Az elektromos autók állami támogatása valójában zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer. Vass Péter közgazdász véleménycikke.
Akár 4 millió forinttal is támogatta az állam új elektromos autók vásárlását a legutóbbi, vállalkozásoknak kiírt pályázaton. Korábban kiszivárgott hírek szerint elképzelhető, hogy magánszemélyek is hasonló támogatásra számíthatnak a közeljövőben. Első ránézésre haladó, klímavédelmi intézkedésnek tűnhet az állami nagyvonalúság, ám az a valóságban alapjaiban elhibázott. Nemcsak azért, mert igazságtalan és rosszul célzott, hanem mert a támogatási logika teljesen vak a valódi környezettudatosságra. Egy kalap alá veszi azt, ha valaki egy füstölő dízelt cserél le, azzal, ha valaki a sétát vagy a tömegközlekedést adja fel egy autóért – miközben az e-autó nem a környezet megmentője, csupán a legrosszabb alternatívák egy fokkal kevésbé kártékony verziója. A jelenlegi konstrukció így nem klímavédelmi eszköz, hanem egy zöldre festett, igazságtalan jóléti transzfer.
Társadalmi igazságtalanság közpénzből
Bár úgy tűnhet, a rendszer nyitottabbá válik, ha magánszemélyek is hozzáférhetnek a támogatáshoz, a valóságban azonban az rendkívül szelektív és kirekesztő marad. Kizárólag azok férnek hozzá, akiknek eleve van több millió forintos tőkéjük egy új autó megvásárlásához. Aki használt autót venne, akinek nincs tőkéje, vagy aki a támogatás bevezetése előtt vásárolt környezettudatosan járművet, az teljesen kimarad. Ez a fajta szelekció nem társadalompolitika, hanem a közpénzek véletlenszerű, igazságtalan szétosztása egy szűk, tehetős réteg számára.
Az sem teszi igazságosabbá a rendszert, hogy a legutóbbi konstrukció köntöse szerint a vállalkozásokat célozta meg. A flottakezelői statisztikák alapján a céges személyautók túlnyomó többségénél a vállalatok teljes körűen engedélyezik a magánhasználatot. Olyan nyereséges szereplőket finanszírozunk közpénzből, amelyek a támogatás nélkül is működőképesek lennének, így az állam nem hatékonyságot növel, csupán indokolatlan jövedelem-újraelosztást hajt végre.
A zöld illúzió: Jobb a rossznál, de rosszabb a jónál
A támogatás mögötti környezetvédelmi indoklás ott bukik meg, hogy a rendszer képtelen különbséget tenni a valódi környezetvédelem, a környezet megóvása és a „kevésbé szennyezés” között. Lássuk tisztán: az elektromos autó nem védi a környezetet. Az e-autó egy gyártási, nyersanyag- és energiaintenzív ipari termék, amely legfeljebb a rendkívül szennyező, belső égésű alternatívákhoz képest jelent kisebb rosszat. A legnagyobb rendszerszintű hiba, hogy az állami támogatás teljesen vak arra, hogy az új e-autó mit vált ki a gyakorlatban. Ha valaki egy hatalmas, szennyező dízel pickupot cserél le elektromosra, az elmozdulás a kisebb rossz felé. Ha viszont valaki a támogatás hatására a lényegesen környezetbarátabb gyaloglás, kerékpározás vagy tömegközlekedés helyett ül át az e-autóba, akkor az intézkedés nettó környezeti károkozást finanszíroz közpénzből.
Mivel a rendszer nem tesz különbséget a két forgatókönyv között, a valódi környezetvédelem teljesen háttérbe szorul.
Tonnák és torz ösztönzők
A vakság a járművek méretére és tömegére is igaz. A szabályozás ugyanúgy- sőt, gyakran nagyobb összeggel – támogatja a kéttonnás, hatalmas akkumulátorral szerelt elektromos SUV-kat, mint a valóban takarékos, kis méretű városi járműveket. Egy kisebb, könnyű, benzines autó teljes életciklusra vetített környezeti hatása kedvezőbb lehet, mint egy 2,5 tonnás elektromos monstrumé. Ezt a monstrumot mégis „zöld” címkével látjuk el, milliókkal támogatjuk az adófizetők pénzéből, miközben ingyenes parkolást és kedvezményes töltést biztosítunk neki. Ez nem az alacsony erőforrás-felhasználást jutalmazza, hanem a luxusfogyasztást. A végeredmény nem kevesebb autó, hanem ugyanaz a fenntarthatatlan, túlméretezett közlekedési struktúra.
A teljes képhez tartozik: számos kutatás rámutat, hogy az e-autók a teljes életciklusukat (gyártás, akkumulátorok alapanyagai, ártalmatlanítás, gumiabroncs-kopás) tekintve komoly környezeti terheket hordoznak. Ráadásul az áramot sem réti pillangók szárnycsapásai termelik: a hálózat fosszilis részaránya közvetett kibocsátást jelent. Bár ezen részletek mélyebb elemzése nem a gazdaságpolitikai kritika fő iránya, a zöld nimbuszt mindenképpen kérdésessé teszi.
Hatékonyabb alternatívák: Hol lenne a pénz helye?
Ha valóban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a környezet megóvása a cél, ugyanebből a közpénzből nagyságrendekkel nagyobb hatékonyságot lehetne elérni más területeken. Az e-autók egyéni támogatása helyett a forrásokat a zéró kibocsátású, vagy eleve tömegeket mozgató alternatívákba kellene fektetni:
- A közösségi közlekedés infrastruktúrájának és járműparkjának radikális fejlesztésébe.
- A biztonságos kerékpáros infrastruktúra bővítésébe.
- Gyalogosbarát, élhető városi környezet kialakításába.
Ehhez képest az elektromos kerékpárokra szabott állami támogatás is félresikerült: a bonyolult, látszólag véletlenszerűen kiválasztott modellekre szabott adminisztráció mögött itt sem látszik a koncepció. Mitől környezetbarátabb egy e-bike a hagyományos, tisztán emberi erővel hajtott kerékpárnál? Sehogyan sem, ez a lépés is megmaradt a felelőtlen, átgondolatlan pénzosztás szintjén.
A megfelelő gazdaságpolitikai hozzáállás éppen ezért nem a „kevésbé szennyező” technológiák mesterséges dotációja lenne, hanem magának a szennyezésnek a büntetése. Erre szolgálna például a jövedéki adó, ám annak mértéke jelenleg a fosszilis üzemanyagok valós társadalmi, valamint környezeti költségeit sem fedezi. Egy ideális, piaci alapú, tiszta helyzetben az autós nem azért térne át e-bike-ra vagy tömegközlekedésre, mert az állam minden adózó zsebéből kipótolja a számláját, hanem azért, mert az üzemanyag valós árazása mellett ez lenne az egyetlen racionális döntése.
Az állam elmaradt példamutatása
A legnagyobb ellentmondás az állam saját szerepvállalásában gyökerezik. Miközben a magánszereplők luxusautó-vásárlásait szubvencionálja, az állami és önkormányzati tulajdonú járműflották elektrifikációja és korszerűsítése csigalassúsággal halad.
Pedig az elektromos hajtás valódi, lokális előnyei éppen a városi, rövid távú, folyamatosan megálló és elinduló üzemmódnál jelentkeznének: a menetrend szerinti autóbuszoknál, a hulladékszállítóknál, a postai és egyéb szolgálati járműveknél. Itt az állam nemcsak mérhetően és hatékonyan csökkenthetné a városi szmogot, de valódi példát is mutathatna a társadalomnak.
Összegzés
A fenti kritika lényege nem az, hogy az elektromos autó önmagában rossz technológia lenne. A probléma az, hogy a jelenlegi állami támogatási rendszer egy rosszul célzott, igazságtalan és környezetvédelmi szempontból átgondolatlan közpénz-pazarlás. Nem a fenntartható jövőt építi, hanem a jelenlegi, autóközpontú és pazarló struktúrát konzerválja zöldre festett köntösben.
