Tetemes károkat okoznak Magyarországon az invazív fajok

Hívatlan vendégek sodorhatják végveszélybe a hazai ökoszisztémát.

Egy alligátorteknőssel összetalálkozni a Balatonon minden bizonnyal döbbenetes élmény, az utóbbi években ez már többször előfordult helybeli horgászokkal.

Az Amerikából származó, nagy testű ragadozót számos más, a hazai vizekben elterjedt élőlényhez hasonlóan óvatlan akvaristák engedhették a tóba, szerencsére, nem terjedt el úgy, mint az ékszerteknős. A felelőtlen állattartók legtöbbször nem is sejtik, milyen károkat okozhatnak egy meggondolatlan cselekedettel.

Nem véletlen, hogy Magyarországon az idegenhonos fajok élővizekbe történő betelepítését a törvény is tiltja.

Mégsem lehet mindent az akvaristák számlájára írni, számos idegen faj jóval korábban, más utakon érkezett Magyarországra. A globális éghajlatváltozásnak köszönhetően ma már a trópusi, szubtrópusi területeken élő élőlények is megérkeztek a Kárpát-medencébe.

Veszélyes jövevények

Az idegenhonos fajok más területekről a történelmi időkben kerültek új területekre. Ha egy idegenhonos faj képes elszaporodni az új helyen, könnyen invazív fajjá válik, ebben az esetben már a tömeges jelenlétével megváltoztathatja a helyi ökoszisztéma működését. A számos bekerülő idegenhonos fajból csupán néhány válik invázióssá.

Az újonnan megjelenő fajok versenytársai vagy ragadozói lehetnek az őshonos élőlényeknek, új, korábban nem ismert betegségeket terjeszthetnek, és átalakíthatják az adott élőlényközösségeket, amelyek így elvesztik egyedi vonásaikat.

A homogénné váló közösségek biodiverzitása és túlélőképessége lecsökken, a helyi élőhely leromlások tovább gyengítik az őshonos társulásokat.

Élet a vizek mélyén

fekete törpeharcsa (Ameiurus melas)

Igaz, hogy a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) már évtizedek óta jelen van a Balatonban, de állománynagysága az utóbbi években aggasztó méreteket öltött. A horgászok a faj előfordulását a tó szinte teljes partvonaláról jelzik. A falánk ragadozó évtizedek óta jószerével az összes hazai természetes vizünkben otthonosan érzi magát. A hatalmas tömegben úszó zsenge ivadékokról könnyedén felismerhető halfaj egyedei a rákoktól a halakon át a vízre hullott rovarokig mindent zsákmányolnak, és tetemes kárt okoznak más fajok ikrának bekebelezésével.

A naphal (Lepomis gibbosus) nem őshonos hazánkban, eredetileg Észak-Amerikából származik, és invazív fajként terjedt el számos országban, beleértve Magyarországot is. A szúrós tüskéjű naphal gyorsan szaporodik, és agresszív táplálkozási szokásai miatt komoly versenyhátrányt okoz a hazai halfajoknak, amelyek a természetes élelemforrások kimerülése miatt végül akár el is tűnhetnek az ország „halfauna térképéről”.

A falánk sügérféle elterjedésének az egyik legnagyobb veszélye a vízi ökoszisztéma egyensúlyának megbontása. A naphal kiszoríthatja a természetes populációt, és megváltoztathatja a táplálkozási láncot is.

Más inváziós fajokhoz hasonlóan ez a ragadozó is jelentős gazdasági veszteséget okoz, az őshonos halfajok számának csökkenését a horgászok és a halászati ipar résztvevői napjainkban gyakran megtapasztalják.

A halak mellett az egyszerűbb testfelépítésű élőlények között is akadnak veszélyes versenytársak. A folyami bödöncsiga (Bithynia tentaculata) jelenleg Magyarországon nem minősül invazív fajnak, mégis, veszélyes lehet a helyi ökoszisztémák szempontjából. Az édesvízi csigafaj eredetileg a trópusi és szubtrópusi területeken él, de elterjedt már szinte egész Európában. Hazánkban első alkalommal 1987-ben mutatták ki a Dunából, a Balatonban csupán néhány éve jegyzik.

Az inváziós csigafaj terjedése olyan veszélyes betegségeket okozhat, mint például a schistosomiasis (bilharziózis), amely súlyos következményekkel járhat különösen a gyerekek és az idősek körében.

A folyami bödöncsiga szaporodása és táplálkozása befolyásolhatja a vízminőséget, és kiszoríthatja a természetes élőlényeket. A puhatestű tömeges elterjedésével a halászatra, az öntözésre és más vízügyi tevékenységekre is negatív hatást gyakorolhat.

Színpompás „szabadtéri akvárium”

A globális éghajlatváltozás káros következménye, hogy a trópusi, szubtrópusi területekről érkező fajok is megtelepednek a Kárpát-medence egyes vidékein.

A medencében a geológiai adottságoknak köszönhetően (a vékonyabb földkéreg miatt nagyszámú törésvonal) számos meleg vízű forrás található. Ezek környezetében speciális körülmények jellemzők, így élőviláguk is egyedi, ám rendkívül sérülékeny.

2015 tavaszán a Hévízi‐tó fölösleges vizét elvezető Hévíz‐lefolyó csatornában végzett vizsgálatok során több, magyarországi természetes vízből eddig nem ismert halfajt mutattak ki.

Az afrikai és közép‐amerikai eredetű fajok a bölcsőszájú halak (Cichlidae) és az elevenszülő fogaspontyok (Poeciliidae) családjába tartoznak, és minden bizonyal akvaristák illegális telepítése következtében kerülhettek be a vízfolyás télen is 24°C‐nál melegebb szakaszára. Felmérések során a pompás malawisügérnek (Pseudotropheus socolofi) és a citromsügérnek (Amphilophus citrinellum) csupán egy‐egy kifejlett példányát észlelték. A jaguársügért (Parachromis managuensis), és a faj ötfoltos tarkasügérrel (Hemichromis elongatus) képzett hibridjeit viszont jóval nagyobb számban kifogták. A jukatáni fogasponty (Poecilia sphenops) mexikói vad változatának szintén számos egyede került elő a vízből.

Végveszélyben a lápi póc

lápi póc (Umbra krameri)

Legnagyobb, és számunkra legkedvesebb állóvizünkbe számos állat- és növényfaj érkezett az elmúlt évtizedekben, köztük több élőlény komoly veszélyt jelent az őshonos élőlényekre. A Kis-Balatonba ömlő Marótvölgyi-csatorna egy fokozottan védett, endemikus halfajunk, a lápi póc (Umbra krameri) élőhelye. A kihalás által veszélyeztetett uszonyos legnagyobb inváziós versenytársa az amúrgéb (Perccottus glenii), mely a Távol-Keletről érkezett Európába még 1912-ben egy szentpétervári akvarista révén. A Kárpát-medence vizeibe egy halastórendszerből juthatott a mocsaras vizeket kedvelő, igénytelen hal. Az amúrgébnek köszönhetően a 60 millió éve a medencében élő, aprócska lápi póc puszta létezése is végveszélybe került.

A Balaton déli partja mentén kialakított kövezéseken roppant módon elszaporodtak az idegenhonos fajok, az elsők között érkezett a vándorkagyló (Dreissena polymorpha). A viszonylag apró, ám annál élesebb kagyló a Káspi-régióból származik, és ma már a legtöbb helyen vastag élőbevonatot alkot a köveken. Egy másik puhatestű faj, a kvagga kagyló (Dreissena bugensis) a huszonegyedik század jövevénye, a Sió-csatornán keresztül érkezett a tóba az 1930-as években. A hívatlan vendég az iszapban alkot barnás színű szőnyeget.

Baleseteket is okozhatnak

Magyarországon is élnek olyan invazív növényfajok, amelyek káros hatást gyakorolnak a természetes élőhelyekre és az őshonos növényfajok életére. A Balatonhoz közeli vizekben számos alkalommal megfigyelt óriás valiznéria (Valissneria gigantaea) trópusi eredetű vízinövény, a telepeket alkotó hínár az erős fényt kedveli.

közönséges csavarhínár (Valisneria spiralis)

Nevéhez méltó növekedésű, akár másfél méteres hosszúságú leveleket is képes növeszteni, de még nem sikerült a Balatont meghódítania. A közönséges csavarhínár (Valisneria spiralis) viszont az utóbbi 25 évben már elterjedt a Keszthelyi-medence keleti részében.

A csavarhínár nagy mennyiségben felhalmozhatja a tápanyagokat, ami miatt a vízminőség leromlik, a túlszaporodott növényzet pedig a víz oxigénkoncentrációját csökkentheti. Emiatt a közönséges csavarhínár hazai elszaporodása különösen a halakra és más vízi állatokra veszélyes. Az állatok mellett az ember sincs biztonságban tőle, a vízinövény szárai és levelei könnyen elakadhatnak a hajók propellerében, akár még balesetet is okozhatnak.

Kaktuszok a kunsági homokon

Magyarországon az egzotikus kaktusztelepek hosszú ideig kizárólag a kertészeti kultúra részét képezték, de az utóbbi években megjelentek a természetben a kivadult példányok.

A kaktuszokat általában meleg, száraz klímájú országokból importálják, és itthon a kertekben, üvegházakban és lakásokban nevelik, ám egyre gyakrabban előfordul, hogy néhány kaktusz „kiszökik a kertből”, és megtelepedik a természetben. Hazánkban a 2000-es évek óta ismertek ilyen helyi előfordulások.

Az Amerikából származó hidegtűrő kaktuszok a heverő medvetalpkaktusz (Opuntia humifusa) és a Kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha). A tüskés töveket a Kiskunság homokbuckáitól a pilisi lankákig számtalan alkalommal észlelték. Lelkes természetvédők időnként az irtásukkal is megpróbálkoznak, több-kevesebb sikerrel. Magyarország egyes vidékein a talaj száraz és vízáteresztő, az ilyen területeken jól érzik magukat a szúrós növények. Néhány fajta kaktusz akár mínusz 20 fokos fagyban is áttelel, ha egyszer megtelepedett, nehéz visszaszorítani a telepeket. A hazai növényvilág iránt felelősséget érző természetbarátok már egy facebook-csoportot is létrehoztak, ahová bárki bejegyezhet egy-egy hazai előfordulást.

borítókép: wirestock/freepik, wikicommons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére