megerősítették a PLOS One című tudományos folyóiratban megjelent írásukban, hogy valóban vannak karcolások az érmén, és azok megfelelnek annak a mozgásnak, amelynek az érmék az erszényben voltak kitéve.

A kutatók feltételezik, hogy Sponsianus katonai parancsok volt, aki megkoronáztatta magát a távoli tartomány, Dacia császárának. Régészeti kutatások megállapították, hogy 260 táján Dacia el volt vágva a Római Birodalom többi részétől. Járványok és polgárháború miatt széttöredezett a birodalom. Ellenségektől körülvéve és Rómától elvágva, Sponsianus feltehetően a káosz és a polgárháború idején magához vonta a legfelsőbb parancsnokságot, és védelmezte Dacia katonáit és polgári lakosságát, amíg helyre nem állt a rend, és Aurelianus császár uralkodása alatt a római légiók és a közigazgatás ki nem vonult a tartományból. (MTI)

Kiemelt kép: PXHere

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére