Zöld ügyekben aktív, neves szakértőket és civileket kérdezett a Zöld Hang a Tisza párt zöldprogramjáról.
Hamarosan megalakul az új kormány, méghozzá önálló zöldtárcával. Vajon milyen lesz a hazai zöldpolitika? Ismert szakértőket és civileket kértünk meg a TISZA zöldprogramjának értékelésére. Körkérdésünk résztvevői: Jávor Benedek biológus, környezetvédő, korábbi EP-képviselő; Litkai Gergely humorista, a Zöld Válasz podcast vezetője, fenntarthatósággal kapcsolatos témák szószólója; Pribéli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse; dr. Mátyás Eszter a Greenpeace regionális energiakampány vezetője; valamint Ámon Ada energia- és klímapolitikai szakember.
Hogyan értékelitek a TISZA zöldprogramját?
Pribéli Levente: Sok pozitív elem van benne, és a szemléletben egyértelmű, hogy az államnak meghatározó szerepet szán az ökológiai és benne a klímaválság kezelésében. A problémákat sok esetben összefüggéseiben is láttatja. Úgy gondolom, hogy a hazánkat sújtó környezeti problémák észlelésében, körülírásában és számos megoldás terén kifejezetten jó a tartalom. Ugyanakkor az anyag csak érintőlegesen foglalkozik az ökológiai válság társadalmi-kulturális-gazdasági okaival, melyek egyébként megkerülhetetlenek. Nyilvánvaló, hogy a zöld program megvalósulása esetén így is óriási előrelépések várhatók az elmúlt másfél évtized elhibázott környezeti problémakezelése után, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy elég ennyit tenni. Vészes hátrányból indulunk.
Dr. Mátyás Eszter: A program több fontos és előremutató elemet tartalmaz energia- és klímapolitikai szempontból. Kifejezetten pozitív, hogy megjelenik benne a fenntarthatóság, a hosszú távú gondolkodás, valamint a környezeti válság mint rendszerszintű kihívás. Ezek megfelelő alapot adnak egy koherens energiapolitika felépítéséhez. Ugyanakkor összességében úgy látom, hogy az energiarendszer átalakítására vonatkozó rész kevésbé kidolgozott, és több kulcsterületen további pontosítást, illetve nagyobb ambíciót igényel, különösen Magyarország jelentős energiaimport-függőségének és az ebből fakadó gazdasági, biztonsági és geopolitikai kockázatok kezelésében.
Jávor Benedek: Összességében a TISZA programja zöld szempontból biztatóbb, mint amire előzetesen számítani lehetett. Sok helyes problémaazonosítást és számos jó megoldási javaslatot tartalmaz. Jelentős terjedelemben foglalkozik a vízgazdálkodás kérdésével, amely a 21. század egyik meghatározó, stratégiai ügye lesz Magyarország számára. A vízmegtartó, tájrehabilitációs szemlélet dominanciája a programban feltétlenül örömteli, ahogy az élővizek és nagy tavaink tönkretételének a megállítása is. A vízgyűjtőszintű gazdálkodás, a felszíni szennyező források visszaszorítása, a kisvízfolyások helyreállítása éppúgy támogatható, mint a városi vízvisszatartás, a szivacsváros koncepció előtérbe kerülése.
Litkai Gergely: A program előremutatóbb, mint bármi, ami az elmúlt 16 évben történt, de olyan súlyos krízisekkel kell szembenéznünk, amelyek az állampolgárok napi megélhetését, életminőségét, sőt életét veszélyeztetik, így ebben minden kompromisszum a későbbiekben hatványozott károkat fog okozni. Így remélem, hogy a minisztérium politikai súlya is hasonló lesz valós fontosságához és felelősségéhez.
Ámon Ada: Két dolog nagyon értékes ebből a programból. Először is, hogy létezik. Az elmúlt évtizedben elszoktunk attól, hogy egyáltalán el lehet olvasni, hogy mit tervez, mire törekszik a kormány. Attól is elszoktunk, hogy lehet vitatkozni; véleményeket, számokat vagy tényeket egymással ütköztetni. Biztosan sok dologgal lehet vitatkozni és biztos vagyok benne, hogy a legtöbb magyar választó nem olvasta ezt a hosszú dokumentumot, de aki akarta megtehette. A másik fontos dolog, hogy ezen a programon sok-sok szakember dolgozott, és olyan emberek is, akiket ismerek. Nemcsak a zöld része, de a többi is összhangot mutat az egésszel és egy koherens kép benyomását adja. Fontos tudni, hogy ez egy választási program. Ez annyit jelent, hogy változni fog és ezernyi oka lehet annak, hogy hangsúlyos elemeit majd árnyalja az a pénzügyi, gazdasági, társadalmi örökség, ami az elmúlt 16 év után maradt.
Mindezek azt sugallják, hogy lesz helye a vitának és az adatalapú szakpolitikai munkának. Én ennek örülök a legjobban. A kritikáinkat majd ott lehet elmondani, írásban javaslatokat megfogalmazni és együtt reagálni az ország sorsát elementárisan befolyásoló klímaválságra.
Mivel értetek egyet?
Litkai Gergely: Már az is egy nagy megkönnyebbülés, hogy egy választásokon induló, felelős pártnak van zöldprogramja. A zöld fejezet rendkívül gazdag, átgondolt, és jó sokat ígér. Jól strukturált és szimpatikus, számos alapelvet, programelemet évek óta tárgyalunk a Válasz Online felületén és a Zöld Válaszban. Öröm volt ezeket viszontlátni és külön jó volt visszaolvasni, amit a Vízválasztó mozgalom a tájgazdálkodás és a Vizet a tájba program kapcsán képvisel. Bizakodásra ad okot a Víz Koalíció hosszú évekre visszanyúló tevékenységének eredménye is. Látjuk, mi történt a hazai víziközmű-rendszerrel és magával a szektorral. Ahogy a Magyar Hidrológiai Társaság rendezvényén is elhangzott, kell egy Vásárhelyi-terv 2., teljes szemléletváltással, amire a vízügy abszolút képes lehet. Minden területen viszont probléma a bérrendezés és az utánpótlásképzés, az életpálya hiánya, egy ilyen program azonban talán új generációknak adhat lendületet, hogy természetvédelmi őrök, vagy vízügyesek legyenek. Számos ígéret – például az akkumulátoripart felügyelő önálló hatóság – már az előző kormány ígéretei között is szerepelt, sőt, költségvetési források is kapcsolódtak hozzá, ám mint látjuk, azóta sem valósult meg. Sőt a kormányzati utóvédharcokban továbbra is az a kommunikáció, hogy ebben az iparágban minden rendben van és volt, és a Greenpeace mérései is ezt igazolják. Ez így már önmagában is abszurd, hiszen civilszervezetek látták el az állam feladatait és most is transzparensen és őszintén kommunikáltak erről, mégis a funkcionális analfabetizmus szintjén magyarázzák félre a rendkívül fontos tényeket. De nem akarok erre több szót vesztegetni, csak érzékeltetni, hogy ehhez a tudatlan, ignoráns és a környezetért tévőket konkrétan üldöző szemlélethez képest felüdülés a programot már csak olvasni is. Nagyon remélem, hogy nem a kommunikációs szinten áll meg ez, és a valóság és a Facebook-realitás között nem lesz tátongó szakadék, ahogy az előző kormány idején történt a permanens kampány és vészhelyzet idején.
Jávor Benedek: Kiemelten fontos az erős környezetvédelmi intézményrendszer visszaállítására tett vállalás is, ideértve az önálló környezetvédelmi minisztériumot, az erős, hatékony és független hatóságokat és az általuk végrehajtott szigorú, elfogulatlan ellenőrzéseket. A Kárpát-medencei Samsunglandban ez az egyik legsürgetőbb környezetvédelmi feladat. A természetvédelem területén a nemzeti parkok és a természetvédelmi intézményrendszer megerősítése és megfelelő finanszírozása szintén elengedhetetlenek, és pozitív elem a Natura 2000-területek védelmével kapcsolatos célok megfogalmazása, hogy a hálózat tényleges biodiverzitásvédelmi eszközzé válhasson.
Az energiapolitikai rész jól azonosít számos problémát a külső, elsősorban orosz függéstől a klímacélkitűzések teljesítésének hiányán át a hálózati beruházások elmaradásáig vagy a rezsicsökkentés torz, igazságtalan, környezeti és gazdasági szempontból egyaránt káros rendszeréig. Fontos állításként a program kimondja, hogy a kezdetektől problémás Paks II. beruházás elakadt, és sikeres befejezésére nincs esély. Alig eltúlozható jelentőségű az évi 100 000 lakást elérő, 1000 milliárd forintos épületfelújítási programra vonatkozó javaslat. A kormány abszurd, másfél évtizedes tilalma után megkönnyebbülés a szélenergia hasznosítását célzó pontokat látni, de pontosabb célszámokat itt sem látunk, tehát ez akár a jelenlegi kormány által az EU nyomására vállalt összesen 1000 MW szélenergiakapacitásra is korlátozódhat.
Pribéli Levente: A programban sok olyan pont van, ami kifejezetten pozitív. A környezeti problémából is bőven van Magyarországon, és a program is elég tág merítést ad ezekből. Olyan elemek is megjelennek benne, amelyekből egyértelműen látszik, hogy akik írták, azoknak széles körű rálátása van ezekre. Az intézményi viszonyok rendezése, a zöld témák legalább jelentős részét integráló önálló minisztérium, a hatóságok független, színvonalas szakmai működésének helyreállítása fontos első lépések, ahogy a monitoring rendszerek javítása és a környezeti adatokhoz való hozzáférés biztosítása is. Az állami természetvédelem helyzete tragikus, és a program határozottan állást foglal ennek javítása mellett. Ezek mind olyan területek, ahol a Greenpeace Magyarország is sok éve küzd az állami működés súlyos, egyértelmű hiányaival. Létkérdés a vízkérdés, és a programban e téren is több jó elem jelenik meg: a táji szintű vízmegtartás hangsúlyozása, a talaj, mint kulcsfontosságú vízmegtartó közeg elismerése is nagyon pozitív. Víz téren jól látszik a rendszerszemlélet: mint írják, a “vízproblémák jelentős része nem kizárólag vízügyi kérdés: az agrárium, az erdészet, a településfejlesztés és az ipar jelenlegi gyakorlatai is hozzájárulnak a táj kiszárításához. A megoldás ezért nem lehet pusztán műszaki, ágazatközi együttműködés nélkül.” A leköszönő kormány egy-egy kivételtől eltekintve kifejezetten ártóan viszonyult a nemzetközi zöld együttműködésekhez és vállalásokhoz, a program e téren is javulást ígér. Több más pont mellett az új beépítések felülvizsgálata és csökkentése és az oktatás megjelenése is pozitív. A program más részeiből kiemelném még a vidéki megélhetés, az ökológiai gazdálkodás és a kisgazdaságok támogatásának kérdését, amelyek szintén nagyon fontosak. Alulértékelt témák ugyan, de ökológiai jelentősége hatalmas a házi macskák ivartalanításának és a túlzottan nagy létszámú vadállomány szabályozásának is, és a program ezekre is kitér, helyesen. Az erdőgazdálkodás felvetődik ugyan, de itt nem derül ki elég részlet – a természetvédelem erősítése, a védett területekkel kapcsolatos ígéretek mindenesetre reménykeltőek e téren is.
Dr. Mátyás Eszter: Egyetértek a korrupcióval szembeni zéró tolerancia elvével, és fontosnak tartom, hogy ez következetesen érvényesüljön a nagy léptékű energetikai beruházások és szerződések esetében is. Az átláthatóság és elszámoltathatóság ezen a területen kiemelt jelentőségű. Szintén pozitívumként értékelem a fenntarthatóság és a hosszú távú szemlélet hangsúlyos megjelenését az alapértékek között, valamint a kutatásokon és hatásvizsgálatokon alapuló döntéshozatal iránti elköteleződést. Jó olvasni a rezsicsökkentéshez kapcsolódó több javaslatot, különösen az energiahatékonysági felújítások ösztönzését, a megújuló energiaforrások arányának növelését és az orosz energiafüggőség csökkentésének szándékát, valamint a környezet- és természetvédelem erősítését, ideértve a Natura 2000 területek védelmének fenntartását. Ezek az elemek megfelelő irányt jelölnek ki, és jó alapot teremtenek egy ambiciózusabb energiapolitika számára.
Mivel nem értetek egyet?
Litkai Gergely: A szociális tűzifa kérdése rendkívül megosztó, bár a program kitér az energetikai korszerűsítésre a háztartások szintjén, ami az RRF források hazahozásához is elengedhetetlen, de hasonlóan az EU-s biomassza-égetési, főként erdei biomassza égetési lelkesültségre ez is rátesz egy lapáttal. A tűzifa-szárítók, a jobb hatásfokú és környezetbarátabb tüzelőberendezések fontosak lehetnek, de mivel ez technológiailag rendkívül kényes folyamat, ennek teljes kivezetése nélkül a légszennyezettséggel kapcsolatos célokat is nehéz lesz elérni. Fontos kiegészítés még, hogy a levegőminőség mérése is hiányzik számos településen, így a kitűzött cél eléréséhez elsőként elengedhetetlen lenne ennek kiépítése. Szintén veszélyesnek találom a MOHU-koncesszió felbontását, és itt egyetértek a Zöld Hang elemzésével, hogy ez egy annyira sérülékeny lánc, hogy első körben ennek felülvizsgálata lenne a legfontosabb és szakmai szervezetekkel és a hulladékos szakma tagjaival kellene egyeztetni a legoptimálisabb megoldásról. Ha a helyzet megoldhatatlan, akkor lenne csak érdemes lépni, de már az is fontos fejlődési stádium, ha a már létező MEKH ajánlásokat, árjavaslatokat a kormány figyelembe venné.
Jávor Benedek: A hulladékgazdálkodás talán a legkevésbé meggyőző része a programnak. A MOHU koncessziós rendszerének kritikája megalapozott, a javaslatok szemlélete ugyanakkor kevéssé progresszív. A szemetelés első helyen említése a problémák között már 30 éve sem lett volna szakmailag védhető. Ahogy az EPR-díjak csökkentése sem fog hozzásegíteni a körforgásos gazdaság kialakításához. Teljes mértékben hiányzik a hulladékmegelőzés témaköre, az újrahasznosítás kapcsán egy kontextus nélkül bedobott 2030-as 55%-os részarány vállalás található. Ez nem túl ambiciózus, figyelembe véve, hogy még a jelenlegi kormány is 60%-ot vállalt 2030-ra a 2021–2027-es Országos Hulladékgazdálkodási Tervben – az más kérdés, hogy a jelenlegi folyamatok alapján ezt esélye sincs teljesíteni. Ráadásul az, hogy hogyan, milyen intézkedések révén jutunk el oda, az teljes mértékben hiányzik. Az energetikai fejezetben a legsúlyosabb problémának az orosz energiahordozókról való leválásra célul kijelölt 2035-ös határidőt látom. A fosszilis területen az orosz gáz és olaj is kiváltható lenne megfelelő intézkedésekkel egy-két éven belül, ez valójában már rég megtörténhetett volna, és meg is kellett volna történnie. A gáz esetében ez még árnövekedést sem jelentene, az orosz gázt lényegében világpiaci áron kapjuk. Az olaj esetében van némi árelőnye az orosz forrásnak, de igazából a világpolitikai fejlemények, az iráni háború alakulása összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással van arra, hogy mennyiért tudjuk venni az olajat, mint annak, hogy ezt Oroszországból, vagy máshonnan tesszük. Az atom kapcsán szintén pár éven belül megoldható Paks I. orosz fűtőelemeinek lecserélése, ahogy ezt más, VVER 400 típusú erőműveket üzemeltető országok teszik, a Westinghouse-zal együttműködve. Semmi okát nem látom, hogy miért tolnánk ki az orosz energiáról való leválást 2035-re.
Pribéli Levente (Greenpeace): Bár a zöldprogram alapvetően ígéretes, a program más részeiben vannak ökológiai szempontból erősen kérdéses felvetések Nem tiszta például, hogy a mérethatékonyság támogatása alatt itt mit kell érteni, ez könnyen vezethet a nagyüzemi mezőgazdasági modell problémáinak konzerválásához. A tűzifa áfacsökkentése és a szociális tűzifa volumenének növelése csak átmeneti megoldás lehet, amíg más módokon, például az energiahatékonyság javításával nem sikerül az energiaszegénységet felszámolni. Addig is pedig a kormány felelőssége, hogy a tűzifát ökológiai szempontból minél kevésbé értékes forrásból, elsősorban kultúrerdőkből, faültetvényekből biztosítsák. Az újonnan felálló kormány makrogazdasági elképzeléseiben szintén vannak környezeti szempontból problémás vonások.
Dr. Mátyás Eszter: A program egyes energiával kapcsolatos pontjait inkább úgy értelmezem, hogy további erősítésre szorulnak, mintsem teljesen új irányt igényelnek. Több esetben az ambíció szintje tűnik alacsonyabbnak a szükségesnél. A „közel karbonsemleges” energiafelhasználás célkitűzése nem ad kellően egyértelmű iránymutatást; indokoltnak tartjuk a teljes karbonsemlegesség világosabb megfogalmazását és ütemezését. A megújuló energiaforrások arányának növelése fontos, ugyanakkor a jelenlegi vállalások nem elegendők a fosszilis energiahordozóktól való érdemi és időben történő függetlenedéshez. A nukleáris energia szerepének hangsúlyos fenntartása, különösen a Paks II projekt esetében, megítélésünk szerint nem illeszkedik egy rugalmas, decentralizált és gyorsan alkalmazkodó energiarendszer víziójához, és jelentős forrásokat köthet le hosszú időre. A fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó intézkedések között több olyan elem is megjelenik, amely rövid távon kezelhet bizonyos problémákat, de hosszabb távon nem járul hozzá a fenntartható és biztonságos energiarendszer kialakításához.
Mi az, amit hiányoltok a programból?
Jávor Benedek: A vízgazdálkodás területén az akkumulátorgyárak körüli konfliktusok nyomán a felszín alatti vízkészletek kiemelt védelme talán a legfájóbb hiány a programban. Hiányzik ugyanakkor az erdőgazdálkodás problémáinak átfogó megfogalmazása: bár a vadgazdálkodás eltartóképességhez igazítása fontos lépés lenne, de a vágásos gazdálkodás, a véghasználatok (a tarvágások) visszaszorítása legalább a védett területeken (és teljes betiltásuk a fokozottan védett területeken), mint az erdőgazdálkodással kapcsolatos egyik legégetőbb feladat, nem jelenik meg. Helyes problémafelismerés látszik a levegőminőség területén is, a javasolt megoldások ugyanakkor hiányosak, a gépjárműforgalom visszaszorítását városainkban például, mint kulcslépést, óvatosan kikerüli az anyag.
Aggasztó még a környezetbiztonság, a környezeti kárfelelősség hiánya is. A 2000-es tiszai ciánszennyezés és a kolontári vörösiszapkatasztrófa országában lehetetlen ezzel a témával nem kiemelten foglalkozni. Nélkülöznünk kell a Tisza meglátásait a vegyianyag-politika, a növényvédőszerek kérdésében is, néhány általánosságot leszámítva. A mezőgazdasági részben sok támogatható elem van, a helyi termelők, a kis- és közepes gazdaságok vagy a rövid ellátási láncok erősítése például. De az ökológiai gazdálkodás, az agrár-környezetvédelmi programok épp csak említésre kerülnek, bármiféle konkrét intézkedés vagy javaslat nélkül.
Litkai Gergely: Hiányolom az új klímatörvényt, mint az egész rendszer alapját, amelyet az AB határozata alapján 2026. június 30-ig meg kellene alkotni, ami az adaptációra és a többi szektorra is fontos hatást gyakorolhat. Ennek nagyköveteként nem győzöm hangsúlyozni, hogy enélkül valódi, rendszerszintű gondolkodás – ezen a területen – szinte lehetetlen. A nemzeti Parkok esetében fontos lenne tisztázni, hogy egyáltalán mi egy nemzeti Park feladata? Szórakoztatóközpont, természetvédelmi szerv vagy valami köztes megoldás? Továbbá, hogyha az erdőtörvényt nézzük, mik azok a területek, ahol erdőgazdálkodást nem is lehetne folytatni? Ez egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park területén van kijelölve, abszolút semmibe véve a jogszabályokat. Az erdőgazdálkodás területén is nagyon fontos lenne dűlőre jutni annak tekintetében, hogy az állampolgárok mit várnak egy erdőtől klímaszabályozást, biodiverzitást vagy tűzifát, illetve ha ezeket mind, akkor ezeket mely erdőknek kellene és hogyan teljesíteni, hogyan lehetne egy jóval kíméletesebb, klímaadaptívabb erdőgazdálkodásra átállni és hogy lehetne teljes egészében visszavonulnunk a védett területekről. Hiányolom a klímaadaptációt, ennek alkalmazkodási és felkészülési részét egyaránt, a katasztrófavédelem, a civilek, a cégek és az önkormányzatok felkészítését az előttünk álló, rendkívüli kockázatokkal járó időre. Ami még rendkívül fontos lenne a meteorológiai szolgálat megerősítése és forrásainak növelése, hogy a felkészülés érdekében klímamodellezésben a lehető legrészletesebb adatokkal és modellekkel rendelkezzünk. Ehhez kapcsolódóan az adatbázisok nyilvánossága és a terület transzparenciája a talajvíz monitoring adatoktól a természetvédelmi területek elérhető térképéig szintén alapvető lenne. Végül nagyon fontos a jelenlegi ESG-törvény revíziója és az ehhez kapcsolódó oktatás, szakértői rendszer felülvizsgálata, a vállalatok felkészítése, és az adminisztratív terhek helyett a motiváció arra, hogy valóban fenntarthatóbban tudjanak működni. Ha nem is hiányolom, de mindenképpen fontos lesz számos esetben valóban hatékony és súllyal rendelkező érdekegyezető és szakmai fórumok létrehozása és ehhez új társadalmi technológiák fejlesztése. Bár a programban nem is található, Gajdos László ugyanakkor kiemelte, hogy mennyire szívügyének tekinti a szemléletformálást, remélhetőleg nem csak az állatvédelem területén. És ha már állatvédelem, a program teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a haszonállatok jóléti kérdéseit, a csirkék, sertések, marhák többségének pokoli szenvedését, amitől mindannyian szemérmesen elfordítjuk a tekintetünk. Ez azonban már mezőgazdaság, ami remélhetőleg szintén jóval inkább az ökológiai megközelítés felé tud lépni. Végül pedig kevés szót ejt szokásaink változtatásának szükségességéről, táplálkozásunk, életmódunk, fogyasztásunk és életünk megváltoztatásáról, ami nélkül a zöldítési szándékok csak rendkívül felületes célt tudnak majd elérni.
Pribéli Levente: A legnagyobb hiányosságnak egyrészt a környezeti problémák társadalmi-kulturális-gazdasági okainak feltáratlanságát és reflektálatlanságát látom, másrészt pedig annak a felismerését, hogy a „környezeti” kérdések a társadalmunk működésének, az emberi életnek az alapját jelentik. A programban vannak nyomai annak, hogy a környezeti problémák stratégiai jelentőségűek, de ez nem ível át kellően az egész anyagon. Mindez alapjaiban határozza meg a problémák kezelésének mélységét, és erősen kérdésessé teszi, hogy ütköző érdekek esetén milyen súllyal tudnak érvényesülni az ökológiai érdekek. Egyértelmű a folytonos növekedésre épülő gazdasági modell megkérdőjelezésének, egy alternatív gazdasági stratégiának a hiánya. Ellentmondások feszülnek bizonyos célok között (pl. beépítések mérséklése és infrastruktúraépítés), és a rendszerszintű kritikáimon túl alapvető kérdés a finanszírozás is. A klímaválság fokozódásával kapcsolatban hiányolom az átfogó alkalmazkodási stratégiát, a reziliencia erősítését (bár ezekben a program bizonyos pontjai akaratlanul is sokat segíthetnek).
Dr. Mátyás Eszter: Az energia fejezetek több területen indokoltnak látom a részletesebb és egyértelműbb irányok kijelölését például az energiaválság és az energiaimport-függőség átfogó, stratégiai szintű kezelésében, amely nemcsak az orosz függőség csökkentésére, hanem általában a külső kitettség mérséklésére irányul. Hiányolom a világosabb jövőképet az energiafüggetlenség elérésére, elsősorban hazai, megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra építve. Szükség lenne ambiciózusabb és konkrétabban ütemezett energiahatékonysági célokra, különösen az épületállomány korszerűsítése terén. Látnunk kellene a fosszilis energiahordozók kivezetésének világosabb pályáját, de szükség lenne a kibocsátáscsökkentési célok részletesebb bontásráa, beleértve a metánkibocsátás kezelését is a CO2 mellett. Fontos lenne a civil szervezetek és független szakértők intézményesített bevonása a döntéshozatalba, amely erősítené a szakmai megalapozottságot és a társadalmi legitimációt. Továbbá hiányolom a szorosabb és explicitebb illeszkedést az uniós szabályozási környezethez, különösen az épületenergetikai és klímapolitikai előírásokhoz. Szükséges lenne egyértelműen kimondani, hogy a hosszú távú energiabiztonság alapja a hazai, tiszta és fenntartható forrásokra épülő rendszer.
Disclaimer: Jávor Benedek a Zöld Hangot kiadó Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának tagja.
