Közösségi költségvetés: egymilliárd forint sorsáról döntöttek a budapestiek

Lezárult a második fővárosi közösségi költségvetés szavazása, közel 22 ezer budapesti döntött arról, mi valósuljon meg az egymilliárd forintos keretből. Idén is három kategóriában versenyeztek egymással az ötletek, taroltak a fenntarthatóbb és biztonságosabb közlekedést támogató fejlesztések és a városzöldítő ötletek.

A tavalyinál bő 60 százalékkal több, 21.858 szavazó vett részt az idei közösségi költségvetés szavazásán. A mozgósítás is jócskán meghaladta a tavalyit, és ez elsősorban a folyamatosan kampányoló ötletgazdáknak volt köszönhető olvasható a szavazás honlapján.

Az aktív és fenntartható közlekedés fejlesztése, így a kerékpáros infrastruktúrával és az akadálymentes gyalogos közlekedéssel kapcsolatos ötletek voltak a legnépszerűbbek a budapestiek körében az idei közösségi költségvetés szavazásán.

Több kerékpárút-fejlesztő ötlet is a befutók között van, de gyalogosátkelő létesítése, gyalogos terek árnyékolása, fedett kerékpártárolók, és még egy aktív közlekedést jutalmazó applikáció is megvalósul. Természetesen sok más ötlet is zöld lámpát kapott a megvalósításra, íme a teljese lista:  

Zöld falak a belvárosban – 3651 szavazat, a megvalósítás költsége: 50 millió forint

Elsősorban közterülettel határos tűzfalak, egyéb homlokzatok takarása tartószerkezetre futtatott futónövényekkel, esetleg ezekhez kapcsolódóan lugasok kialakítása. Ezzel olyan belvárosi helyszíneken növelhető a zöldfelületek mennyisége, ahol helyhiány miatt másra nincs lehetőség. 

Közterületi gyalogos terek árnyékolása – 3283 szavazat, a megvalósítás költsége: 50 millió forint

Árnyékoló szerkezetek, lehetőleg növényzettel befuttatott pergolák, lugasok létrehozása a gyalogos területeken. Ahol a növényültetésre nincs lehetőség, ott akár dézsából felfutó futónövényzet alkalmazása, legvégső megoldásként napvitorlák felszerelése. 

Kerékpáros közlekedést megkönnyítő fejlesztések a Szent István körúton – 2897 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek lehetővé teszik a kerékpáros közlekedést a Szent István körúton. 

Közösségi kertek létrehozása – 2879 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Nem használt kerületi vagy fővárosi telkeken közösségi kertek létrehozása, amit a helyi közösség tart fenn a továbbiakban. 

Több növényzet a belvárosban – 12046 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió forint 

Erre alkalmas belvárosi helyszíneken – járdákon, tereken, akár parkolók helyén – az aszfalt feltörése és zöld növényzet (évelők, cserjék, fák) telepítése. 

Gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele – 3982 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint

Fejlesszük a gyalogátkelőhelyeket! Tegyük őket biztonságosabbá sötétben is, alkalmazzunk erősebb fényt adó lámpákat, helyezzünk ki hangjelzést adó készülékeket és taktilis jelzéseket a vakok és gyengénlátók számára. 

Közös gyerek és nyugdíjas napközi – 3276 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Idősotthonokban és/vagy óvodákban olyan programok szervezése, ahol 3-6 éves gyerekek minőségi időt tudnak együtt tölteni idős emberekkel, akik társaságra, beszélgetésre vágynak. 

Befogadó játszótér és közösségi park – 3264 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Hozzunk létre egy integrált befogadó közösségi- és játszóteret, melyet testi fogyatékkal élő gyerekek is tudnak használni. Ennek helyszínéül a XVIII. kerület Turul-park területe lenne megfelelő, mely mind elérhetőségét, mind infrastrukturális adottságait tekintve alkalmas egy új játszótér kialakítására. 

Fedett kerékpártárolók létesítése társasházak, lakótelepek környékén – 3203 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

A Fővárosi Önkormányzat hirdessen pályázatot kerületek részére lakótelepi/társasházi közös, zárható, fedett kerékpártárolókra. Induljon egy mintaprojekt, amelynek alapján fel lehet mérni, milyen feladatokkal jár a kerület számára az üzemeltetés. 

Gyalogátkelőhelyek létesítése kiemelt fontosságú helyszíneken – 6856 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió forint 

Gyalogátkelőhelyek létesítése az ötletgazdák által javasolt helyszínek közül a szakmailag leginkább indokoltaknál, a projekt költségkeretéből. 

Óvodai komposztálók és magaságyások létesítése, a komposztálás kultúrájának erősítése – 3258 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Erre jelentkező óvodákban komposztálók és magaságyások létesítése olyan felkészítő képzéssel, amin a gyerekek, az óvodai pedagógusok és a szülők is részt vehetnek. 

Közösségi szereld magad műhely – 3111 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

A holland “Repair café” mintájára egy olyan hely kialakítása, ahol a rendelkezésre álló szerszámokkal és szakértői segítséggel az ember maga megjavíthat elromlott tárgyakat. A műhely egyben találkozóhely is, lehetőség arra, hogy a közösség tagjai is segítsenek egymásnak, megosszák tudásukat. 

Köztéri piszoárok létesítése kísérleti jelleggel – 2604 szavazat, a megvalósítás költsége 10 millió forint 

Külföldön (például Hollandiában) elterjedt kültéri piszoárok létesítése a városban (például egyes Duna-parti területeken) kísérleti jelleggel. 

Több pad a parkokban, köztereken – 2111 szavazat, a megvalósítás költsége 20 millió forint 

Padok telepítése olyan közterekre, parkrészekbe, ahol érezhetően több leülési lehetőségre volna szükség. A helyszínek kiválasztása a helyiekkel való egyeztetést követően történhet. 

Aktív közlekedést jutalmazó app – 2014 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió forint 

Vezessünk be a budapestiek életébe egy applikációt, ami követi a felhasználó mozgását és regisztrálja, ha kerékpárral vagy gyalog közlekedik. Az aktív közlekedési formákat virtuálisan jutalmazza, amit az együttműködő üzleti partnereknél kedvezményekre, ajándékokra válthat a felhasználó. 

Legyenek közérthetőek a hivatali dokumentumok – 1721 szavazat, a megvalósítás költsége 15 millió forint 

A legfontosabb hivatali levelek, tájékoztatók és formanyomtatványok legyenek átírva közérthetőre, hogy a lakosság könnyebben megértse azokat. 

Legális street art akciók – 1118 szavazat, a megvalósítás költsége 5 millió forint  

Jelöljünk ki elhanyagolt utcai elemeket, pl. szellőzők, oszlopok, villanyszekrények, padok, buszmegállók, amelyek újrafestését, dekorálását civilekre bíznánk. Támogassuk a közösségi alapon való megújulást a szükséges eszközökkel. 

Kerékpárutak és kerékpársávok biztonságának növelése – 15102 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió forint 

Külföldi minták alapján elsősorban kerékpárutak, kerékpársávok, adott esetben gyalogos felületek biztonságosabbá tétele kísérleti kiegészítő fejlesztésekkel (terelők, műanyag elválasztó elemek, több és jobban látható felfestés stb.) 


Fontos megemlíteni, hogy az ötleteket a Fővárosi Önkormányzat valósítja meg és nem a nyertes ötletgazdák. A megvalósításokat minden esetben alapos tervezés és sok esetben társadalmi egyeztetés előzi meg, ezért előfordulhat, hogy 1-2 évig eltartanak, főleg az összetettebb projektek esetében.
Ezen a linken tekinthető meg az összes beérkezett szavazat megoszlása az egyes szavazólapos ötletek között.    

Borítókép: Rácmolnár Milán

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére