Évek óta különös harc zajlik a váci Duna-parton, a Liszt Ferenc sétányon. A frissen ültetett fák újra és újra eltűnnek, kiszáradnak vagy megrongálódnak: egyszer kivágják, máskor megmérgezik vagy felgyújtják őket. Legutóbb több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le. A civilek és az önkormányzat ennek ellenére folyamatosan pótolja a fasort, az önkéntesek rendszeresen locsolják a csemetéket. Az ügy messze túlmutat a Duna-parton: országszerte egyre több hasonló eset történik, miközben felmerül, hogyan lett a természet sokak számára elpusztítandó akadály.
Sajnálatos tény, hogy az elmúlt években Magyarország számos pontján történtek megmagyarázhatatlannak tűnő fakivágások, mérgezések és természetkárosítások. Városi fasorok tűntek el egyik napról a másikra, öreg fákat fúrtak meg és injekcióztak vegyszerekkel, máshol „véletlenül” száradtak ki korábban egészséges példányok. A háttérben sokszor ugyanazok az indokok sejlenek fel: valakinek útban van az árnyék, zavarja a lehulló levél, a növény zavarja a panorámát, vagy éppen egy varázslatos naplementét takar a lombkorona. Miközben a klímaváltozás hatásai egyre erősebben érezhetők a városokban, a fák szerepe felértékelődött: a városi élet alapvető részeivé váltak, amelyek hűtik a levegőt és élhetőbbé teszik a környezetet.
A váci Duna-parton zajló, évek óta tartó fakárosítások ennek a jelenségnek beszédes példáját adják. Vácott egy alig ötvenméteres szakaszon folyamatosan pusztulnak vagy tűnnek el a frissen ültetett fák, miközben civilek és önkormányzati dolgozók újra és újra próbálják helyreállítani a fasort. Boldog Gabriellával, a Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület alapító tagja, valamint Litkai Gergely jogásszal, fenntarthatósági aktivistával beszélgettünk arról, mi állhat a rongálások hátterében, és hogyan lehetne megelőzni a hasonló eseteket.
A civilek féltik az újonnan ültetett fákat
A váci börtön és a hajóállomás közötti Duna-parti szakasz egy évek óta tartó konfliktus helyszíne. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület vezetője, Boldog Gabriella szerint a problémák 2018 körül kezdődtek, amikor éjszaka kivágták az első gesztenyecsemetéket.
„Akkoriban épült oda egy új társasház dunai panorámával. Természetesen bizonyítani nem lehet semmit, de sokakban felmerült, hogy a panorámát féltők állhatnak a háttérben. Az ember azért gondol ilyesmire, mert korábban évtizedekig nem zavartak senkit azok a fák. Aztán hirtelen megjelent egy új épület, és rövid időn belül elkezdődtek a rongálások” – mondta Gabriella.
A kivágások után az önkormányzat új csemetéket ültetett, később pedig a civil egyesület is részt vett a pótlásokban. A fák azonban általában nem maradtak meg sokáig. Boldog Gabriella szerint az elmúlt években szinte minden elképzelhető pusztítás előfordult.
„Volt, hogy felgyújtottak egy csemetét, máskor egyszerűen kiszáradtak a fák, pedig önkéntesek rendszeresen locsolták őket. Nekünk nagyon gyanús volt, hogy a törzs körül teljesen száraz maradt a fű, miközben kicsit arrébb zöldellt minden. Olyan érzése van ilyenkor az embernek, hogy valaki tudatosan próbálja elpusztítani a fákat.”
A legutóbbi eset különösen megrázta az egyesület tagjait. Télen több fiatal gesztenyefa kérgét hántották le körben, nagyjából másfél méteres magasságban. A módszer gyakorlatilag a fa lassú kivégzését jelenti. Felmerült ugyan, hogy a sérüléseket hódok okozhatták, ezt azonban gyorsan kizárták, mivel a kérgezések túl magasan, körülbelül másfél méteres magasságban történtek. A rongálások így egyértelműen emberi beavatkozásra utaltak. Az önkormányzat végül megpróbálta megmenteni a fákat: szakszerűen kezelték és bepólyálták a sérüléseket, több csemete túlélte a támadást, sőt tavasszal újra virágba borult.
A váci eset korántsem példátlan
A váci Duna-part története nem elszigetelt jelenség. Az elmúlt években országszerte számos hasonló természetkárosítás történt, és Vác más részein is előfordultak gyanús fakárosítások. A természetvédő szerint sok esetben ugyanaz a logika sejlik fel a háttérben: a fák valaki számára útban vannak.
„A Duna-part egy másik szakaszán például lyukfúrásos mérgezés történt. Olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy vegyszert fecskendezhettek a fákba. Feljelentés is történt, de a tettest nem sikerült megtalálni. A Diófa utcai óvodában szintén megmérgeztek egy fát, ami különösen felháborító volt, hiszen gyerekek környezetében történt” – magyarázta.
A civil szervezetek több esetben próbáltak segíteni a károk helyreállításában. A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület és a Magosfa Alapítvány például a Váci Zöld Fesztivál tombolabevételét ajánlotta fel az óvodának, hogy új fát ültethessenek.
„A Zrínyi utcában három ostorfát mérgeztek meg egy olyan ház előtt, amelynek tetejére később napelemek kerültek. Sokszor nagyon nehéz nem észrevenni az összefüggéseket. Az ember ilyenkor elgondolkodik azon, mennyire torzult el a természethez való viszonyunk.”
Ellentmondásos, hogy miközben a városok egyre nehezebben viselik a hőhullámokat és az aszályos nyarakat, sokan még mindig inkább problémaként tekintenek a fákra. Pedig ezek a növények árnyékot adnak, hűtik a levegőt, megkötik a port és alapvetően élhetőbbé teszik a városi környezetet. Ehhez képest ma is előfordul, hogy valaki azért pusztít el fákat, mert zavarja a kilátásban, túl sok levelet hullatnak, vagy árnyékot vetnek egy épületre.
Nem véletlenszerű rongálások
Litkai Gergelyjogász, humorista, fenntarthatósági aktivista szerint az ilyen eseteket sokkal komolyabban kellene venni, mint ahogyan ma a társadalom teszi. Úgy látja, a legtöbb hasonló ügy mögött tudatos és módszeres károkozás áll.
„Nem az szokott történni, hogy harminc ember véletlenül arra jár és fákat vág ki. Az ilyen ügyek általában nem véletlenszerűek. Valakinek valamiért útban vannak a fák, és módszeresen próbál megszabadulni tőlük. Ezért lenne fontos, hogy az önkormányzatok és a hatóságok is komolyan kezeljék ezeket az ügyeket.”
Litkai Gergely szerint jogi szempontból több kategória is szóba jöhet. A legtöbb eset rongálásnak minősül, de bizonyos körülmények között természetkárosítás vagy környezetkárosítás is megállapítható.
„Egy fa értéke meghatározható, és egy idősebb példánynál ez komoly összeg lehet. Ötvenezer forint alatt szabálysértésről beszélünk, felette már bűncselekményről. Ha pedig védett fajról vagy természetvédelmi területről van szó, akkor természetkárosítás is megvalósulhat. Abban az esetben pedig, ha valaki mérgező anyagokat használ, amelyek bekerülnek a talajba vagy a vízbe, már környezetkárosításról is beszélhetünk” – magyarázta a jogász.
Litkai Gergely példaként felidézte az Eger-pataknál történt esetet is, amikor valaki motorolajjal próbálta távol tartani a hódokat a fáktól. Az ilyen esetek a szakértő szerint rámutatnak arra, hogy a gyors és egyszerű megoldások keresése milyen könnyen vezethet súlyos következményekhez. A példában nemcsak a fák károsodtak, hanem a beavatkozás a vízi környezetet is érintette, így a szennyezés már a patak élővilágára is veszélyt jelentett. A helyzet rendezése emiatt utólagos beavatkozásokat igényelt, többek között olajfogó eszközök bevetésével kellett összegyűjteni a szennyeződést.
A természetet sokan akadálynak tekintik
Litkai úgy véli, a jogi szankciók önmagukban nem fogják megoldani a problémát. A valódi kérdés az, hogyan gondolkodik a társadalom a természetről és a közös környezetről.
„A büntetés mindig egy végső eszköz. Nem azért nem ölünk meg más embereket, mert félünk a büntetéstől, hanem mert léteznek társadalmi normák. A természethez való viszonyunkban viszont még nem alakult ki ugyanez a közös minimum” – hangsúlyozta.
Szerinte sok esetben teljesen abszurd logika működik a háttérben. Az emberek egyszerre szeretnének környezettudatosnak látszani, miközben a saját közvetlen érdekeik miatt pusztítják a természetet.
„Teljesen abszurd, amikor valaki telepít egy környezetbarát napelemet, majd kivágja a fát, mert árnyékot vet rá. Vagy amikor valakit annyira zavar a lehulló levél, hogy inkább elpusztít egy több évtizedes fát, csak hogy ne kelljen takarítani. Ezek nagyon sokat elárulnak arról, hogyan gondolkodunk a természetről. A fákra nem akadályként kellene tekintenünk, hanem élőtársakként. Meg kellene értenünk, hogy nélkülük nem lesznek élhető városaink. Ha egyszer ez társadalmi normává válik, akkor talán kevesebb ilyen történetet hallunk majd.”
Fotó: Boldog Gabriella
Borítókép: Wikipedia
