
Magyarország a sereghajtók között az éghajlatvédelemben
Nincsenek gyakorlati jelei annak, hogy a magyar kormány elkötelezett lenne az üvegházhatású gázok kibocsátásának az uniós célkitűzéssel összhangban történő csökkentése mellett.
Nincsenek gyakorlati jelei annak, hogy a magyar kormány elkötelezett lenne az üvegházhatású gázok kibocsátásának az uniós célkitűzéssel összhangban történő csökkentése mellett.
November 3-án vízi útjára indul a Tiszai PET Kupa nemzetközi úszó kiállítása, a FLEX-Sárazsadány. A településen a helyi közösség búcsút int a település kompjának. A forgalomból kivont hajótest újjászületik, hogy a Tid(y)Up projektben vízi folyómentő kiállítás és szemléletformáló központ létesüljön rajta.
A dzsessz és az alternatív rock nemzetközi hírű énekesnője a Gyémánt Bálinttal közösen alkotott About Time című új album kapcsán környezetvédelemről, társadalmi egyenlőtlenségekről, a pandémiáról és a humor szerepéről beszélt többek között.
A klímavédelmi csoport részéről azt közölték, tettükkel a környezetvédelemre akarták felhívni a figyelmet, egy hónappal a Victoria államban tartandó választások előtt, így sürgetnék a kormányok, nagyvállalatok és intézmények fokozottabb küzdelmét a környezeti katasztrófa ellen.
Az önkormányzatok egy része humanitárius és környezetvédelmi okokból nem kíván reklámot csinálni a Katarban rendezendő sporteseménynek.
Csak Magyarországon évente 13 ezer emberéletet követel, és ezermilliárdos anyagi terhet jelent a levegőszennyezés.
A két évvel ezelőtt megrendezett jubileumi faültetést követően újabb zöld projektet valósított meg a Swisscham Hungary – Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara: a tagvállalatokkal együtt ezúttal egy rovarhotelt helyezett ki a Népligetben.
Tudatos Vásárlók Egyesülete ismeretterjesztő médiakampányt indít, és ezzel támogatja azt, hogy a fogyasztó képes legyen kiigazodni a zöld, natural, fenntartható, öko, karbonsemleges és hasonló, sokszor félrevezető állítások tengerében.
Egy kutatás szerint a hazai vállalatok többsége jelentős pozitív környezeti hatású megoldásként tekinti, és tudatosan használja is a digitális fizetési megoldásokat.
A Humusz Szövetség ezért további lépéseket tervez, melynek részeként a vásárlók segítségét kérik, hogy jelezzék a nagy láncoknak, mint a Spar, az Aldi és a Tesco, hogy elég a pazarlásból!