Több észak-európai országban a legmelegebb vagy a második legmelegebb év a tavalyi volt – ez áll a 2025-re visszatekintő Európai Éghajlatváltozási Állapotjelentésben. Európában a hőmérséklet kétszer gyorsabban emelkedik a globális átlagnál. A leginkább érintett – az észak-európai országok mellett – Közép- és Kelet-Európa, azon belül pedig Magyarország. A Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben a melegedés mértéke meghaladta a 2,5 °C-ot az 1951–1980-as átlaghoz képest. A helyzet tehát pocsék, nem kicsit, hanem nagyon. Lássuk a részleteket.
Az éves állapotjelentést a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közösen adja ki. Az összehasonlítás alapjául egy olyan mérési rendszer szolgál, amelyet a WMO állított össze, és amely alapvetően 4 fő globális klímaindikátor – hőmérséklet, óceánok, üvegház-hatású gázok (széndioxid és metán), valamint a jégtakaró és a gleccserek tömege – méréseivel szemlélteti a Föld éghajlati rendszerében végbemenő változásokat a mérések kezdete óta. Ezeken belül több részterület mutatói teszik követhetővé az éghajlatváltozás folyamatát, sajátosságait, sebességét, azáltal, hogy átfogó képet adnak a légkör, az óceánok és a nagy tömegű hó és jégtakaró (krioszféra) állapotáról.
A klímaindikátorok változó értékei a 2025. évi jelentés alapján nagy vonalakban így foglalhatók össze a bolygó egészére vonatkozóan.
Felszíni átlaghőmérséklet a szárazföldön és az óceánok felett
A mérések kezdete óta a 2025-ös év volt a 2. vagy 3. legmelegebb. A globális átlaghőmérséklet 1,43 °C fokkal haladta meg az iparosodás előtti (1850–1900) szintet. A legmelegebb év 2024 volt (+1,55 °C). A legutóbbi ötéves átlagok a legmagasabbak, vagy a legmagasabbakhoz közeliek, a hőmérséklet-emelkedés majdnem kétszer akkora a szárazföldön, mint a tengeren. Az európai szárazföldön a hőmérséklet-emelkedés körülbelül 1°C-kal volt magasabb, mint a világ egészén. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenhol nőtt a hőmérséklet, a növekedés üteme azonban regionálisan és szezonálisan is változott.
A melegedést elsősorban az üvegházhatású gázok fokozódó kibocsátása vezérli, a légköri és az óceáni folyamatok pedig befolyásolják a regionális eloszlásokat. A szárazföld azért melegszik gyorsabban, mint az óceán, mert az utóbbinak nagyobb a hőelnyelő kapacitása. Befolyásoló tényező az úgynevezett „klíma-visszacsatolások” rendszere is, ilyen például az, amikor a hó és a jég olvadása csökkenti a napenergia visszaverődését.
Az éves hőmérsékletek szinte minden szárazföldi területen melegedési tendenciát mutatnak – a legnagyobb mértékben a Jeges-tenger és az arktiszi szárazföldek felett. A Föld egyik leggyorsabban felmelegedő helye a Jeges-tengeren található szigetcsoport, a Norvégiához tartozó Spitzbergák, félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között. Itt az elmúlt 30 évben évtizedenként 1,5–2°C-kal nőtt a hőmérséklet. A második legnagyobb mértékben melegedő régió Közép- és Kelet-Európa, valamint a Közel-Kelet.
Légköri szén-dioxid koncentráció
2026 áprilisában a koncentráció a legmagasabb szintet mutatta az elmúlt legalább 2 millió évben (átlépte a 430 ppm értéket).
Az üvegházhatású gázok kibocsátását legfőképpen a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, az erdőirtás, a műtrágyahasználat, az állattenyésztés és a szerves hulladék lebomlása okozza. Az emberi tevékenységek által kibocsátott hosszú élettartamú üvegházhatású gázok közül a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) van a legnagyobb hatással az éghajlatra. A műholdas adatok alapján könnyen monitorozható a szén-dioxid és a metán légköri koncentrációja (a dinitrogén-oxidé nem).
A műholdadatok szerint a légköri CO2-koncentráció 2025-ben körülbelül 425,3 ppm volt, magasabb, mint az elmúlt kétmillió évben bármikor. A növekedés átlagos mértéke – a 2024-es rekordnövekedést leszámítva – 2020 óta nagyjából azonos: 0,6%.
A légköri koncentrációk évenkénti változásait jellemzően a természetes források és elnyelők hatása határozza meg. A fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos emberi kibocsátások a világ egyes részein folyamatosan növekednek. Jelenleg is kutatják, hogy a 2023-2024-ben tapasztalt rekord magas tengerfelszíni hőmérsékletek milyen szerepet játszhattak a CO2 elnyelés korlátozásában.
Az óceánok által elnyelt hő mennyisége
Az óceán kulcsfontosságú szerepet játszik a Föld éghajlatának szabályozásában, elnyeli és tárolja a Föld légkörébe került, az üvegházhatású gázok által megkötött felesleges hő akár 90%-át is. Az óceánon belüli cirkuláció ezt a hőt horizontálisan és vertikálisan is keringeti és eloszlatja. A hőelnyelés és -leadás közötti egyensúly az óceán hőtartalmának változásait eredményezi. Ezen változások térbeli és időbeli nyomon követése elengedhetetlen a Föld éghajlatának múltbeli és jövőbeli alakulásának megértéséhez.
Az óceán hőtartalmának hosszú távú trendjei azt mutatják, hogy a melegedés nagy része az óceán felső 700 méterében történik. A 700–2000 m közötti mélység sokkal lassabban változik. Azonban a kis hőmérséklet-változások is nagy energiaváltozásoknak felelnek meg az óceán hatalmas térfogata miatt.
Az óceánok savasodása
Az óceánok elnyelik az emberi eredetű CO2-kibocsátás 25-30%-át, ami folyamatos pH-csökkenést okoz. Ennek folytatódása töretlen, ami veszélyezteti a tengeri ökoszisztémákat és a korallzátonyokat.
Átlagos tengerszint-emelkedés a jégolvadás és a víz hőtágulása miatt
A globális átlagos tengerszint az elmúlt 26 évben összesen 9,38 cm-t emelkedett. Az emelkedés 30%-a az óceánok hőtágulásának tulajdonítható, a fennmaradó rész pedig főként a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadásából származik. A tengerszint globális átlagos emelkedése 30,8%-kal nőtt az 1999–2009 közötti trendhez képest. A regionális tengerszint-trendek jelentősen eltérhetnek a globális trendtől az óceáni folyamatok (például az óceánban történő hőátadás) miatt.
Az európai tengerek többségében a tengerszint-emelkedés nagyjából megfelelt a globális átlagnak.
A szárazföldi gleccserek és jégtakarók (pl. Grönland, Antarktisz) fogyatkozása
A gleccserek tömege világszerte és Európa-szerte is jelentős és tartós veszteséget szenvedett el a 19. század közepe óta. Bár a 2022–2024 közötti időszak volt a valaha mért legrosszabb hároméves periódus a gleccserek tömegveszteségét tekintve, az olvadás 2025-ben is folytatódott Grönlandon és az Antarktiszon is. A legnagyobb globális gleccsertömeg-veszteséget mutató hat év az elmúlt hét évben volt. Az elmúlt négy évben minden gleccserrégió veszített tömegéből. Globálisan a gleccserek tömege körülbelül 9580 gigatonnával csökkent 1975 óta, ami 26 mm-es tengerszint-emelkedést okozott.
Európa a Föld leggyorsabban melegedő kontinense
Európában a 2025-ös év volt a harmadik legmelegebb a feljegyzések szerint. Az elmúlt 11 év mindegyike a legmelegebbek közé tartozott, és az elmúlt három év volt a legmelegebb. A globális felmelegedés jelenlegi szintje a becslések szerint körülbelül 1,4°C-kal magasabb, mint az iparosodás előtti szint. Ha a felmelegedés a jelenlegi ütemben folytatódik, a Párizsi Egyezményben foglalt 1,5°C-os hosszú távú globális felmelegedési határértéket az évtized végére, vagyis több mint egy évtizeddel korábban elérhetjük, mint ahogy azt a megállapodás aláírásakor gondolták.
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a tartós hőhullámok, a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig. A felmelegedés üteme Európa-szerte változó, a leggyorsabb felmelegedés Kelet- és Közép-Európa egyes részein, valamint az európai sarkvidéken volt megfigyelhető. Az éghajlat más aspektusai erős kontrasztokat mutattak, például Északnyugat- és Közép-Európa sokkal napsütésesebb volt, mint az év egészére vetítve az átlag, míg az Ibériai-félsziget felhősebb és csapadékosabb volt. Az európai óceáni régió tengerfelszíni hőmérséklete a valaha feljegyzett legmagasabb volt, tengeri hőhullámok ültek rá Európa tengereire, míg a hótakaró vékonysága a harmadik legalacsonyabb volt a feljegyzések szerint.
A globális átlaghőmérséklet szinte minden szárazföldi területen emelkedik, de ennek nem minden régióban azonos az üteme. A leggyorsabb a felmelegedés az északi magas szélességi körökön, különösen az Arktiszon, valamint Közép- és Kelet-Európában és a Közel-Keleten.
Bár a 2015-ben 196 fél által elfogadott Párizsi Egyezmény célja az volt, hogy a globális átlaghőmérséklet hosszú távú emelkedését 2°C alatt, lehetőleg 1,5°C alatt tartsa, ez ma már lehetetlennek látszik. Európában az iparosodás előtti szinthez képest a felmelegedés kb. 2,5°C, az Arktiszon pedig 3,2°C a legutóbbi ötéves átlagok alapján.
Miért Európa melegszik a leggyorsabban?
A legfrissebb tudományos jelentés szerint a folyamatot négy fő tényező hajtja:
Sarkvidéki felerősítés (Arctic Amplification): Európa közel fekszik az Északi-sarkvidékhez, amely a bolygó leggyorsabban melegedő régiója. Ahogy a sarki jég olvad, a sötétebb óceán több hőt nyel el, ami a szomszédos európai területek hőmérsékletét is felfelé húzza.
Tisztuló levegő: Az elmúlt évtizedek szigorúbb környezetvédelmi szabályozásai miatt jelentősen csökkent a légszennyező aeroszolok mennyisége. Bár ez egészségügyi szempontból jó, az aeroszolok korábban visszaverték a napsugárzás egy részét (árnyékoló hatás). Hiányukban több energia éri el a felszínt.
Változó áramlatok: A légköri és óceáni áramlatok eltolódása miatt Európa fölé gyakrabban érkeznek tartós hőséget okozó légtömegek délről és nyugatról. A légköri cirkuláció változásai gyakoribb és intenzívebb nyári hőhullámokat hoznak. A hőstresszes napok száma nőtt a Földközi-tengertől az Északi-sarkkörig, tavaly Európa elszenvedte történetének második legsúlyosabb hőhullámát.
Albedó-hatás csökkenése: A hó- és jégtakaró zsugorodása miatt a felszín kevesebb napfényt ver vissza, és több hőt nyel el, ami öngerjesztő módon tovább gyorsítja a melegedést.
3 fő ok, amiért Közép- és Kelet-Európa melegedési rátája meghaladja még az európai átlagot is
Kontinentális hatás: A régió távolabb esik az Atlanti-óceán hűtő, mérséklő hatásától, a szárazföld sokkal gyorsabban és intenzívebben melegszik.
Drasztikus hóveszteség: A téli hótakaró időtartama és vastagsága jelentősen csökkent. A „fehér felület” hiánya miatt a talaj korábban és jobban átmelegszik tavasszal.
Aszály-visszacsatolás: A gyakoribb aszályok miatt kiszárad a talaj. Nedvesség híján a napsugárzás energiája nem a párologtatásra fordítódik, hanem a levegő hevítésére.
Magyarországon is súlyos a vízhiány. A föld alatti vízkészletek jelentősen megcsappantak, ami nemcsak a mezőgazdaságot veszélyezteti, hanem a lakosság ivóvíz-ellátását is, hiszen mindkettőt a felszín alatti vizek biztosítják.
Tudományos előrejelzések szerint 2031-2050 között, ha a felmelegedés meghaladja a 1,5 fokot, az már erős kockázatot jelent a növénytermesztés számára Dél-Európában, és mintegy 20%-kal nőnek az élelmiszerárak.
2025 a szélsőségek éve volt Európában
Hőhullámok
A nyárra a kontinens nagy részén az átlag feletti hőmérsékletek voltak jellemzők, számos hőhullámmal. 2025 júliusában volt Európa második legsúlyosabb, 25 napig tartó hőhulláma, ami a kontinens nagy részét érintette.
Júniusban két jelentős hőhullám érintette Nyugat- és Dél-Európa nagy részét, úgy, hogy az első hőhullám kezdete és a második hőhullám vége (június 17. – július 2.) közötti átlaghőmérséklet az évszakban valaha feljegyzett legmagasabb volt.
A kb. 1 millió km² Balti ősföldet (Fennoskandia) júliusban érte el a valaha feljegyzett legsúlyosabb hőhullám, amely 21 napig tartott, és a hőmérséklet az északi sarkkör közelében és azon belül is elérte a 30°C-ot. Egyes részeken közel két hétig volt erős hőstressz.
Törökországban először érte el a hőmérséklet az 50°C-ot: júliusban Silopiban 50,5°C-ot regisztráltak, Cipruson 44,7°C-ot. Görögországban a lakosság 85%-át érintette a 40°- 44°C-os hőség.
Augusztusban volt Nyugat-Európa harmadik jelentős hőhulláma, a maximális hőmérséklet Spanyolországban elérte a 45°C-ot, Franciaországban a 42°C-ot. Az emberi szervezet 38-46 °C között már nagyon erős hőstresszt él át.
2025-ben az éves hőmérséklet szinte az egész kontinensen az átlag felett volt. Csupán Olaszország, Horvátország és Lengyelország néhány kis területén mértek az átlaghoz közeli vagy alatti hőmérsékleteket. Észak-Európa számos országa jelentette a legmelegebb (Egyesült Királyság, Norvégia és Izland) vagy a második legmelegebb (Írország, Svédország és Finnország) évét.
Erdőtüzek
Az időjárás szerepét a tűzveszély meghatározásában a Tűz Időjárás Index (FWI) segítségével becsülik meg. Ez amiatt fontos, hogy megértsék, hogyan befolyásolják az időjárási körülmények a gyúlékonyságot, valamint hogy felmérjék a tűz várható terjedését és intenzitását.
2025-ben a tűzveszélyességi szintek egész Európában átlag felett voltak március-áprilisban és júniustól szeptemberig. A legnagyobb anomáliákat június közepétől augusztus közepéig figyelték meg, és elsősorban a dél-európai meleg és száraz területeken. Az év során az átlag feletti „szélsőséges” tűzveszélyes napok száma Törökországban és Dél-Spanyolország egy kis régiójában volt a legnagyobb (25-30 nap).
Augusztusban nagy erdőtüzek voltak Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában. Kimagaslóan intenzív tüzek voltak az Egyesült Királyságban, Délkelet-Európában, különösen Görögországban, Cipruson.
Viharok és árvizek
Becslések szerint 14 500 embert érintettek viharok és árvizek Európa-szerte 2025-ben. Összességében azonban a szélsőséges csapadékmennyiség kisebb területet érintett, mint az elmúlt években, és az árvizek Európa folyóinak sokkal kisebb részét érintették. Januárban az Éowyn vihar sújtotta Írországot, az Egyesült Királyságot és Norvégiát és az Egyesült Királyságot. Nyáron és ősszel a viharok Olaszországban, Svédországban és Bulgáriában okoztak lokális áradásokat. Októberben villámárvizek sújtották Spanyolország délkeleti részét, novemberben a Claudia vihar jelentős áradásokat okozott Portugáliában, Spanyolországban, Írországban és az Egyesült Királyságban, Portugáliából és Franciaországból tornádókat jelentettek. A viharok és az áradások Európa egyes részeit érintették, de összességében a szélsőséges csapadékmennyiség és áradás kevésbé volt elterjedt, mint az elmúlt években.
„Elméletben” Magyarország felkészült a klímaválságra
Állításunkban hangsúlyt teszünk az idézőjelekre, ugyanis ez inkább azt jelenti, hogy megszülettek a szükséges dokumentumok. A kockázatok feltárása céljából elkészült egy komplex elemzési és döntéstámogató rendszer: a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (röviden: NATéR). Ez feltérképezi a klímaváltozás várható hatásait, elemzi az egyes területek kitettségét, sérülékenységét és alkalmazkodóképességét, térképes formában mutatja be a kockázatokat (pl. aszály, hőhullám, villámárvíz). Ez a „klímakockázati atlasz” segítheti a nemzeti és helyi szintű döntéshozást.
Fontos politikai/stratégiai dokumentum a 2. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2, 2018–2030), amely összefoglalja a klímaváltozásból eredő fő kockázatokat, külön fejezetben tárgyalja az alkalmazkodást és sérülékenységet, kijelöli a stratégiai válaszokat és beavatkozási irányokat.
Ennek részeként készült a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS), amely kifejezetten a klímakockázatok kezelésére fókuszál, részletesen elemzi az egyes ágazatok (vízgazdálkodás, mezőgazdaság, egészségügy stb.) sérülékenységét, és konkrét alkalmazkodási intézkedéseket javasol.
Az Nemzeti Éghajlatváltozási Jelentések rendszeresen értékelik a klímaváltozás hatásait és kockázatait, nyomon követik a változásokat és trendeket, tudományos alapot adnak a döntéshozatalhoz.
A magyar klímastratégiai dokumentumok alapvetően nemzetközi klímamodellekre és az IPCC tudásbázisára épülnek, tudományos szempontból nincs velük nagy baj. Ugyanakkor a keretezést, a társadalmi és gazdasági következmények feltárását és a prioritások kijelölését illetően megfogalmazhatók kritikák. Legfőképpen az, hogy hiányzik a rendszerszemlélet, és erős hangsúlyt kapnak a technológiai és ágazati válaszok – hiányzik ugyanakkor a társadalmi sérülékenység feltárása.
Cikkünket bevezetőnek szántuk, azzal folytatjuk, hogy szakértők segítségével megvizsgáljuk az eddigi intézkedéseket, illetve a meg nem született intézkedések helyén tátongó hiányokat.
