Az áramtermelés jövője a dekarbonizáció, a decentralizáció és a digitalizáció. Ezzel szemben a kormány hivatalos terveinek megvalósíthatóságában már a kormányzaton belül sem igazán hisznek, a különböző dokumentumok és nyilatkozatok ellentmondásos, egymást kizáró terveket tartalmaznak. Miért zsákutcás az oroszbarát orbáni energiapolitika? – erről beszél Jávor Benedek a Zöld Hang podcastjában.
A Megújuló Magyarországért Alapítvány elkészítette a Zöld Átálláshoz nélkülözhetetlen alternatív villamosenergia-ellátási tervet. A Magyarország 2050-re vonatkozó, alternatív villamosenergia-ellátási terve című tanulmányban elemzik Magyarország jelenlegi villamosenergia ellátását, bemutatják a hazai villamosenergia-ellátást befolyásoló kiemelt trendeket, majd alapos modellezés után felvázolják a 2050-re lehetséges ellátási forgatókönyveket. Az eredmények alapján egyértelműen a 100 százalék megújuló alapú energiatermelési rendszer kínálja a pénzügyileg is legkedvezőbb megoldást. Nem csak a legolcsóbb áramot kínálja, de megvalósításához – szemben a maradéktalanul állami pénzből megvalósuló nukleáris projektekkel – jelentős magántőke, illetve intenzív európai uniós támogatás is bevonható. Modellezésük eredményeinek bemutatására egy olyan formát választottak, ami különbözik a hagyományos tudományos publikációktól. Szándékuk az volt, hogy a hazai energetika jövőjéről tartandó szakmai-társadalmi vitához nyújtsanak információkat, ehhez pedig megítélésük szerint ez a felhasználóbarátabb, közérthetőbb forma hatékonyabban segít hozzá. A tanulmány elkészítését Jávor Benedek koordinálta.
Mint a tanulmányban olvashatjuk, a magyar energiapolitika súlyosan zavaros állapotban van. A kormány hivatalos terveinek megvalósíthatóságában már a kormányzaton belül sem igazán hisznek, a különböző dokumentumok és nyilatkozatok ellentmondásos, egymást kizáró terveket tartalmaznak.A politikai kormányzat szent tehenének, Paks II.-nek megépülése teljesen bizonytalanná vált, a szakmai kormányzat, minisztériumi szinteken kétségbeesetten keresi az orosz atomerőmű alternatíváit. Ezek megtalálásában azonban a legfelső politikai szint, amely fenntartja magának a hazai energiapolitika irányító szerepét, kitartó akadályt jelent. Mindeközben a kommunikációs térben ugyan úgy tűnhet, hogy az energetikai döntések irányítója és kezdeményezője a kormányzat, a valóság nagyon másképp fest. Állami szerepvállalással 25 éve nem épült jelentős villamosenergia termelő kapacitás Magyarországon, az elmúlt negyedszázadban létesült új egységek létrejötte nagy energiacégeknek (pl. az EON 2011-ben átadott gönyűi gázturbinás erőműve), vagy lakossági beruházásoknak illetve kis-közepes vállalatok befektetéseinek köszönhetőek (mint az elmúlt években létesült mintegy 6 000 MW-nyi napelem kapacitás). A valóságban zajló folyamatok ráadásul jó eséllyel ki is zárják a politikai kommunikációban szereplő terveket: a 2030-ig várhatóan (és a kormány által is előrejelzett módon) megvalósuló 12 000 MW napelem kapacitás egy verőfényes nyári napon az ország tényleges áramigényét meghaladó termelést jelent, ami kiszorítja a rendszerből a zsinóráram termelésére képes többi erőművet, köztük az akkor még biztosan működő, és további élettartamhosszabbítást remélő Paks I.-et, illetve a megvalósulása esetén a 2030-as évek közepére termelésbe álló Paks II.-t. Amelyek viszont nem képesek ilyen rugalmas, menetrendkövető termelésre. A kormány energetikai elképzelései nyilvánvalóan önellentmondásosak, egyes elemei kölcsönösen kizárják egymást, az pedig, hogy az egymásnak feszülő álláspontok közül melyik győz majd, nem energetikai, hanem politikai kérdés.
A látványos és sokatmondó infografikákban és táblázatokban bővelkedő tanulmány elolvasása előtt (vagy után) érdemes a tanulmányról szóló beszélgetést is meghallgatni.
(A tanulmányt jegyző Megújuló Magyarországért Alapítvány a kiadója internetes újságunknak, a Zöld Hangnak is.)
