Barion Pixel

Legutóbbi cikkeink

Szlávik: Az omikron ellen a három oltás abszolút védelmet ad

A negyedik oltásról azt mondta, már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.
Tovább

Átfordulhat a dunakeszi körzet: Dorosz Dávid öt százalékkal vezet Tuzson Bencével szemben

Friss felmérést végzett nemrég a Republikon dunakeszi választókörzetben, melyből többek között kiderült, a választók legnagyobb problémája a rendkívül hosszúra nyílt várólisták miatti állapot.
Tovább

Szegeden 42 perc alatt 7,5 fokot emelkedett a hőmérséklet

A szélcsendből hirtelen feltámadt a nyugati szél, amely a Duna-Tisza köze felől enyhe levegőt fújt a szőregi meteorológiai állomásra, amely által egy csapásra megszűnt az erőteljes kisugárzás.
Tovább

„Nincs több sérült madár mint húsz éve, inkább az emberek próbálnak többet segíteni”

A Hortobágyi Madárkórház igazgatójának nagy szerepe van abban, hogy ma több mint háromszáz pár rétisas él Magyarországon.
Tovább

Az Európai Bizottság betiltja a sok közül az egyik „E”-t az élelmiszeriparban

A titán-dioxidot számos élelmiszer, köztük a pékáruk, a szendvicskrémek, a levesek, a szószok és a salátaöntetek, illetve az étrend-kiegészítők fehérre színezésére használják.
Tovább

Az országban több helyen továbbra is többfelé magas a légszennyezettség

Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren veszélyes a levegőminőség. Eger, Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szeged és Ajka levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további 13 településen, köztük Budapesten kifogásolt a levegőminőség.
Tovább

Kocsis-Cake Olivio: A Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter érdekeltségébe tartozó körök jutottak újabb milliárdokhoz

A két-három éven belül megvalósuló projekt által a Balaton környéki települések ivóvízbázisa bővülni fog, a térség ivóvízellátása modernizálódni fog
Tovább

Vonulási csúcs: 6600 darumadár éjszakázott Kardoskúton

Az ősz folyamán a daruvonulás gyengének bizonyult a térségben, mert alig volt csapadék, így a száraz tómeder nem vonzotta a madarakat.
Tovább

A fertőzöttek száma 319 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,5 millió a világon

A fertőzés továbbra is 192 országban és régióban van jelen.
Tovább