A nádasok pusztulása, a tópartok beépítése és a klímaváltozás egyre nagyobb nyomást gyakorol Magyarország nagy tavaira. A Balaton, a Velencei-tó vagy a Fertő-tó sorsa ma már nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi kérdés is. Horányi Tiborral, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökével beszélgettünk arról, miért romlik a nádasok állapota, milyen hatása van a tóparti beruházásoknak, és mit tehetnek a civilek a tavak „egészségének” megőrzéséért.
A szakemberek szerint a tavak problémái ma már nem választhatók el a vízgazdálkodás egészétől: az aszályos időszakok, a víz gyors levezetése és a csökkenő talajvízszintek mind hatással vannak a tavak állapotára. A kérdés ezért egyre inkább az, hogy képesek vagyunk-e tudatosabban bánni a vízkészleteinkkel. Ha nem, annak következményei nemcsak a természetben, hanem a gazdaságban és a mindennapi életben is egyre látványosabbak lesznek. Az utóbbi években ugyanakkor hazánkban örvendetesen megszaporodtak azok a civil közösségek és kezdeményezések, amelyek a természet védelmét, a tavak és vizes élőhelyek megőrzését tűzték ki célul. Ezek a csoportok sokszor helyi lakosokból, szakemberekből és elkötelezett önkéntesekből állnak, és egyre gyakrabban hallatják a hangjukat akkor is, amikor egy-egy tó vagy vízparti terület jövőjéről születnek döntések.
Egyre többször hallani arról, hogy a nádasok területe csökken, és sok helyen romlik az állapotuk. Valóban ilyen súlyos a helyzet? Megállíthatjuk a balatoni és a Fertő-tavi nádasok pusztulását?
A nád a tavak egyik legfontosabb növénye, mert egyszerre tölt be ökológiai, víztisztító és tájképi szerepet. A szakemberek régóta tudják, hogy rendkívül hatékony természetes szűrőrendszer: a növekedése során nagy mennyiségű szerves anyagot von ki a vízből, így közvetlenül javítja a tavak vízminőségét. Emellett élőhelyet biztosít számos állatfajnak, és hagyományos építőanyagként is fontos volt évszázadokon át.
A gond az, hogy az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb a nádvágás. Régen – leginkább a Fertő-tónál és a Velencei-tónál – egész iparág épült erre, sok vállalkozó foglalkozott nádaratással, mert a tavak gyakran befagytak, és a jégen könnyen lehetett dolgozni. Ma már ritkán fagynak be a tavak, és gazdaságilag sem éri meg a tevékenység, így alig akad vállalkozó. Emiatt a nádasok állapota romlik: csökken a területük, és a minőségük is gyengül.
A szakmában sokáig azt mondták, hogy ezek a szikes tavak időnként kiszáradnak, és ez jót tesz a nádnak, de a valóság nem ezt mutatja: a nádasok folyamatosan szűkülnek és romlanak.
Ehhez az is hozzájárul, hogy a tavak vízminősége sok helyen nem megfelelő, és a vízszintek is egyre ingadozóbbak. A nádasok állapota tehát sok szempontból jelzi azt is, milyen állapotban van maga a tó és a teljes vízrendszer körülötte.
Miért kulcskérdés a nádvágás a tavak állapota szempontjából?
A nádvágás amellett, hogy gazdasági tevékenység, fontos ökológiai beavatkozás. Ha a nádat megfelelő módon aratják, akkor megújul az állomány, és a növekedés során jelentős mennyiségű szerves anyagot von ki a tóból. Ez tulajdonképpen természetes víztisztítás. A nádasok ráadásul fizikai szűrőként is működnek: például a Velencei-tóba érkező Császár-vizet is egy nádas zónán keresztül vezetik be, hogy a víz tisztuljon, mielőtt a tóba jut.
Az elmúlt években számos helyen gyakorlatilag elmaradt a nádvágás. Előfordul, hogy több mint tíz éve nem történt valódi aratás. A hivatalos indok gyakran az, hogy a tavak nem fagynak be, ezért nem lehet a hagyományos technológiával dolgozni. Csakhogy ma már léteznek olyan gépek és módszerek, amelyekkel vízről is lehetne nádat vágni. A probléma inkább az, hogy ezekre a munkákra nincs elég pénz és szervezett kapacitás. Volt olyan helyzet is, amikor a vízügynek még az üzemanyag-költségre sem jutott forrás a nádvágó gépekhez. Így pedig egy idő után nemcsak a nád minősége romlik, hanem a tó ökológiai egyensúlya is sérül.
A nádasok mellett a tópartok beépítése is számos vitát váltott ki. Az utóbbi években több nagy beruházási terv is napvilágot látott a tavak környezetében. Van esély arra, hogy a tavaink partja ne legyen betonmonstrumokkal beépítve?
A helyzet tavanként eltérő. A Fertő-tónál például a magyar partszakasz viszonylag kicsi, így klasszikus értelemben nem lehet körbeépíteni, mint a Balatont. Ott inkább egy nagyszabású turisztikai beruházás okozott konfliktust: szállodák, apartmanházak és kikötők építését tervezték egy olyan területen, amely nemzeti park és természetvédelmi szempontból is kiemelten értékes. A Balatonnál viszont valóban erős az ingatlanfejlesztési nyomás. Számos korábbi kempinget felvásároltak, majd nagy lakóparkokká alakítottak, gyakran közvetlenül a vízparton. Nem ritka a 99 lakásos társasház sem, amely mélygarázzsal és teljes infrastruktúrával épül meg a tó közelében.
Mindez nemcsak esztétikai kérdés: a nádasok visszaszorulása, a part menti betonozás és a mederbe nyúló építkezések drasztikus hatással vannak a tavak ökológiai állapotára.
A Velencei-tónál is voltak hasonló tervek, például a sukorói partszakaszon egy nagyszabású ifjúsági központ létrehozása apartmanokkal és konferenciaközponttal. Ezek a projektek azonban sok helyen erős civil ellenállásba ütköztek. A kérdés inkább az, hogy rövid távú gazdasági érdekek vagy hosszabb távú környezeti szempontok kapnak-e nagyobb súlyt a döntésekben.
Hogyan lehet gátat szabni ezeknek a beruházásoknak?
Az egyik kulcs a helyi közösségek és az önkormányzatok szerepe. A helyi építési szabályzat még mindig az önkormányzatok kezében van, így elvileg lehetőségük van korlátozni a beépítéseket, például meghatározni, hogy a tópart bizonyos sávjában egyáltalán ne lehessen építkezni. Emellett nagyon fontos a civil jelenlét. Ott, ahol erős civil csoport működik – jogászokkal, környezetvédelmi szakemberekkel és elkötelezett helyi lakosokkal –, sokkal nehezebb keresztülvinni a túlzó beruházásokat. Ugyanakkor a jogi környezet sokszor kedvez a beruházóknak. A „nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás” kategóriáját például gyakran olyan projektekre is alkalmazzák, amelyek valójában ingatlanfejlesztések.
Hosszú távon pedig az lenne a fenntartható megoldás, ha a környezet, a társadalom és a gazdaság egyensúlyban működne. Egészséges környezet nélkül ugyanis nem lehet tartósan működő gazdaságot építeni.
Kiknek kellene párbeszédet kezdeményezniük ahhoz, hogy változás történjen? A civilek, a szakemberek vagy inkább a döntéshozók felelőssége nagyobb ebben a folyamatban?
A tapasztalat az, hogy a döntéshozók akkor reagálnak érdemben, ha egy ügy társadalmi szinten is láthatóvá válik. Ha egy problémáról több ezer ember hall, és az politikai következményekkel járhat, akkor nagyobb lesz a figyelem is.
A Fertő-tavi beruházás példája ezt jól mutatja: ott a civil szervezetek, a helyi lakosok és a nyilvánosság együtt végül olyan nyomást gyakorolt, hogy a projektet újra kellett gondolni. Fontos azonban, hogy a civil kommunikáció ne csak tiltakozás legyen. Egy idő után a civileknek kell konkrét javaslatokat megfogalmazni: milyen fejlesztések férnek bele egy tóparti környezetbe, és mi az, ami már túlmutat a fenntartható kereteken. Ugyanis a tavak problémái nem csupán helyi ügyek, hanem országos jelentőségű kérdések.
Milyen eredményeket sikerült eddig elérniük?
Az egyik legfontosabb eredmény, hogy a Fertő-tónál a tervezett óriásberuházás végül nem valósulhatott meg az eredeti formájában. Egy több mint százszobás szálloda, apartmanházak és kikötők épültek volna a nemzeti park területén, de a projekt leállt, és most egy jóval kisebb léptékű fejlesztésről folyik társadalmi egyeztetés.
A civil munka azonban nemcsak az egyes beruházások megállításáról szól. Ugyanolyan fontos, hogy helyi közösségek alakuljanak ki, amelyek figyelik a döntéseket, közérdekű adatokat kérnek ki, és részt vesznek a nyilvános vitákban. Egy jól működő civil csoportban általában van jogász, környezetvédelmi szakember és olyan helyi lakos is, aki egyszerűen csak szereti a települését, és nem akarja, hogy teljesen átalakuljon. Ezek a közösségek sokszor hosszú távon is képesek hatni a helyi döntésekre.
Lát esélyt arra, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kapjon a környezetvédelem és a vízgazdálkodás? Az aszályos évek és a vízhiány egyre gyakrabban kerülnek szóba a közbeszédben is – hozhat ez valódi szemléletváltást?
Vannak erre utaló jelek, például az, hogy egyre többször kerül szóba egy önálló környezetvédelmi minisztérium vagy egy erősebb vízügyi intézményrendszer létrehozása. Az biztos, hogy a víz kérdése egyre sürgetőbb. Az elmúlt években súlyos aszályok voltak, a talajvízszintek csökkennek, és a tavak vízszintje is gyakrabban kerül kritikus helyzetbe. A Velencei-tó vízszintje például egyes években már jóval a működési minimum közelébe süllyedt, miközben a melegedő időjárás miatt a párolgás is egyre erősebb. Egy tó akár napi egy centiméter vizet is elveszíthet a nyári hónapokban, ami gyorsan komoly vízszintcsökkenést okozhat. Tavaink jövője nagyrészt azon múlik, képesek vagyunk-e hosszú távon gondolkodni a vízgazdálkodásról, a tájhasználatról és a természetvédelemről. Ha nem, akkor a tavak problémái a következő években csak súlyosbodni fognak.
Borítókép: Készítette: Emőke Dénes wikipedia
