Harcsa Veronika: Eljött az ideje az aktív kiállásnak, éljük meg a szolidaritás örömét


A dzsessz és az alternatív rock nemzetközi hírű énekesnője a Gyémánt Bálinttal közösen alkotott About Time című új album kapcsán környezetvédelemről, társadalmi egyenlőtlenségekről, a pandémiáról és a humor szerepéről beszélt többek között a távirati irodának. Turnéjuk kiemelt állomása a november 22-i koncert a Müpában.

Elsősorban azt az üzenetet hordozza az album, hogy eljött az ideje az aktív kiállásnak a számunkra fontos ügyekben. Mindkettőnk számára ilyen a környezetvédelem, engem különösen megérintenek a társadalmi egyenlőtlenségek, gyakran vállalunk szerepet jótékonysági ügyekben

– mondta Harcsa Veronika a távirati irodának. Mint hozzátette, a címadó dal, az About Time buzdítás arra, hogy kezdjünk el közösségként gondolkodni, éljük meg a szolidaritás örömét, és ne csak az én érdekeiig lássunk el.

Az összeállítás szerint a hazai dzsessz színtér kiemelkedő énekese csaknem másfél évtizede dolgozik együtt Gyémánt Bálint gitárossal, zenéltek együtt a Ben-Jip zenekarban és duóban is működnek. Előző lemezüket, a 2019-ben megjelent Shapeshiftert már kvartettként rögzítették két belga zenésszel, Antoine Pierre dobossal és Nicolas Thys nagybőgőssel.

A belga ritmusszekcióval továbbra is nagyon jó a közös munka, zeneileg és emberileg is bennük találtuk meg, amit kerestünk

– fogalmazott az énekesnő.

Forrás: Wikipedia Commons/Végel Dániel

A dzsessz és a kortárs zene határán egyensúlyozó, kísérletező formáció új lemezének megjelenését másfél évvel tolta el a pandémia. Harcsa Veronika kiemelte: csak úgy érezték értelmét az anyag kiadásának, ha élőben is be tudják mutatni a nemzetközi közönségnek. Most ősszel öt ország városaiba viszik el a lemezbemutató turnét.

Az énekesnő számára a 2020-as év annyira mellbevágó volt, hogy szentelnie kellett neki egy dalt. Ez a 2020 Highs, amely az irónia eszközével közelít.

Úgy fogalmazott:

Kizárólag a jó dolgokról esik benne szó, hogy milyen ropogós héjú kenyeret sütök vagy mennyit fejlődtem az élethez való rugalmas hozzáállásban. Vannak olyan helyzetek, amikor a humor tűnik az egyetlen elérhető eszköznek a feldolgozáshoz.


 A Harcsa-Gyémánt alkotópáros dalait (akárcsak korábban) áthatja egyfajta éteri lebegés, ugyanakkor az About Time-on vannak kifejezetten rockos dolgok is, a Where Do I Go elsősorban. Gyémánt Bálint a tévirati irodának felidézte, hogy Harcsa Veronika fejében fogalmazódott meg a lemezfelvétel közben, milyen izgalmas lenne, ha az általa improvizált gitárszólóra írna egy szöveget és vele együtt énekelné.

A rockos megszólalás tőlem egyáltalán nem áll távol, ráadásul az egész album témaválasztása vonzotta a kicsit sötétebb hangzást, így sokkal jobban érvényesülnek a letisztultabb, fényesebb hangulatú kompozíciók is

– mondta a gitáros, aki most először, a Tenacity című számban vokálozik is. Az About Time viszonylag rövid, mintegy 40 perces anyag, ezen belül is dalszerű, 4 perc körüli számokkal. Gyémánt Bálint arról beszélt, hogy kifejezetten adták magukat a dalszerű formák, a történetek sokkal kompaktabbak és letisztultabbak az albumverzióban.

Akárcsak a színpadon, a stúdióban is szeretünk a pillanatnyi megérzéseinkre hagyatkozni, persze rengeteg előkészítő munka előz meg egy lemezfelvételt. Hálásak vagyunk Dexternek és Fenyvesi Mártonnak a végleges hangzásért, a keverésért és a masteringért, nekik is köszönhető, hogy a Stereoplay nevű német hifi magazin a hónap lemezének választotta az About Time-ot

– fejtette ki a gitáros. Az új album a német Jazzhaus Records gondozásában jelent meg.

Régóta dolgozunk együtt külföldi koncertügynökséggel is, akik rengeteget segítenek az album minél szélesebb körű bemutatásában. Eddig Belgiumban és Németországban koncerteztünk, további németországi dátumok mellett Hollandiában is debütál a lemez, emellett magyarországi és erdélyi városokban fogunk játszani

– fűzte hozzá Gyémánt Bálint. A turné októberi magyarországi állomásain (október 13. – Veszprém, Papírkutya; 15. – Győr, Rómer; 18. – Szeged, IH; 21. – Debrecen, Víztorony) az énekesnő és a gitáros a belga ritmusszekció nélkül, duóban lép fel. A kiemelt lemezbemutató eseményen, november 22-én a Müpában viszont nemcsak a kvartett áll össze, hanem számos hazai zenészkiválóság (Dresch Mihály, Nagy Emma, László Attila és Cseh Péter) csatlakozik hozzájuk.

Ez a produkció ebben a formában kizárólag a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz hallható. Szerencsések  vagyunk, hogy együtt játszhatunk a műfajt meghatározó elődökkel, mesterekkel, miközben öröm látni, hogy már jelen vannak az utánunk következő generáció kivételes képviselői. A Müpában az időt, a generációk találkozását és az új lemez dalait ünnepeljük együtt a közönséggel

– mondta Gyémánt Bálint.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére