A kormánykommunikációt figyelve akár azt is gondolhatnánk, hogy Magyarországon szinte példátlan napenergia-fejlesztések zajlanak, európai összehasonlításban is páratlan az előrehaladás tempója. A számok azonban mást mutatnak: az eddigi legjobb év is csak a középmezőnyhöz volt elég, és az Orbán-kabinet most a gáz helyett a fékre lép.

A sajtó most újra a napenergia-témától hangos, ezúttal a január 15-én indult új napelempályázat apropóján. A hangulat bizakodó, amire a kormány rá is játszik: az érintett miniszterek mellett már a miniszterelnök is gyakran hangoztatja, hogy fontos a zöldenergia, Magyarország pedig a napenergiára teszi a tétjeit (új szélerőművek építése a tényeket tekintve továbbra is tiltott, mint ahogy mindvégig tilalom alatt állt a NER kezdetei óta). A szavak mögé nézve azonban leginkább azt látjuk, hogy az optimizmus indokolatlan. Ha a mostani pályázatot vesszük, 15 ezer háztartás válhat ezúttal napenergia-használóvá, viszont hőszigetelésre, energetikai korszerűsítésre ezúttal nem jár támogatás. Összehasonlításul: 2010-ben, azaz 14 évvel ezelőtt a Fidesz választási programjában és a kormányprogramban egyaránt az szerepelt, hogy évente a lakásállomány egytizedénél valósítanak meg energetikai rendszerváltást állami segítséggel ami minden évben 450 ezer energetikailag felújított otthont jelentene.

Csak hogy el tudjuk helyezni a mostani fejlesztéseket a valóság terepasztalán: ennek a mennyiségnek nagyjából a 3 százalékánál, vagyis mindössze a már említett 15 ezer lakásnál történik valamilyen előrelépés az államnak köszönhetően a következő két évben.

Nagy siker volt – vagy mégsem?

Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha a közelmúltbeli nagy napelem-boom számait vizsgáljuk. 2023 végén a beépített napenergia-kapacitás meghaladta az 5500 MW-t, ami papíron két és félszer nagyobb a paksi atomerőműénél, ténylegesen azonban jóval kevesebb áramtermelést jelent (például azért, mert éjszakánként nem süt a Nap). A hazai napenergia-szektor eddigi legjobb éve a tavalyi volt, de csak a pályázatok elhúzódása miatt: az Orbán-kormány, amely adminisztratív előírásokkal és az eredetileg a lakosságnak szánt uniós zöldenergia-források eltérítésével addig leginkább csak fékezte a háztartások napelemre váltását, hatalmas támogatást szórt ki 2021-2022-ben napelemek telepítésére, amelynek kezelésével aztán sem az állami adminisztráció, sem a kivitelező szakma nem tudott megbirkózni, így a teljesítés jórészt 2023-ra maradt (vagy még azóta is húzódik). És még ez a magyar viszonylatban példátlanul magas, kiugró teljesítmény is csak az európai középmezőnyhöz volt elég – nem csak a sokszor lesajnált, de napenergiában jó adottságú Görögország hagyott le bennünket, hanem Ausztria, vagy a földrajzi-meteorológiai szempontból sokkal rosszabb helyzetből induló Belgium és Lengyelország is.

Megyünk a sor végére

Ráadásul a SolarPower Europe szervezet jelentése azt sugallja (és ne kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megállapítsuk: igazuk lesz), hogy idén az uniós rangsor végére zuhanunk. A magyar napelempiac gyakorlatilag már a tavalyi évben a földbe állt, amikor a kormány mondvacsinált indokokkal megtiltotta az új napelemek hálózatra csatlakozását, illetve eltörölte a szaldó elszámolást. Utóbbit végül a telepítési igényüket szeptember eleje előtt jelzőknek engedélyezték, de hogy miért, az ugyanolyan homályos, mint az, hogy előtte mi volt a tilalom oka. Az uniós szabályok ugyanis 2024. január 1-től nem engedélyezik a szaldót (amikor a felhasználó csak a hálózatba betáplált illetve az onnan vételezett áram egyenlege után fizet). Azt pedig nem írja elő semmilyen rendelkezés, hogy a szaldóból kiszorult/kiszorított napelemesektől 5 forintért kell megvenni azt az áramot, amit aztán (ha a rezsicsökkentett mennyiséget túllépik) 70 forintért ad vissza nekik az állam. Sőt, az európai szabályozás kifejezetten azt tartalmazza, hogy a szaldó kivezetése után is olyan árazást kell fenntartani, ami ösztönzőleg hat az új telepítésekre.

Magyarországon, ahogyan a tapasztalatok is mutatják, szó sincs semmiféle ösztönzésről: amikor leállnak a pályázatok akkor lefagy az egész piac, állami támogatás nélkül ugyanis ilyen átvételi árak mellett nem éri meg otthoni napelemet telepíteni. És bár a mostani pályázat fentebb említett 15 ezre keretszáma minden bizonnyal gyorsan kimerül majd, a gyászos helyzeten ez az egy tétel önmagában nem fog változtatni.

Olcsón adni, drágán venni

Maga a pályázati konstrukció is meglehetősen szakszerűtlenül lett méretezve, hiszen az árazás gyakorlatilag szigetüzembe tereli a nyerteseket – vagy inkább terelné, mert még a megpályázható legnagyobb napelem+inverter+akku kombó sem elég arra, hogy egy családi házat szigetüzemben kiszolgáljon. Sőt még arra sem – különösen úgy, ha például egy hőszivattyús megoldással fűtésre is használnák az áramot –, hogy a rezsicsökkentett mennyiséggel kiegészítve működjön a szigetüzem. Valójában arra kényszerítik az érintetteket, hogy olcsón adjanak áramot az államnak, és drágán vásároljanak tőle (jellemzően olyan energiát, amit fosszilis tüzelőanyaggal termeltek) ami pillanatnyilag talán jól jön a drága orosz gázon folyamatosan veszítő MVM-nek, de sem a háztartás, sem a nemzetgazdaság szintjén nem jó megoldás.

Reménykedni leginkább abban lehet, hogy az Európai Bizottság egyszer csak föleszmél majd, és megvizsgálja a szabályoknak meg nem felelő 5 forintos áramvételi konstrukciót. Csak az nem világos, miért kell ezzel megvárni, amíg a napenergia-piac a most induló pályázat kifutása után újra bedől.

Borító: 4073527/Pixabay; képek: Admiral_Lebioda/Pixabay, Colin McKay/Pixabay