1956. október 23-át követően, a forradalom alatt Budapest lakossága élelmiszer nélkül maradt volna, ha az esztelen iparosítással az ötvenes években nagyon nehéz helyzetbe hozott vidék nem segít. Két érintettel idéztük fel az akkori állapotokat.
A nyolcvanas években még azt tanultuk: ipari-agrár ország vagyunk. És persze azt, hogy 1956 ellenforradalom volt. Azt nem mondták az iskolába, ha már ekkora, ráadásul termékeny Alföldünk van, és hozzá még egy Kisalföldet is kaptunk, miért erőltetjük az ipari vonalat a mezőgazdaság elé.
A nagy és bölcs szocialista iparosítás, a nehéz- és a hadiipar esztelen fejlesztése az ötvenes években kezdődött, a kolhozosítással karöltve.
A kialakuló nincstelenség fontos szerepet játszott a forradalom kitörésében.
A Rubicon történelmi folyóirat megfogalmazása szerint az 1956. október 23-ával kezdődő eseménysorozat előzményei gyakorlatilag a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza, a Rákosi Mátyás irányításával kialakított sztálinista diktatúra elhibázott gazdaságpolitikája – kollektivizálás, túlzott mértékű és irracionális iparosítás –, az abból eredő szegénység és a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) által gyakorolt terror ugyanis már az ötvenes évek elejére komoly feszültséget eredményezett.
A forradalom napjainak egyik legégetőbb feladata lett, hogy Budapest lakossága élelemhez jusson.
Íme néhány példa arra, felelősségérzettel megáldott emberek hogyan gondoskodtak a rájuk bízottakról. Verbényi József, a Testnevelési Főiskola -(TF) egykori legendás tanára, akit a forradalom után bosszúból bebörtönöztek, noha 1956 októberében és novemberében kizárólag a diákjaira vigyázott, így mesélt nekünk a Vér és aranyak című könyv írásakor:
„Gondoskodni kellett a TF-en rekedt hetven-nyolcvan hallgatóról, akik kollégisták voltak, és október 23. után sehova sem tudtak menni. A biztonságukról, az étkeztetésükről és még a nevelésükről is. Jórészt vidékiek voltak, és többnyire rendelkeztek egy kis tartalékkal: kevés kolbász, némi szalonna, hagyma, de ez úgy ment a kollégiumban, ha megjött a csomag, öt perc alatt eltűn a tartalma. Esetleg a gazdájának is jutott belőle. A hallgatóság bízott bennünk. Nyakunkba vettük a várost, pontosabban a közvetlen környéket, a pékséget, a nyitva tartó hentesüzleteket. Hála Istennek, jó partnereink voltak a környékbeli üzletek, vagyis inkább az üzletek raktárai, hiszen nagy üzleti élet akkor nemigen létezett. Zsírt meg babot a Sportkórház étkezdéjéből szereztünk.
Nagyon keményen tűz alatt tartottak minket, jóformán állandóan úton voltunk.”
Az 1956 őszén harmadéves TF-es Tóth Géza, a súlyemelés olimpiai ezüstérmese és világbajnoka így emlékezett:
„Csodálatos volt látni az összetartást, hogy a mi gondunk másoknak is gondja, faluról hoztak nekünk ennivalót, s akkor már nem is az volt a fontos, hogy mennyire éhesek vagyunk. Csepel teherautókon vittünk élelmiszert a főiskolára, aztán próbáltuk elvinni a kenyeret, almát, lisztet azoknak a tanárainknak, akik nem laktak messze a TF-től.
Telepakoltuk a hátizsákot, és este félelmek között nekivágtunk. Statárium volt, bármikor lőhettek ránk.”
A vidék óriási segítséget jelentett a fővárosnak. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke október 30-án arról tájékoztatta az újságírókat, hogy 210 vagon zsír, 50 vagon étolaj, 4 vagon margarin,
174 vagon hús, 90 vagon élőállat, 150 vagon konzerv, 25 vagon baromfi
1600 vagon burgonya, 40 vagon cukor, 13 millió darab tojás és 25 napra elegendő liszt- és gabonakészlet biztosítja Budapest élelmezését.
Vidéki emberek élelmiszeradományok sorával segítették a budapestieket. Az 1956. október 30-án megjelent Népszava szerint ponyvával letakart gépkocsiból vödrökbe, lavórokba mérték a lisztet söröskorsóval. A krumplit kalapokba, kabátzsebekbe pakolták.
Kiemelt kép: Wikipedia Commons
