A történelmi szárazság után villámárvizek pusztíthatják a legvonzóbb amerikai államot

Az Egyesült Államok talán legvonzóbb, természeti kincsekben leggazdagabb államát, Kaliforniát az elmúlt években kiterjedt erdőtűz pusztította, közben pedig világrekordnak számító hőséget is regisztráltak legszárazabb területén. A víz hiánya után viszont éppen a víz bőségétől szenvedet majd a magyarok között is nagyon népszerű terület.


Nagy területen pusztító villámárvizekkel kell szembenéznie a jövőben a ma történelmi szárazsággal küzdő Kaliforniának, amelyek nagyobb kárt okozhatnak majd, mint egy erős földrengés

– állapították meg a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói a távirati iroda fordítása alapján. A Science tanulmánya szerint a klímaváltozás már most megkétszerezte a katasztrófát okozó árvizek esélyét, a jövőben pedig ma még elképzelhetetlen nagyságrendűek lehetnek az áradások.

Daniel Swain, az egyetem klímatudósa, a tanulmány egyik szerzője a CNN-nek azt mondta, olyan nagyságrendű áradásokra kell gondolni, mint amilyenek Saint Louis környékén és Kentucky állam keleti részén pusztítottak a nyáron, csak jóval nagyobb területen, akár Kalifornia állam egészét érintően.

A tanulmány szerint Kalifornia klimatikus adottságai miatt természetesen módon kitett a hirtelen kialakuló áradásoknak, amit a klímaváltozás még erősíthet is.

Az elmúlt napokban Kalifornia keleti részén, valamint Nevada és Arizona állam sivatagos részén rendkívüli esőzések okoztak károkat.

https://www.youtube.com/watch?v=yCwJ3wF3Z0Q

Las Vegas utcáit víz árasztotta el, és a világ legszárazabb vidékének számító Death Valley-ben három óra alatt egyévnyi csapadék hullott.

A károkat okozó erős monszun pozitív hatásokkal is jár, a sivatag kivirágzott és enyhült a Kaliforniát régóta sújtó vízhiány.

Az Amerikai Aszályfigyelő Központ közlése szerint Arizona és Új-Mexikó nagyobb részén, a kaliforniai sivatagban és Nevada déli felén az átlagos csapadék kétszerese esett az elmúlt két hónapban.

A távirati iroda beszámolója szerint az Egyesült Államok középső részén, Saint Louis város környékén és Kentucky állam keleti részén két hete voltak heves esőzések. Kentuckyban a katasztrófahelyzetet feloldották, és már az újjáépítésen dolgoznak. Az állam kormányzója pénteken jelentette be, hogy az áradások halálos áldozatainak száma 39-re emelkedett.

Kiemelt kép: Flickr

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére