
Ziegner-díjat kapott a Ferencmajori Madárvárta „lelke”
Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők.
Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők.
Magyarországon sokan tekintik baloldali utópiának a lakhatás alapjoggá minősítését. Pedig a legkevésbé sem utópisztikus, ahogyan azt számos nyugat-európai nagyváros, például Párizs és Bécs több évtizedes gyakorlata bizonyítja – apró lépésekben most Budapest is megkísérelni hozzájuk.
Az a kormányzati keretezés, amely az akkumulátorgyártást a „zöld megoldással” azonosítja (szembeállítva azt a tevékenységet kritizáló zöldek és helyi közösségek álláspontjával), alapjaiban téves – fejti ki a hvg360-on megjelent elemzésében Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-listavezetője, Budapest brüsszeli irodájának vezetője.
A gyöngybaglyok az utóbbi évtizedekben nagyon nehéz helyzetbe kerültek Magyarországon. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány munkatársai költőládák százainak kihelyezésével próbálnak segíteni a ragadozóknak.
Magyarországon több klímaszimuláció szerint az aszályos területek növekedésére kell felkészülni a jövőben, ami elkerülhető, ha csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását – olvasható a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál cikkében.
A klímaváltozással foglalkozó videópályázatot hirdet a WWF Magyarország két kategóriában: “Egyperces erdő” és “Klímafilm”.
A fiatal felnőtt generáció a klímaváltozás és természetpusztítás elleni küzdelem élharcosai közé tartozik, ám a WWF Magyarország reprezentatív felmérése szerint az előző évekhez képest ez a tendencia jelentősen romlott.
Hosszas tervezést és előkészítést követően egy gigantikus beruházás keretében varázsolják újjá a Gyálai Holt-Tiszát.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, az Európai Bizottság, valamint partnereik az Európai Unió tagállamaiban, elindítják a #PlantHealth4Life kampányt.
Az idei szezon legzöldebb nyári táborozására alighanem Balatonfenyvesen került sor, ahol a csodálatos környezet mellett az elhangzott előadások, beszélgetések témája is zöld volt. Zöld aktivisták hallgathattak zöld előadókat a Zöld Európai Alapítvány támogatásával.